Kép Unsplash
Szomorú volt és kétségbeesett. Nem látta a kiutat. Nem látszódott rajta semmi ilyennek a jele, a külvilág, a körülötte élők nem vettek észre semmit sem.
Erős, határozott, mindig optimista személyisége ugyanis rányomta bélyegét a környezetre, amely nem is feltételezte volna, hogy megélhet nehéz időszakokat, melyekkel ő maga sem boldogul. Pedig volt, hogy így volt. Első ízben nem mutatta, azt tanulta, erősnek, határozottnak, optimistának kell lenni, mindig előre menni, aztán majd megoldódik minden. Majdnem belerokkant. A példa, melyet otthon látott, úgy festett, nem bizonyult jónak, nála legalábbis. Akkor megtanulta, nem biztos, hogy ez lesz az ő útja.
Másodjára, amikor szomorú és kétségbeesett élethelyzetbe került, tudta, hogy mit ne csináljon, csak azt nem, hogy mit igen. Arra már nem volt mintája, működési mechanizmusa. Valahogy kijött belőle. Ütve-kopva, megtépázva. A külvilág nem értette, hogy mi zajlik, történik, de valójában ő sem.
Harmadjára, amikor szomorú és kétségbeesett élethelyzetében ismét nem találta a kiutat, már tudta, ez egyedül nem fog menni neki. Nem azért, mert nem volna erős, határozott, optimista és előre vivő a személyisége, hanem azért, mert mindannyian mások vagyunk, segítséget kérni pedig nem szégyen. Sőt, az évek alatt megtanulta, a valódi erő az, amikor merünk segítséget kérni. Megmutatni azt, hogy az erős, határozott és optimista személyiség lendülete is meg tud törni, s hogy ez a hullámzás valójában nem más, mint az élet rendje.
Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.