Vajon mi kell ahhoz, hogy a kicsit is felelősen gondolkodó, észlelő ember komfortosan, biztonságosan érezze magát a világban, országában, városában-falujában, a közösségben, ahová tartozik? Csupa igazmondó, talpig becsületes, tévedhetetlen vezető, közösségi tag? Száz százalékra megbízható, erkölcsileg feddhetetlen döntéshozók és -végrehajtók, tökéletes elöljárók? (Olyat hol találsz? – jut eszembe a szélesszájú béka esete a gólyával.) Talán nem árulok el titkot, s a leplet sem én rántom le most a közélet valódi természetéről, amikor leszögezem, hogy ilyen ember (nemhogy vezető, döntéshozó és végrehajtó, hanem), ember ilyen nincsen. Az ember azért ember, és nem angyal, szent vagy istenség, mert földi utat jár, ha tetszik, csetlik-botlik, bukdácsol, hogy a végére érve példa legyen belőle, melyet ország-világ, kisebb-nagyobb közösség elé lehet állítani. Követendő vagy elrettentő példaként, a döntés mindenkinek a maga akaratában rejlik.
Én csak magamról írhatok, de talán nem vagyok egyedül, és nagy vonalakban általánosítható az az érzet, mely tartósan bizonytalanná tesz. Ami félelemmel tölt el, az nem is annyira a gonosz nyomulása, hanem a követendő példák hiánya. Magyarul, amikor már nincsen kire felnézni. Amikor már a példaképek is sorra behódoló, sunyító, alkalmazkodó, vagy épp törtető, könyöklő, önhasznot hajszoló egyedekké válnak. Szóval nem a tévedhetetlenek hiányát fájlalom, mert tévedhetetlen ember, mint állítom, nincsen, hanem a követendőkét. Azokét, akik ha tévednek, ha hibáznak, ha rossz útra lépnek, képesek a korrekcióra, képesek vállalni tetteikért a felelősséget, képesek elismerni és kijavítani a hibájukat. Még akkor is, ha arctalan tömegek köpködik meg érte, kiáll, és azt mondja, igen, én ezt cselekedtem, belátom, nagy hiba volt, vállalom értre a felelősséget. És nem maszatol, hogy az nem is úgy volt, meg nem tudta például, hogy kivel telefonálgat, vagy hogy elfelejtette, évekkel ezelőtt lejárt a képviselői mandátuma, azt hitte, még mindig a parlamenteben ül, azért hadonászott vele, vagy hogy a kékre-zöldre vert felesége a vak komondorban botlott meg, és esett át rajta, szerezve monoklikat a szeme alá, meg mindenhova. Persze, az ideális az volna, ha minden vezető, közösségi elöljáró, döntéshozó és -végrehajtó erkölcsi- és jogitörvény-tisztelő volna, és eleve nem vétene hibát, de hát az, ugye a mennyország, oda meg még a legbuzgóbb vallási fanatikus sem siet. Emberek vagyunk, emberek a választottjaink is, érzelmekkel, indulatokkal, fájdalmakkal, frusztrációkkal, mindenkinek megvan a maga hülyesége.
Ezért volt olyan különleges és felszabadító az elmúlt hét, mert sok-sok idő, év, évtized után akadt egy, aki úgy cselekedett, ahogyan ilyen helyzetben cselekedni kell. És ráadásul közülünk való, vagyis egy magyar mutatott példát a szlovák parlamentben, ami azért is még jobb érzés, mert az ember már csak olyan, hogy szereti, ha valami miatt felnézhet a fajtájára. Mármint az egyszerű ember, amilyen én is vagyok. A parlamentbe törekvők pedig, a „tiszták” megkapták a példát, hogyan kell viselkedniük, ha egyszer ne adjʼ isten fájdalmukban, bajukban, örömükben méltatlan helyzetbe kerülnek. Az arctalan tömeg meg az ellenlábasok, a bulvársajtósok bár magán a tényen csámcsognak, mely sajnálatos módon megtörtént, csúsztatva, elferdítve, felnagyítva, kinek hogy felel meg, a lényeg mégiscsak azon van, ahogy Sólymos László környezetvédelmi miniszter ezt kezelte. Elismerte, nem magyarázkodott, nem vádaskodott, nem vitatkozott a vádaskodóival, elnézést kért és lemondott. Ha nem így tesz, nem lett volna kár érte, így viszont igen.
És még egy példakép született a múlt héten, ő is nálunk. Csehy Zoltán egy hatalmas összegű irodalmi apanázst volt képes visszautasítani lelkiismereti okokból, megtörve a manapság már törhetetlennek látszó van az a pénz érvényét, véget vetve a hosszú, aszályos éveknek.
Respect.
A sorsdöntő nap VASÁRNAPra esvén, Henchard A Három Tengerészt szemelte ki, hogy itt vet véget a hosszú, aszályos éveknek.
Thomas Hardy: A weydoni asszonyvásár
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.