De törve nem. Mondjuk a költővel, vigasztaljuk, biztatjuk magunk, itt élnünk, halnunk kell. Amikor tizennégy éve átvettem a Vasárnapot, a szerkesztőség tizenhat emberrel dolgozott.
Egy évig, ha örülhettünk, aztán jött a világválság, fokozatosan kellett lefaragni az állományból, hogy olvasóinknak biztosítani tudjuk a zavartalan lapmegjelenést. Magyarul, hogy jusson pénz papírra, nyomdára, terjesztésre. Először három újságírónktól váltunk meg, aztán egy szerkesztőnktől, a fotósunktól, végül a titkárnőnktől. Maradtunk tízen. Tíz kicsi indián, ugyanúgy elvégezve annak a tizenhatnak a munkáját, először csökkentett, majd évekre befagyasztott költségvetés mellett. Csak mélyen meghajolni tudok munkatársaim előtt, hiszen ugyanolyan minőségi munkát végeztek kevesebben immár egy-egy köszönömért, mint előtte, sőt lendületük, lelkesedésük újabb és újabb ötletekkel gazdagította a lapot, a Vasárnap olvasóit. Sokszor utaltam már rá, tudom, de mit tehessek, ha így látom, tapasztalom, szerkesztőségünk igen kivételes társaság, valami régmúlt idea itt maradt lenyomata (?), itt mindenki örül annak, amit csinál, egymás elől kapkodják a feladatot, sőt keresnek maguknak plusz tennivalót, olyat még nem hallottam tőlük, hogy például miért én?, csinálja a másik.
És már épp sínre kerültünk, kezdtünk volna fellélegezni, azon gondolkodtunk, hogy talán bővíthetnénk is eggyel a szerkesztőségi állományt (annál is inkább, mert a nyomtatott felület mellett azóta megjelent a legalább két embert igénylő naprakész online), amikor ránk tüsszentett a denevér, bezárt a világ, hozva még csak a hírét egy újabb gazdasági válságnak. S már maga ez a hír generálni kezdte a megelőző óvintézkedéseket, így esett, hogy első lépésben a honoráriumkeretet fagyasztották be azzal az el nem ítélhető indokkal, hogy a külső munkatársak valahol máshol dolgoznak, ha nem publikálnak nálunk, nem fognak éhen halni. És ebben a kezdeti kétségbeesésben ért az első szívmelengető reakció: túlnyomó részük ugyanezen indokkal biztosított bennünket arról, hogy nem hagy magunkra a bajban. A Vasárnapnak, mint egy régmúlt idea itt maradt lenyomatának még a külső munkatársai is olyanok, mintha velünk együtt szocializálódtak volna, mintha napra nap, velünk személyesen csiszolódtak volna össze, holott többen is vannak, akikkel még nem is találkoztunk. Nem tudom nekik eléggé kifejezni köszönetemet, csak remélni merem, hogy idővel valamiképp viszonozhatjuk e jó időben nyújtott hatalmas segítséget. Sajnos, nem volt elég.
Második lépésként a lapmenedzserünk munkaidejét kellett a felére csökkenteni azzal, hogy úgysem utazhat, ám fél fizetésért most még többet telefonál, és ugyanolyan türelemmel hallgatja meg, intézi a panaszokat, mint eddig. (Mert hisz úgyis ráér, nem?) Ugyanez történt a marketingmenedzserrel, ugyanígy. Sajnos, ez sem volt elég. Ahhoz, hogy a kedves Olvasó megkaphassa a megszokott minőséget és mennyiséget, a szerkesztőségnek ismét áldozatot kellett hoznia. De kitől válhatunk meg? (Senkitől!) Végül a lap nyelvi színvonalának biztosítója esett áldozatul. A legbiztosabb, legstabilabb pont. Szórád György, aki attól kezdve, hogy kezébe vette a diplomáját, egyazon munkahelyen maradt hű az olvasókhoz, korrigált, tanított, nevelt megannyi szerkesztőt, újságírót. Ő legalább nyugdíjba mehetett. Mi meg maradtunk nélküle, ez az első szám, mely már csak nyomokban viseli a keze (esze!) nyomát – mielőtt ugyanis végleg lekapcsolta volna a gépét, még elolvasott nekünk előre is mindent, amit csak lehetett. Ezentúl tehát engem kell szidni, ha pontos j-vel írjuk a hülyét, mert a maradék túlterhelt társaságra a nyelvi korrekciót már nem oszthattam rá. Meg végül is korrektorként kezdtem a Madách Kiadóban, jóktól jól megtanultam a szakmát. (Legalábbis reméljük.) De hogy a bajból ne legyen elég, közvetlenül a járványkitörés előtt a Tomi mondott fel, mellékleteink grafikusa (róla hamarosan olvashatnak a lapban, hogy miért is, és mi lett vele), március végén pedig a Vasárnapé, Sághy Gyuri, akinek meg tizenöt év után elege lett. Helyette sikerült találnunk egy közénk illő fiatalembert Macsicza Máté személyében, már a múlt heti számot is ő tördelte. Isten hozott, Máté.
Köszönjük, Gyurik!
Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még az után is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:
Československá obchodná banka, a.s.
Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023
Variabilný symbol: 999
Holnap VASÁRNAP, kíváncsi vagyok, milyen állapotban lesz
Anne Brontë: Agnes Grey
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/25. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.