Levél Sárának

Sok szép szülinapi ajándékot kaptam az életben, hisz édesapám mindig mindent megvett, amit csak a számon kiejtettem. Tizennegyedik születésnapomra kempingbiciklit, tizennyolcadikra hifi-tornyot két hangfallal együtt, huszadikra irhabundát, hogy csak párat említsek a sok közül. Ezek mindegyike nagyon sok pénzbe került akkoriban, kevés gyereknek adatott meg, hisz minden ajándék ára körülbelül négyhavi fizetésnek felelt meg. Apukám drága vásárlásai, úgy gondolom, gyerekkorára vezethetőek vissza, nagyon szűkös, szegényes körülmények közt éltek, soha nem volt férfi a háznál – nagyapját és édesapját is elvitte a háború. Hogy gerinces, dolgos munkásember vált belőle, édesanyja nevelésének köszönhette. A drága ajándékokkal mintha saját gyerekkorát kárpótolta volna, az anyagi hiányt, amiben felnőtt.

Mikor eljött az ötvennegyedik születésnapom, és az ajándék a Te ultrahangos fényképed volt, sírtam a meghatottságtól. Hát azt az örömöt! Te voltál a mindent elsöprő, legszebb születésnapi ajándék, amit valaha is kaphattam.

Világra jöveteled híre Romániában ért, Brassóban voltam, amikor egy telefonhívással közölte velem apukád, közvetlen a születésed után egy-két perccel. A mobilon keresztül hallgattam a hangod, ahogy sírtál. Mikor letettem a telefont, örömkönnyek közt ültünk le Nóri nénivel egy vendéglő teraszán a születésedre koccintani. Mindeközben nagyapád otthon ült munka után a nappaliban, és magában ünnepelt, teljesen letaglózta az öröm, a boldogság, hogy nagypapa lett.

Először Lettországban, anyukád karjában puszilhattunk meg. Gyönyörű voltál a tűzpiros-fehér pöttyös rugdalódzódban, ahogy nagyapádra mosolyogtál. Kerek arcocska, nagy kék szemekkel. Nem bírtunk betelni a látványoddal.

Tavaly karácsonykor nem csikorgott talpunk alatt a hó, a nap sugarai sem ontottak fényt, sokat esett az eső, de Te beragyogtad az ünnepet. Hat hónapos voltál. Másztál egyik szobából a másikba, tágra nyílt szemekkel rácsodálkoztál az első fenyőfára, te voltál alatta a legszebb ajándék. Játszottunk a nappaliban, a konyhában, mindenfele, s csak néztük a Csodát, Téged. Rokonok, barátok lepték el naponta a házat, mindenki Rád volt kíváncsi.

Nyár elején a határzár miatt nem mehettünk Lettországba. Aztán egy nap, amikor hazaértünk Rékával Pozsonyból, ott álltál a nappalink közepén a szüleiddel. Bejelentkezés nélkül jöttetek, azt hittük, mindez csak a képzelet játéka, egy hihetetlen álom, hogy nem igaz. Pedig ahogy megnyitották a határainkat, apukád levezette az 1600 kilométert, és hipp-hopp hazaértetek. Meglepetés volt a javából. Egyéves voltál ekkor, és már szaladtál. Futkároztál a kertben, udvaron, gyűjtötted a sok megüresedett csigaházat a fenyőfák alatt, csöpp kis kezeiddel tömted a szádba a mézédes málnát, majd a meggyet. Kacagtunk, hogy csupa piros málna ez a lány. Délutánonként apukád és keresztmamád régi sárga kádjában fürödtél az udvaron, s mi csak álltunk feletted mindnyájan, és nevettünk. Haj, ahogy a papi tolt a fával félig megrakott talicskában! Merthogy megjött a télire való fa, be kellett hordani. De szép volt ez a nyár!

Most még ősz van, de közeledik a karácsony. Szívünk telve reménnyel a személyes találkozás gondolatára, de ismét itt a lezárás, a naponta változó helyzet. Van A terv, B terv, C terv arra vonatkozóan, hogy jöttök-e, megyünk-e. Teljes a bizonytalanság. Mindeközben körbevesz a gyönyörű krizantémok és a még mindig nyíló törpegerberák színkavalkádja az udvaron, s a lehullott sárgult falevelek, itt van velünk napjaink, életünk megannyi apró öröme. És az, hogy vagyunk egymásnak, egy nagy család. Mi kell még?

A Te nagymamád

Fazekas Hilda

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 50. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene