Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek, 2. rész

Közeledett a vakáció. Anya azt tervezte, hogy a nyáron több időt tölt majd a gyerekekkel Mekeleországban, hogy gyakorolják a nyelvet. Év közben ugyanis Benőkének és Hangának Anyán kívül nem volt kivel mekeléül beszélnie, ezért előfordult, hogy egy-egy szó nem jutott eszükbe. Mióta iskolába jártak, egymás között már szinte mindig baricskául beszéltek, mert az iskolában csak ezt a nyelvet használták.

Júliusban Anya váratlanul levelet kapott egy mekele nénitől. A néni azt írta, hogy egy nyári mekele gyerektáborban kínálnak helyet egy baricskaországbeli mekele gyereknek, aki valamilyen téren kiváló teljesítményt tud felmutatni. Csak az utazását kell megszervezni, a többi költséget fedezik. A néni Anyát kérte meg, hogy segítsen nekik ilyen gyereket találni. Anya nagyon megörült, és nem sokáig habozott, hanem visszaírt a néninek, hogy nem kell sokáig keresgélni, mert Anya kisfia, Benőke szívesen menne a táborba. Anya leírta, hogy Benőke kitűnő tanuló, és több helyezést ért már el szavaló- és népdalversenyeken. Így került Benőke Mekeleország szívébe, a pusztára.

A tábor ötnapos volt. A gyerekek délelőttönként érdekes kirándulásokat tettek, megismerték a puszta állatvilágát. Délutánonként kézműves-foglalkozásokon vettek részt, esténként pedig változatos programok várták őket a táncháztól a szalonnasütésig. Benőke jól föltalálta magát, sok barátra tett szert, és nagyon elégedett volt. Utána napokig mesélte Anyának az élményeit. Hazahozta kézművesbuzgalmának a gyümölcseit is, köztük egy Hopp Jancsi névre hallgató, két farúdon lógó faemberkét. Ha az ember összenyomta a farudak végét, Jancsi szaltózott egyet. Anyának nagyon tetszett, pedig még nem is sejtette, mekkora sikert fog Benőke aratni Hopp Jancsival. De erről majd egy későbbi fejezet tudósít…

5. fejezet, melyben Benőke és Hanga családja nyaralni megy

Végre elérkezett a nyár vége, augusztus utolsó hete. Ennek persze normális körülmények között nem szokás örülni, mert augusztus végén ott leselkedik a szeptember és az iskolakezdés, Benőke és Hanga mégis örült, mert erre a hétre a szüleik közös családi nyaralást terveztek. Apa szabadságot vett ki, és végre mindannyian együtt lehettek. Anya még tavasszal kitalálta, hogy egy mekeleországi hegyi faluba, Vajszonra mennek nyaralni, mert ő gyerekkorában kétszer is nyaralt ott, és gyönyörű emlékei maradtak erről a helyről. Ez ugyan a család többi tagját nem nagyon hatotta meg, de végül beadták a derekukat. Főleg Apa volt bizalmatlan:

– Biztos vagy benne, hogy kibírjuk egy hétig egy ilyen isten háta mögötti helyen? – kérdezte Anyát. – Mit fogunk ott csinálni?

Benőke rögtön csatlakozott a kétkedő Apához, és a maga pöfögős módján dohogni kezdett, hogy minek kell ilyen hülye helyre menni, ahova csak Anya akar. Anya azonban derűsen, de határozottan kiállt remek ötlete mellett, és a zúgolódók lassanként lecsillapultak.

Anya feltette magában, hogy a nyaralás nagyszerű lesz, és ennek érdekében már jó előre elkezdte szervezni a programokat. Az interneten megtalálta Vajszon honlapját, és örömmel látta, hogy nagyon sok érdekes látnivaló van arrafelé. Mire eljött az idő, és a család elindult Vajszonra, Anyának már egész hetes változatos program volt készen a fejében.

6. fejezet, melyben a család megérkezik Vajszonra

A baricskák sokszor azt gondolják, hogy egész Mekeleország egyetlen hatalmas síkság. Igaz, ami igaz, Mekeleország hegyei magasságban nem versenyezhetnek a baricskaországiakkal, de azért megvan a varázsuk. Anya ezt igen sokszor elmagyarázta már baricska ismerőseinek, amikor azok fitymáló megjegyzéseket tettek hazája domborzatára.

– Hová mentek nyaralni? – Mekeleországba, a Kukk hegységbe. – Hegység? Miféle hegység? Hahaha! – nevettek Anya ismerősei. Pedig ha egy kicsit jobban figyeltek volna földrajzórán, tudhatták volna, hogy Mekeleország északi részén igenis vannak hegyek. A Kukk ráadásul Mekeleország legnagyobb átlagmagasságú hegysége, sok csúcsa kilencszáz méternél is magasabb.

Már esteledett, mikor Benőkéék autója végiggördült Vajszon utcáin. Kis tévelygés után megtalálták vendéglátóik házát. Egy nagyon kedves családnál kaptak szállást a tetőtérben. A háziasszony főzött is nekik, minden reggel és este a kertben falatoztak a finomabbnál finomabb házias ételekből. A háziak kutyája, az André névre hallgató tacskó gondoskodott róla, hogy egyetlen étkezés se múljon el izgalom nélkül. Amikor a család tagjai elfoglalták helyüket az asztalnál, megjelent, és letelepedett valamelyikük lábához, majd egész idő alatt kitartóan nézte a kiszemelt személyt. Olyan esdeklő szemmel tudott nézni, mintha három napja nem evett volna. Nem csoda, ha az áldozatnak nem ment le a falat a torkán, amíg nem dobott némi kolbászkarikát vagy húsdarabkát a kutyusnak. André figyelmét csak az időnként az utcán sétálgató macskák terelték el, ezeket dühödt ugatással kergette el. A házigazda elmesélte, hogy jaj a macskának, ha véletlenül betéved a kertjükbe: André menthetetlenül szétmarcangolja. Az előző gazdája ugyanis macskavadászatra nevelte.

Az első vacsora után Benőkéék még sétáltak egy keveset a sötétségbe boruló faluban, de Cilike már nagyon nyűgös volt, ezért hamarosan nyugovóra tértek tetőtéri lakosztályukban.

7. fejezet, melyben megtudhatjuk, mi az a szuszinka, és még egyéb érdekes dolgokra is fény derül

Másnap a család felkerekedett, hogy felfedezze Vajszont. Rögtön a szállásuk szomszédságában találtak egy régi parasztházat, amelyikre az volt ráírva: „Szuszinka Vendégház”. Apa ezen remekül szórakozott, mert baricska nyelven egy szuszinkához hasonló szó… hm… izé… cicakakit jelent.

Lakott a faluban egy fiatal néni, aki falusétákat vezetett. Anya előre megegyezett vele, hogy együtt tesznek egy kiadós sétát a környéken. A néni mindenféle érdekes helyre elvitte őket. Megnézték például a barlanglakásokat. Ezek puha kőzetbe vájt, ablak- és ajtónyílással ellátott szobák voltak, melyekben régen szegény emberek laktak. Arra is hamarosan fény derült, hogy mit jelent a vajszoniak nyelvében a szuszinka: aszalt gyümölcsöt. A néni elmesélte, hogy régen a vajszoniakat szuszinkásoknak csúfolták, mert annyira szegények voltak, hogy főleg csak szárított gyümölccsel kereskedtek.

A séta során a néni elkalauzolta őket az egyik lekvárfőző nénihez is, ahol ínycsiklandó lekvárokat kóstolhattak. Volt ott szilva- és csipke-, som- és meggy-, eper- és baracklekvár. A néni egy tálcán vagy tíz nyitott üveget tett eléjük. Minden üvegből lehetett kóstolni tiszta kanállal, és találgatni kellett, hogy melyikben milyen lekvár van. Egyik finomabb volt, mint a másik! Benőkének a baracklekvár ízlett a legjobban, Hangának a csipke, Anyának a meggy és a szilva, Apának az eper. A kertben nagy üstökben főzték éppen az új szilvalekvárt, nagy volt a sürgés-forgás.

A lekváros ház után a falu kastélya került sorra, melyben régen egy külföldi uraság lakott. A néni feladatot is adott Benőkének és Hangának: Hangának kagylót, Benőkének pedig baglyot kellett keresnie a szobák falfestményein. A sétát a Gazdaháznál fejezték be, ahol egy másik néni várta őket. Mesélt nekik a helyi szokásokról, majd társasjátékot játszottak az udvaron: egy nagy táblára fel kellett aggatniuk egy egész falusi szoba berendezését és lakóit mágneses figurák képében. A tábla másik oldalán pedig egy falusi gazdaság képét kellett berendezniük.

A sok sétálástól és az új élményektől kellőképpen elfáradtak, úgyhogy este senkit sem kellett álomba ringatni.

(folyt. köv.)

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/21. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene