Az egyik nagyáruházban jártam. Lánccal megkötöttem vasparipámat, Rosinantét, nehogy távollétemben megbokrosodjon, s még valakiben kárt tegyen. Olyan 40 év körüli férfi lépett hozzám, s egy dobozt nyújtott felém. A doboz fedelén három forgófejes villanyborotva volt látható. Gondoltam, azért adja, mert én vagyok a tízezredik vásárló.
– Tegye el gyorsan, nehogy valaki meglássa! – parancsolt rám. – Tudja, miért adom? – jött rögtön a kérdés is.
Majd megmondod, ha akarod, gondoltam magamban, és ügyesen a táskámba csúsztattam a dobozt. Azért adja, mert olyan nyugdíjaskinézetem van. Neki meg valami többmilliós szállítmányt kellett volna innen odavinni vagy onnan idehozni, de azok a mocskos csehek nem fizették őt ki, ezért most szétosztogatja a szállítmányt a rászoruló nyugdíjasok között.
– Szlovák-e maga egyáltalán? – kérdezte gyanakodva.
– Miért, nem úgy nézek ki? (– Fogok én vele vitatkozni?)
– Innét van a városból?
– Nem, Jeruzsálemből.
Tetszhetett neki a válasz, mert a zsebébe nyúlt, és elővett egy másik dobozt is. Ebben karóra volt.
– Nem akármilyen óra – kezdte magyarázni. – Ez az óra nemcsak hogy teljesíti három kívánságát, de még a földrengést is előre jelzi.
Kezembe vettem az órát, s éppen azon kezdtem gondolkodni, mi legyen az első kívánságom, mikor a férfi ismét megszólalt, hogy de most már cserében a fényűző ajándékokért adjak neki egy kis aprót kávéra. Unottan nyújtottam felé az óráját, táskámból előkotortam a másik dobozt, ő pedig meg sem köszönte, hogy visszaadom az ajándékait. Hogy miféle neveletlen emberek vannak!
Miután sikerült elkötnöm egy bevásárlókocsit, balra tekintettem, s látom ám, hogy a nagylelkű mecénás máris talált magának egy másik balekot. Hiába, balekokból nincs hiány, csak az a baj, hogy lassan már mindre jut egy ügyeskedő is.
Plavec Gyula
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.