Kép Unsplash
Túl vagyunk adventen. Az év legsötétebb időszaka ez. Kint és bent is. Odakint a sötétben a természet teszi a dolgát. Pihen. Azért van sötét, mert ez a természet rendje. Idebent is sötét van, legalábbis természetes állapotban annak kellene lennie. Nem azért, mert olyan jó fény nélkül élni, hanem azért, mert a sötétséggel olykor nekünk is szembe kell nézni, s a magunk módján megpihenni. Testben és lelékben.
Harmóniában lenni bent csak úgy lehet, ha odafigyelünk a természet dolgaira. A sötétség leple alatt volt időnk vizsgálódni, vajon mit hozott és mit vitt magával ez az elmúlt időszak, mi az, amit ki kellett pihennünk, hol volt a sötétség az úr a fény helyett az életünkben? Mi dolgunk magunkkal, másokkal, a hogyanokkal, a miértekkel?
A sötétség leple alatt találhattunk ezt is, azt is. Olykor kellemes, de akár kellemetlen szembenézések is jöhettek. Ez is a természet rendje, hiszen hajnal előtt mindig legsötétebb az éj. Bízom benne, hogy te is szembe tudtál nézni mindazzal, amit találtál odabent, a lélek sötétségében, el tudtad rakni magadban mindazt, ami történt. Kívánom, hogy a lélek nyugvópontra kerüljön, bármivel találkozott is odabent vagy odakint. Hogy miért?
Mert a természet rendbej az, hogy egyszer csak véget ér a legsötétebb éjszaka, átfordul a kerék, és a sötétségből elindul a láthatóság, a fény irányába, ahhoz és azért, hogy a lehető legteljesebb fényében tudjon újra ragyogni.
Vidd magaddal a téli napforduló üzenetét: ha le tudod vetni a sötétség leplét, s tiszta lélekkel tudsz állni újra, mindig egy kicsit fényesebbé, teljesebbé válik az életed. Lépésről lépésre, napról napra.
Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.