Vasárnap miatt zárva!

Mindezt úgy, hogy nem igazán szeretem az ilyen nagyáruházakat (nevezzük plázának vagy akár hipermarketnek). Zavar a sok kerülgetni való ember, a neonfény pedig egy idő után csípi a szemem. Mégsem úgy tekintek vissza ezekre az alkalmankénti bevásárlásokra, mint a családtól elrabolt időre.

Munka után még vásároljak be?

Néha éppen a vasárnapi teszkós vagy praktikeres kiruccanás dobta fel az otthon eltöltött időt: ha a sok internetes keresgélés után végre sikerült beszerezni a legmegfelelőbb fürdőszobacsempét, elektromos sövénynyírót, vagy csak egy csomag Túró Rudit (tudom, hogy a tejcsoki-bevonatos a kommersz, de mi azt szeretjük). Mert nem igaz, hogy a hét bármelyik napján „elintézhető” a nagybevásárlás. Aki munkába jár, és gyerekei vannak (ők volnának ugye a szűk értelemben vett családosok), a hétköznapi ingázás után aligha vágyik arra, hogy este nyolckor fáradtan bevásárlókocsit tologasson, mert 9-re hazaérve gyakorlatilag azt az állapotot tapasztalja meg, hogy egész nap nem látta a családját. Elmehet bevásárolni a feleség is. Csak hát munkanapokon ő is dolgozik. Ha nem dolgozik, otthon van a gyerekekkel. És bizony nincs fennköltebb időtöltés annál, mint amikor az anyuka a babakocsit feltornázza a tömegközlekedési eszközre (vagy be az autóba), majd három telepakolt szatyorral stílusosan hazabilleg (és a frizura még mindig tart!). De nem baj, ott lesznek nekünk (meg főleg a magyarországiaknak) a szombatok, akkor kivásárolhatjuk magunkat. Biztosan nem lesz tolongás az üzletekben. Csak sajnos talán éppen azért kényszerülünk lemondani egy szombati nagy családi programot, mert vasárnap a bevásárlás már esélytelen. Mindegy, jöjjenek a rokonok inkább vasárnap, ha meg nem tudnak, mert az egyetemista gyerekeiket kell délután a vonathoz kísérniük, hát pechjük van.

Igazából nem célom, hogy bíráljam a magyar kormány döntését. Én is azt szeretném, hogy az emberek minél több időt töltsenek el a családjukkal. (Kivételt képeznek a társasházban a falszomszédaink, akik általában ordítozással és ajtócsapkodással töltik el a meghitt hétvégi órákat. Persze, ők nem is járnak a magyarországi hipermarketekbe vásárolni.) Szent István király példáját sem fogom előráncigálni – tudjuk ugye, hogy ő tette vásárnappá a vasárnapot. Úgy látszik, ezer év alatt az ő döntéseinek is lejárhat a szavatosságuk. Talán egyesek hamarosan újracsomagolják.

Sorvezető a politikusoktól

Szóval, nagyon várom már, hogyan lesz a határ déli oldalán élő családok élete jobb ezzel a korlátozással. Talán úgy, hogy a plázázás helyett többen keresik fel a magyarországi üdülőhelyeket, nevezetességeket, és így megszaporodik a családi kirándulások száma. Úgy legyen! De talán arra azért ügyelni kellene, hogy az ember egy vasárnapi kirándulás alkalmával betérhessen ebédelni egy étterembe a családjával. Vagyis mindent azért ne csukjanak be. Persze, kivételek lesznek: a kis boltok meg a családi boltok meg a kikötői boltok, meg a ki tudja, micsodák továbbra is nyitva lesznek, és a plázák is kapnak néhány nap kivételt. Hogy pontosan melyek, azt őszintén szólva, nem merem részletezni, hiszen az utóbbi hetek során gyakorlatilag naponta derültek ki újdonságok a lista kapcsán, vagyis ha lapzárta előtt valamit megírunk, az a lap megjelenésekor talán már nem is lesz aktuális. Inkább arra kérnék mindenkit, hogy menjen el valamelyik szombaton és vasárnapon vásárolni Magyarországra, és tapasztalja meg, milyen az, amikor a politikusok sorvezetőt csúsztatnak magánéletünk fehér lapjai mögé. A Vasárnap szerkesztőjeként pedig arra biztatnám a Vasárnap olvasóit: ne engedjék, hogy valaki fentről beleszóljon a vasárnapjukba. Mert akik erre képesek, azok hamarosan szombatra is kitalálnak valamit. (Ajánlom továbbá Kövesdi és Pinkhammer kolléga írásait – talán még közelebb hoznak bennünket a valósághoz!)

Plázamozi és vetítőfülke

Szöveg Kövesdi Károly

Nemrég vitába keveredtem valakivel a Magyarországon bevezetett vasárnapi szabadnap témájában. Jómagam helyeslem, hogy a vasárnap ne a bevásárlásé, hanem a családi életé legyen, beleértve a bolti eladók és a vásárlók családját. A képlet ugyanis egyszerű: nem az a megoldás, hogy a pénztárgépnél ülő családanyák éjt nappallá téve dolgozzanak, hanem fizesse meg tisztességesen a rendes munkaidőt a tulajdonos. A jóisten a vasárnapot pihenőnappá tette, legyen meg az ő akarata. Vagy nem ezért sztrájkoltak nagyapáink és dédapáink? Más kérdés a plázázás mint életforma.

Fogyván a szusz és kieresztve a gőz, vitapartnerem végső érvként a mozizást húzta elő a plázák védelmében. Márciustól azok is bezárhatnak. Nem kétséges, jókat lehet mozizni a plázákban. De nem kellemesebb a mozikban mozizni? Nem éppen a multik tették tönkre (hasonlóan a kis boltokhoz) a filmszínházakat?

Visszalapozva az időben, maradandó élmények jutnak eszembe, amikor még családi program volt egy-egy vasárnap délutáni mozizás. Gömörben nyaraltunk, valamikor a nyolcvanas években, s éppen beengedték a szoci világába a Volt egyszer egy vadnyugatot. Nosza, kocsiba vágtuk magunkat, és berobogtunk Pelsőcre. A kopott moziterem fullasztó kánikulájában, penetráns izzadságszagban és kavargó porban élveztük a filmet, ráadásul az első sorból, nyakunkat kitekerve. Talán csak azért nem kaptunk nyakzárlatot, mert fiatalok voltunk.

Gyermekkorom mozijai még markánsabb élményekkel sejlenek elő. Akkoriban, a hatvanas években a legeldugottabb faluban is volt filmvetítés. Magukra a filmekre nem emlékszem, de arra igen, hogy a mozigépész hatalmas tekercseket huzigált elő egy fémdobozból, aztán bevette magát szentélyébe, a vetítőfülkébe, és a közönség füttyögése, türelmetlen dobogása közben megjelentek a sejtelmes fénycsíkok a kis ablakban, és lőn csoda. A filmszakadásokra és a csalódott morajra. A közösségi élmény tökéletes volt. Férfiak ordításától volt hangos a kultúrház, amikor egy-egy Fradi–Honvéd meccset közvetítettek, fekete-fehérben, a Hábetler-moziban. Később megjelent a televízió, s a vetítőfülke lassan homályba merült.

Mit ad isten? Egyszer csak olvasom a világhálón, hogy a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház vezet a világ legszebb mozija címért folyó versenyben. Éljen az Urania National Film Theatre! Vannak még csodák. Akadnak megszállott emberek, akiknek fontosak a régi értékek. Néhány nap múlva rákattanok a hírre, s látom, hogy az Urániát már a Puskin mozi követi, messze megelőzve a szkopjei, hollywoodi, kaliforniai, madridi, brisbane-i, detroiti, párizsi, pulai filmszentélyeket. Mintha hájjal kenegetnének. De jó, hogy vannak még mozik! Végül megfeledkeztem az egészről, s nem tudom, ki nyerte a versenyt.

Keresztény Deus napjának profitcsökkentése

(Pinkhammer Rudolf helyszíni tudósítása)

Bár jogilag március 15-e volt az első olyan vasárnap, mikor nem nyithattak ki a boltok, ez a hétvége némiképp kakukktojás volt a nemzeti ünnep miatt, hiszen egyébként is zárva lett volna minden. Afféle főpróba.

Egy héttel később már nincs ilyen torzító tényező. Illetve ennél is korábban látható a változás: a legtöbb szupermarketlánc (kormányzati kommunikációban: multi; lásd még: extra profit) meghosszabbította a nyitva tartását. Ez nagyon kényelmes a későn hazajáróknak, de nyilván kevésbé örülnek neki a bolti dolgozók, akik ezentúl a legtöbb nagy láncnál bevezetett bércsökkentés mellett hétköznaponként még tovább is dolgozhatnak.

Szombaton körülbelül ugyanaz a kép fogad bennünket, mint egy átlagos hosszú hétvége előtt: a hétköznapi tumultushoz képest lényegesen többen vannak a nagyobb élelmiszerüzletekben. Idegesség, tolongás valamint az átlagosnál intenzívebb morgolódó politizálás a jellemző. Türelmetlen topogás a zümmögő kasszaszalag mellett. Az első igazi vásárlásmentes vasárnap (kormányzati kommunikációul: vasárnapi pihenőnap). Írhatnám, hogy az emberek sokkal családcentrikusabb mosollyal igyekeznek a tömött templomok felé, de ennek egyelőre nincs nyoma. Biztos idő kell, amíg mindenki átérzi azt a valamit, amit a KDNP érzett, amikor kidolgozták az egyébként hatástanulmányok nélkül (vagy ellenére) benyújtott tervezetet. Megváltoztatva ezzel egy évtizedek óta működő intézményt, aminek elég komoly gazdasági hatása lesz a kis- és nagykereskedelemre, valamint az átlagpolgárok hétköznapjaira. Vagyis leginkább a hétvégéikre.

Az új szabályozás nagy nyertesei a piacok lehetnek, lehetnének. Egyelőre azonban a nagy budapesti piacok közül elvétve van nyitva vasárnap egyik-másik, az is jellemzően délelőtt. Pedig könnyen csatlakozhatnának a mesterségesen gerjesztett szupermarket-ellenes fősodorhoz, ráadásul minden alapvető élelmiszer beszerezhető a nagyobb piacokon, gyakran jobb minőségben. A budapesti Nagykörúton végigsétálva 4-5 kisebb-nagyobb élelmiszerboltot találunk nyitva vasárnap. (És nem csak a pesti köznyelv által Orbán-közértnek nevezett kormányközeli tulajdonú CBA-t.) Köztük olyan üzlet is akad, amelyikről mérete miatt nehezen hihető, hogy egy család üzemelteti. De jellemzőbbek a kisboltok, jobb napokat látott „csemegék”, ahol a pultnál egy kávét vagy egy felest is le lehet gurítani, ha éppen úgy alakulna. Trafikból is körülbelül ennyit látunk. Ha nagyon be akarunk szerezni valamilyen alapvető élelmiszert, akkor sikerülni is fog. Ha jól figyelünk, időnként láthatunk a plázák előtt nevetgélő, esetleg bezárt Tescóval szelfiző fiatalokat. Kedélyesen, de keresetlen szavakkal emlegetik a kormányt. Azért azt nem lehet mondani, hogy kézzel tapintható volna az általános felháborodás. Az emberek alkalmazkodnak, mi mást tehetnének? Talán nem is az a fő probléma, hogy nem lehet vasárnap bevásárolni, hanem hogy újfent fentről mondják meg, hogyan kell jó ember (jó magyar, jó keresztény, jó nemzeti együttműködő, jó család) módjára élni a nagybetűst. Ez a morális iránymutatás pedig nem tűnik őszintének, sőt gyanúsan propagandaszagú.

A mai huszon-harmincévesek nem biztos, hogy azt várják az államtól, hogy bölcs atyaként megmutassa, milyen az ildomos magatartásforma a pannon végeken. Sokkal inkább egy jól működő országban szeretnének élni, ahol eldönthetik, milyen egyetemre menjenek, hol vállaljanak munkát, milyen nyugdíjpénztárhoz csatlakozzanak, és azt is, hogy mikor intézzék a heti nagybevásárlást. Jól mutatja ezt az is, hogy az Ipsos felmérése szerint a felnőtt magyar lakosság több mint kétharmada nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással.