Csendes éj, lekváros keksszel – Interjú Molnár Piroskával

A filmszerepet Dettre Gábortól kapta. Karácsony esti történet két magányos emberről, akik véletlenül botlanak egymásba. Vagy nem is annyira véletlenül? A sors közbenjárására?

Ki ez a Rózsika néni, a Csendes éj egyik főhőse?

Idős asszony, aki a kiskutyájával él. A férje Amerikában maradt, ott házmesterkedik, a fia öngyilkos lett. Szentestén indul a történet. Bárhol, bármikor megeshet, annyira hétköznapi. Kiszökik a kutyája a lépcsőházba, megy utána, és hallja a kiabálást. Régi ismerőse a fiú, évekig ott lakott a házban, aztán az anyjával együtt elköltöztek. Az apja maradt a lakásban, aki egy fiatal nőtt vett feleségül. Balázs az apjához jött, aki részegen ordítozik a lépcsőházban. A néni megismeri a fiút. Sokszor ott aludt a fiánál. Talán több is volt köztük, mint barátság. Covid van. A néni fél a fertőzéstől, nagyon óvatos, behívja a fiút, aki ott akar aludni a lépcső alatt. Felajánlja neki a fia szobáját. Telik az este, és végigbeszélik az életüket, s hogy mi minden történt a házban, amit most elleptek a kínaiak. A néni már meggyújtotta az égőket a kis műanyag karácsonyfán, de nincs közös éneklés, meghitt Csendes éj. A fiú anyja hosszú betegség után aznap lett öngyilkos, azért jött most el az apjához, de hiába dörömbölt az ajtón, nem engedték be őt. Rózsi néni sejti, hogy kamaszkori szerelem volt a két fiú között. Meg is kérdezi Balázst, hogy miért nem jött el a fia, vagyis a barátja temetésére, mire az azt válaszolja: csak sírt volna, nem tudott volna mit mondani. Vacsorával nem szolgál a néni. Nem készített semmit. De van otthon keksz és lekvár, amit ő tett el. Azt esznek. Lekváros kekszet.

Megható történet.

A mai világról szól. Arról, hogyan is élünk.

Gondolom, a forgatókönyv második oldalát olvasva már tudta, hogy jó a téma, és jó film lesz belőle.

Nagyon örültem a szerepnek. Annak is, hogy Dettre Gábor emlékezett rám. Egyszer dolgoztunk együtt. Sok évvel ezelőtt, a Tabló című filmjében Mucsi Zoltán anyját játszottam nála, most meg Mucsi a részeges apa a filmben, akivel egykor Rózsi néninek is viszonya volt. Boldogan fogadtam el a felkérést, bár kicsit szorított az idő. Tíz nap alatt forgattuk le a filmet, éjjel-nappal dolgoztunk. Közben színházban játszottam.

És még baleset is érte egy nap. Hogy történt?

Volt egy órám délután lepihenni. Nem vetettem le a harisnyámat, és megcsúsztam a galéria fényes lépcsőjén. Elestem. Előre, arccal.

Dettre Gábortól tudom, hogy betört fejjel, bevérzett szemmel várta őt, de a forgatást mindenképpen folytatni akarta.

Nem állhattunk le. Illetve nem akartam, hogy leálljunk. Pedig iszonyúan néztem ki. Bele is írtuk a történetbe, hogy a néni beverte a fejét a házi oltárba. Ez még kapóra is jött a filmhez. Igazabb lett a vége. A fiú elkezdi ápolni a nénit. És ott alszik a fia szobájában. Rózsika meg közben elgondolkozik azon, hogy mi lehetett a fia öngyilkossága mélyén. Balázst ugyanis hiába faggatja, ő felháborodottan reagál, visszautasítja a néni feltételezését, de ő már akkor biztosra veszi, hogy szerették egymást.

Vilmányi Benett, aki a fiút alakítja a filmben, nemzedéke egyik kiemelkedő tehetsége. Mennyiben segítette a felvételek során, hogy a növendéke volt a színművészeti főiskolán?

Színpadi beszédre tanítottam őt Zsámbéki Gábor osztályában. Már a felvételijén ott voltam. Egészen érdekesnek láttam, de megosztó volt az egyénisége. Nagyon nyers. Viszont rögtön látszott, hogy őrületes tehetség. Hogy nem egyfajta. Zsámbékival együtt nagyon örültünk neki. Nem lesz könnyű élete. Csapongó, nehéz természet. Főleg saját magát kell legyőznie, hogy bízzon magában, nőjön fel a tehetségéhez.

Játék közben, akár csak egy szempillantással, mennyire kellett terelgetni őt?

Semennyire. Kimond egy mondatot, és az úgy van rendben. Minden belőle jön. Rettenetesen érzékeny ember. Szerelmi csalódások érték, azok is megzavarták az életét. A családi körülményei sem segítették ebben, tehát nem könnyű neki. Benett minden szerepében hiteles. Bizony tartanom kellett magamat, hogy ne legyek színházias mellette, hogy minden maradjon a maga természetességében. Tudja az ember, hogy milyen eszközöket használ színpadon, és milyeneket a kamera előtt. Én abban hiszek, amit a mesteremtől, Pártos Gézától tanultam a főiskolán. A színész attól színész, hogy minden emberi tulajdonság megvan benne, és mindig azt erősíti fel, amelyre a szerepe szerint szüksége van. Ez a kulcsa a dolgoknak. Ez a megoldás.

Azonkívül, hogy a balesete miatt bizonyos jeleneteknél csak az egyik profilját vette a kamera, volt még valami, amire nagyon kellett figyelnie?

Nem feledkezhettem meg arról, hogy Rózsi néni egyszerű asszony. A színésznek pedig képzett a beszéde. Borotvaélen mozgott, hogy mennyire torzíthatom el a kiművelt beszédemet. Vigyáznom kellett, nehogy átcsússzon karikatúrába. Karakteresnek kellett lennie, de érthetőnek is. Legyen közlési szándéka a színésznek. A beszédben ez a legfontosabb. Mit akarsz eljuttatni a közönséghez? Miről beszélsz nekik?

A karácsonyi ünnepek egyik legszebb dalát, a Csendes éjt mikor énekelte el legutóbb?

Nagyon régen. Még a kaposvári korszakban. Lent voltak a tévések, felvették az egyik előadásunkat. Már közeledett a karácsony. Búcsúztak, de nem volt kedvük elmenni. Ott voltunk a büfében. Kulka Jánossal támasztottuk a pultot. Egyszer csak azt mondta: „Énekeljünk már!” Ő istenien tercelt. És elkezdtük a Csendes éjt. Csak úgy kiszakadt belőlünk. Azóta nem énekeltem. De akkor, ott, Jánossal boldogan adtuk elő.

S azon a pár nappal ezelőtti koncerten, amelyet Budapest 150. születésnapja alkalmából szerveztek, milyen dalokkal állt közönség elé?

Az egyik a Lehet, hogy túlságosan szerettelek, a másik a Gyűlölöm a vadvirágos rétet volt. Madam Bizsuként énekeltem, aki létező személy volt, de az igazi nevét senki nem tudta. Így maradt meg a köztudatban. Öregen magára aggatta az összes bizsuját, és egy bárban üldögélt záróráig. Ott várta egy életen át a nagy szerelmet. Délután, a Rózsavölgyi Szalonban még Jordán Tamással játszottuk a Kései találkozást, összeszedtem minden ékszert, amit tudtam, aztán szőke parókában, pirosra festett szájjal beültem a taxiba, és vittek a koncertre.

Ketten is elmentek az idén a baráti köréből. Előbb Balázsovits Lajos, aztán Csomós Mari. Mindkettőjükkel szoros kapcsolatot ápolt.

Lajost nagyon szerettem. Utánam végzett a főiskolán, aztán a Madách Színházban játszottunk együtt. Lázadó diákok voltunk egy szovjet darabban, amelyben Gobbi Hilda mint idős orosz arisztokrata nő vendégeskedett. Lajos főiskolai engedéllyel játszott, mert még csak másodéves volt. Álomszépnek láttam a vörös hajával, kék szemével. Gobbi Hilda valósággal belénk szeretett, és vitt bennünket az éjszakába, a New York kávéházba. Beavatott bennünket ebbe a fajta életbe. Ő rettenetesen bírta, mi eléggé kornyadoztunk. Huszti Péter is velünk volt, aki fáradtsága okán a másnapi próbán mindenféle kifogással állt elő a rendező felé. „Sört, Péter, sört! – szólalt meg halkan Gobbi. – Másnap ilyen esetben mindig sört!” Szállóige lett aztán ebből. Lajossal nagyon közel kerültünk egymáshoz. Amikor a Játékszín igazgatója lett, meghívott oda játszani. Először Molnár Ferenc Olympiájába, aztán Haumann Péterrel a Bubusba. Ezt a kettőt ő rendezte. Színészinstrukciókat adott. Figyeltünk rá, mert lentről jól látott bennünket. Hittünk az észrevételeiben. Amikor utoljára beszéltem vele, azt mondta: „Tudod, az egész életemből csak azt a nyomorult cigarettát sajnálom.” Benedek Miklós is amiatt nyűglődik. Bodnár Erika is. Rettenetes! És Csomós Mari! Amikor nem sokkal a halála előtt bekerült a kórházba, a tüdeje maradékának a foszlányait élte fel. Ha hónapokig nem találkoztunk, telefonon akkor is naponta többször beszéltünk. A 80. születésnapja alkalmából volt egy szűkebb körű, családi ünnep, még mielőtt a Radnóti Színház társulata szerenádot adott neki. Azon mi is ott voltunk Pogány Judittal. Ahogy megöleltem őt, ijedten visszakaptam a kezem. Féltem, nehogy észrevegye. Minden bordáját külön ki lehetett tapintani, annyira lefogyott. Az a legrosszabb még mindig, hogy naponta kétszer nyúlok a telefonhoz, hogy felhívjam őt. Nem tudom elfogadni, hogy már nincs közöttünk. Akkor is velem van, ha vidéken játszom. Mindig eszembe jut, hogy: „Piros, hívj, ha elindultatok! Piros, szólj, ha odaértetek! Piros, beszéljünk, ha már úton vagytok hazafelé! Piros, jelezd, ha megérkeztél!” Mindenről be kellett számolni neki. Ő már évek óta otthon volt, nem játszott. Ki sem mozdult a lakásból, legfeljebb a teraszra ment ki.

Ellentétben a barátnőjével, aki az idén ismét nagy útra szánta el magát.

De nem egyedül! Van egy tüneményes srác, Gergő, aki engem sofíroz. Ő szállít, fuvaroz itthon is. Remekül vezet, beszél angolul, mindent megszervez interneten, útvonalat, szállodát, mindent. Gondoltam, ne úgy haljak meg, hogy Velencét nem láttam. Előbb elmentünk a szlovén hegyekbe, egy csodálatos hotelbe, ott töltöttünk pár napot, és onnan folytattuk az utat Velencébe. Vittünk egy összecsukható tolószéket, ami befért a kocsiba, és ha sokat kellett gyalogolni, Gergő tolt engem. Velencében három napra tettük le védett helyen az autót, és annyit nem fizettünk érte, mint itthon három óráért. Kicsit szégyelltem is magam, mert mindenütt előreengedtek, hogy tolókocsiban ültem. Gergő kivitt a Szent Márk térre, ott koktéloztunk. A galambok rögtön odagyűltek az asztalunkra, mert kaptunk rágcsálnivalót is, amit azonnal elkezdtek csipegetni. Csodálatos élmény volt a szálloda is, a saját gondolakikötőjével. Mondtam Gergőnek, hogy mire hazaérünk, Európa legszebb férfiteste lesz az övé attól, hogy engem tologat.

Mivel ajándékozta meg magát?

Én minden városban ékszert veszek, ha külföldön vagyok. Velencében muranói ékszert vettem, egészen különlegeset. Először csak fülbevalót és nyakláncot. Az ékszerész aztán kerített hozzá gyűrűt is. Jól sikerült a kirándulás. Összesen tizenkét nap volt. Velencéből elmentünk Jesolóba, majd Bibionéba, a tengerpartra, aztán szépen hazacsordogáltunk. Gergő nagyon izgult, mert amikor már mindent lefoglaltunk, jött a hír, hogy Velencét elárasztotta a víz. Mondtam neki, hogy ne nyugtalankodjon, mert mire odaérünk, száraz lesz a város. Így is lett. A víz jön és megy. Gyönyörű volt Velence főterén üldögélni, de a La Fenice éttermében is ettünk aznap este.

És jövőre? Megszületett már a terv? Ha az idén sikerült, akkor…

… megcélozzuk azt a helyet a horvát tengerparton, ahová Csomós Marival jártunk. Voltunk ott vagy tizenötször. Brela Soline. Csodás hely. Visszavágyom.

A karácsonyi ünnepeket hol tölti?

Karácsony előtt két-három nappal már csak Szegeden játszom a Jaj, nagyi! című amerikai vígjátékban. Huszonnegyedikén már reggel megyek a Rózsadombra, az unokabátyám családjához. Velük leszek, és valószínűleg ott is alszom. Szeretek ott lenni. Náluk mindig megpihen a lelkem.