Van saját értékítéletünk, ám sokszor környezetünk véleményére hagyatkozunk, aztán gondolkodás nélkül törünk pálcát mások felett úgy, hogy nem is tudjuk, miről ítélkezünk.
Elménk különös játéka, hogy mindenre ösztönösen bélyeget akar ragasztani. Bármi történjen is körülöttünk, bárkivel találkozzunk is, egy képzeletbeli értékskálán próbáljuk elhelyezni. Sokszor azonban nehézségeink vannak a rangsorolással. Bizonyos helyzetekről, emberekről megfelelő tudás hiányában nem vagyunk képesek megítélni, hogy jónak vagy rossznak kiáltsuk-e ki. Ilyenkor ösztönösen másokhoz fordulunk, hogy döntsenek helyettünk. Ők döntenek, mi pedig elfogadjuk, és aszerint cselekszünk tovább.
Így kezdünk el méltatlanul megvetni, lenézni, figyelmen kívül hagyni olyan embereket, akikről nincs semmilyen ismeretünk. Másokat pedig érdemtelenül minősítünk fel mindössze azért, mert azt hallottuk, így helyes.
Nem szégyen ítélkezni olyankor, amikor önmagunk sorsáról van szó. Ha bántanak bennünket, vagy ellenünk tesznek, jogosan tarthatjuk az adott helyzetet jónak vagy rossznak. Ám ha kellő ismeretek, tudás nélkül tesszük ezt, vaktában cselekszünk. Bár nagy rá a késztetés, valójában semmi értelme mindent megbélyegezni. Vannak a világban helyzetek, amelyek egyszerűen „csak vannak”. Ezt tudomásul vehetjük, és ítélkezés nélkül élhetünk tovább.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.