Hol van már a tavalyi hó!

Az emberek úgy tipegtek, mint a pingvinek. Itt-ott elnyekkent valaki. A közelben levők segítségére siettek, felhúzták, és tipegtek tovább. Egy zokszót nem hallottam senkitől. Zsolnáról hazafelé jövet, Besztercebányánál mindig legendásan nagy havak voltak. Mikor valaki abból az irányból jött, soha nem az volt az első kérdés, hogyan utazott, hanem hogy milyen hó van Besztercén? Főleg a város előtt, Harmanecnél volt sok hó. Zólyomnál foltokban még lehetett havat látni, de minél délebbre haladt a vonat, a táj annál barnábbra váltott. Losoncon rendszerint már csak sár és latyak várt. Emlékszem, gyerekkoromban egyszer éjszaka esett olyan húszcentis finom porhó. Reggel felcsatoltam sítalpaimat, és elindultam vadulni. Akkor még a kerten keresztül ki lehetett jutni a patakpartra. Átkeltem a Nagy hídon. Jaj, de nagyon jó volt az a Nagy híd. Az akkori földműves-szövetkezet építette, de sajnos az akkori roma családok (azért hangsúlyozom, hogy az akkoriak, mert tudom, a maiak már nem tennének ilyet) szép lassan hazahordták a híd fából készült elemeit tüzelőnek. Pedig milyen jó volt az a híd. (Ennél a Nagy hídnál meg azért időzök ennyit, hátha elolvassa a vilkei polgármester úr is, és hátha megesik rajtunk a szíve, s újból megépítteti.) Átkelve a hídon, végigsiklottam a Páston, fel a Bimbi-keresztnél, ki az erdő szélére. Néhányszor lesiklottam a domboldalon, mint Fittipaldi. Délben, mikor elindultam hazafelé, a reggeli porhót a nap sugarai annyira megolvasztották, hogy kénytelen voltam lecsatolni síléceimet, vállamra csapni őket, és gyalogosan hazaslattyogni.

Jaj, de jó volt az a Nagy híd! Ha még egyszer átmehetnék rajta, én lehetnék a világ legbolondabb embere.

Plavec Gyula, Vilke