Az élve kidobott kismalactól a kukában alvó emberig

Hajnali öt óra. Minden sötét, a legtöbben még alszanak. A Komáromhoz tartozó, de a várostól távol eső Harcsáson található a helyi szemetesek központja. Innen indulnak szemétgyűjtő körútjukra.

Ahogy kiszállok az autóból, kicsit elbizonytalanodom, hogy jó helyre jöttem-e. Egy fiatal roma srác üdvözöl:

– Helló, Dávid vagyok, de a többiek csak Kakaónak hívnak. Akkor te vagy az új kolléganő? – kérdezi.

Felbukkan Bandi (alias Kígyó), néhány perc múlva pedig megérkezik Tibi is, a kukásautó sofőrje. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy Rejtő-regénybe csöppentem volna, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy izgalmas nap elé nézünk. A srácok megreggeliznek (cigaretta + energiaital), magukra kapják fényvisszaverős kabátjukat, és indulhatunk is.

Az asszony még alszik

– Péntek van, ami azt jelenti, hogy ma rövid napunk lesz. Tizenegy körül végeznünk kellene. A hétfők a legrosszabbak, olyankor már fél ötkor kezdünk, és néha kettőig, fél háromig is járjuk az utcákat, megállás nélkül – mondja Tibi, aki évekig buszsofőrként dolgozott. – Hétfőn van 1200 kis kukánk, és 80 nagy konténerünk. Néha fél háromra se végzünk. És csak egyszer állunk meg közben, reggel hét körül, egy kávéra.

Jelenlétem nem frusztrálja a srácokat, inkább örülnek, hogy velük tartok.

– A jövő héttől be is állhatsz, úgyis éppen szabadságra akartam menni, és nincs, aki helyettesítsen! – kacsint Kígyó.

A kérdésre, hogy volt-e már női munkatársuk, Kakaó válaszol.

– Szerettem volna, ha az asszony idejön dolgozni, de ő nem akart. Ilyenkor még alszik.

Abban egyetértenek, hogy a női munkatársak inkább csak sofőrként dolgozhatnának ebben a szakmában, mert a kocsi hátuljában szolgálatot teljesíteni fizikailag eléggé megterhelő. A kukák nehezek, néha ugyanis az emberek telerakják olyasmivel, ami nem a kukába való: törmelékkel, téglával, földdel, még betonnal is. De forró hamu is volt már benne, ami veszélyes, hiszen akár az egész szemeteskocsi kigyulladhat tőle.
 

Szemetesek, nem takarítók

Ha valaki fittyet hány a szelektív hulladékgyűjtésre, és a műanyagosba dobálja a kommunális szemetet, azt is a srácok viszik el. A konyhai hulladék közt már találtak karácsonyfát és hűtőszekrényt is.

– Sokan azt gondolják, hogy a hajléktalanok és a guberálók csinálják a legnagyobb rendetlenséget a kukák körül, de igazából nem ők, hanem a lakosok. Hiába vannak néhol elkerítve és kulcsra zárva a szemetesbokszok, előfordul, hogy annyi a mocsok bent, hogy nem tudjuk kihúzni a kukákat. Persze mi rakunk rendet a kukák körül, sepregetünk is, pedig mi szemetesek vagyunk, nem takarítók – magyarázzák.

Miközben beszélgetünk, Kígyó és Kakaó fel-le  pattan az autóról, sürögnek-forognak a kukák körül, megállás nélkül teszik a dolgukat, ürítik az utcai kukákat. Előbb Komáromot járjuk végig, aztán indulunk a környező falvakba.

– Kétfajta kukásautó van: az egyik darálja a szemetet, a másik préseli – avat be a szakmai műhelytitkokba Tibi. – A miénk a préselős.

Ne galibázzá’!

Hogyan került Kígyó a szemetesekhez?

– Előtte egy autómosóban dolgoztam, de oda nem voltam hivatalosan felvéve. Apósom meg kukásként dolgozott, és beszervezett. Elégedett vagyok. Nem olyan vészes ez a meló, szeretjük csinálni. A legrosszabb az egészben az időjárás, főleg, ha esik, olyankor a műszak végére csuromvizesek leszünk.

Közben szembejön egy másik szemetescég kocsija. A fiúk integetnek a kollégáknak.

– Régebben együtt dolgoztunk. Most már egy másik céghez tartoznak, a maszekok, az iskolák meg a nagy bevásárlóközpontok szemetét hordják el. De ha nem ismernénk egymást, a szemetes akkor is köszön a szemetesnek – teszik hozzá.

A hatalmas kukásautóval nem könnyű az utakon manőverezni. A korai műszakkezdés is ezért van.

– Reggel hétkor megindul a forgalom, aztán kiabálnak nekünk a sofőrök, főleg a terepjárókból, hogy „ájjá félre, ne mennyé, ne galibázzá!” Nem túl türelmesek velünk. Pedig az ő szemetüket visszük el. Szerencsére vannak olyanok is, akik megértőbbek.

Igénytelenség a köbön

A műszak ütemtervét is az emberi viselkedéshez kell igazítaniuk. Például azért mennek később a falukra, mert ott hiába kezdenének hajnalban, a kukák nem lennének kitéve a házak elé.

– Ha pedig nem teszik ki, nem tudjuk elvinni. Aztán meg jönnek ránk a panaszok, hogy miért nem vittük el. Egyébként van kamerarendszerünk is, szóval le lehetne ellenőrizni, hogy kirakták-e a kukát a ház elé vagy sem.

Ahogy egyre több kukát ürítenek ki a srácok, úgy válik számomra is egyre nyilvánvalóbbá, hogy milyen rendetlenek vagyunk mi, emberek. Azt eddig is tudtam, hogy mennyi minden landol a szemétben, de így, testközelből még aggasztóbb ez.

– Sokan annyira igénytelenek, hogy nem szemeteszsákba teszik a hulladékot, hanem csak beleszórják a konténerbe. Aztán meg hiába mondjuk, hogy legalább mossák ki maguk után, mert nagyon büdös lesz, nem hallgatnak ránk – panaszkodnak a srácok.

A gyerekek kedvencei

Köztudott, hogy a gyerekek körében nagy rajongásnak örvendenek a kukások és a kukásautók.

– A prücskök sokszor integetnek nekünk. Van, hogy egész gyerekcsoport nézi, amit csinálunk. De nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is meg szoktak minket bámulni. Néha megkérdezik, hogy felállhatnak-e hátra. Mi pedig mondjuk, hogy az tilos.

Hét óra, a reggeli kávé ideje. Megállunk a komáromi buszállomáson, mert ott már ilyen korán is nyitva a büfé. Meghívnak egy pogácsára meg egy feketére. Ebből kell erőt gyűjteniük, mert ebédszünet nincs.

Aki a szemeteskocsi hátuljában dolgozik, annak a napi „üzemanyagja” három energiaital és egy csomag cigi. A munka fizikailag megterhelő: fel-le lépkedni, mászni, nehéz kukákat emelgetni. S hozzá sokat gyalogolni. Kígyó és Kakaó egész falukat sétálnak végig. Hogy pontosan hány kilométert tesznek meg gyalogolva, nem tudják. Nem mérik.

A kukások olyan időpontban dolgoznak, amikor a város más arcát mutatja, mint amit az átlagember tapasztalhat belőle. A napkelte például a Klapka téren ér bennünket.

– Többnyire kutyasétáltatókat látunk. Ők korán kint vannak, szerintem nem tudnak aludni. Egyszer volt olyan is, hogy egy fiatal lány egy szál bugyiban szaladgált kint, hajnalban. Be lehetett drogozva vagy ilyesmi. Vannak furcsa arcok, részeg emberek, hajléktalanok, de hétköznap inkább üres a város hajnalban.

Hajnali macskák

A préselőgép szinte bármit elvisz, de a srácok azért mindig belenéznek a kukákba az ürítés előtt. Ez a balesetek megelőzését, az autó kímélését is szolgálja.

– Ha például tégla vagy építkezési törmelék van a kukában, azt ki kell szednünk. Kilapátoljuk, mert tönkretenné az autót. Ha zöldhulladékkal vagy földdel van tele a kuka, azt se visszük el. Hiába van a szeparálás, az emberek nem szedik külön a szemetet. Aztán meg telefonálgatnak, hogy miért nem vittük el a szemetüket. Hát, ezért. Sokan azt mondják, minek szeparálni, úgyis egy helyre megy minden szemét, de ez hülyeség, nem így van.

Az is kiderül számomra, hogy a kukák környékén sokszor nem csak szemét van. Hanem sok macska is. A hajnal az ő időszakuk. Halálra rémülök, amikor egy macska váratlanul leugrik egy konténer tetejéről. A többiek meg se rezzennek. Már megszokták. A macskákon kívül patkányból van még sok.

– Nem szeretjük őket. A patkány a legundorítóbb állat. Kicsit félünk is tőlük. Igyekszünk csörögni, hogy elmenjenek.

Ember a kukában

– Emberek is szoktak lenni a kukákban, nemhogy macskák. Nem vicc! Egyszer egy ember aludt a kukában, amit épp el akartunk vinni. Kartonpapírral kibélelte, és belefeküdt. Jobb, mint kint ázni és fázni.

Mindenkinek eszébe jut valami részlet.

– Jaja, emlékszem! Kiugrott, aztán futott utánunk, hogy várjunk, mert a cipője a kukában maradt. De olyan is volt már, hogy kis disznókat találtunk. Mondjuk annak nem volt jó vége. Mert csak azt hallottuk, hogy a prés alatt sikongatnak. Leállítottuk a rendszert, utánuk nyúltunk, de már késő volt… Aztán meg húztuk magunk után a vércsíkot. Ha tudtuk volna, hogy melyik kukában voltak, beperelhettük volna a tulajt. Mert élő állatot nem szabad kidobni. Ki csinál már ilyet?

Arról nem is szólva, hogy hányszor találtunk döglött kismacskákat, tyúkokat kidobva.

Azt mondják, halott embert is találtak már.

– De nem a kukákban. Az egyik boksz mellett. Volt olyan is, hogy egy hajléktalan megfagyott egy konténerben. Ilyenkor hívjuk a főnökséget, ők intézkednek. Mi a nagy sötétben nem látjuk, hogy mi van a kukákban. Nem túrjuk át mindig a szemetet, csak kinyitjuk a kukát. Ki gondol arra, hogy akár ember is lehet benne?

Nézz be hozzánk!

Az emberek rengeteg értékes holmit is kidobnak. A srácok már találtak a szemetesben aranyláncot is. Szinte minden napra jut valamit.

– Amit találunk, az a miénk. Néha elég jó dolgokat is kitesznek az emberek a kukába. Most is van otthon négy tévém – meséli Kakaó.

Közben lassan bejárjuk a falvakat is. Az egyik helyi cukrászdából egy tálca sütivel szaladnak ki. A srácoknak hozzák. A kukások megítélése alapvetően pozitív, a legtöbb helyen már messziről integetnek nekik.

– Ismernek minket – mondják nem minden büszkeség nélkül.

A szemeteskocsiba tizenöt tonnányi szemét fér. Amikor megtelik, kimennek a rakománnyal az izsai szeméttelepre, s lassan vége a műszaknak. Mosolyogva búcsúznak tőlem.

– Ha Komáromban jársz, nézz be hozzánk!

A cikk a nyomtatott Vasárnap 2023. október 31-én megjelent, 44. számában olvasható.