A válás fájdalommal jár, s a legtöbb szenvedő hajlamos úgy viselkedni, hogy másokat is bántson. A válásban lévő szülőkre ez különösen igaz, hiszen egész életük felborult.
Játszmán olyan viselkedési formát értünk, amelyet gyakran nem szándékosan alkalmaznak, hanem mert úgy érzik, bizonyíthatnak valamit, vagy egy kicsit bosszút állhatnak. Néha tényleg jó érzés lehet ez, de az ilyen magatartás hosszabb távon nem hozza meg a várt elégtételt, hanem bonyolítja a volt párok viszonyát, és a gyermekekre nézve is nagyon káros. Azok a szülők járnak el helyesen, akik ellenállnak a kísértésnek, hogy ilyesféle játszmákban részt vegyenek. Hasznosabb, ha sérelmeik feldolgozásába fektetik energiájukat.
A gyermek mint kém
Az egyik fél burkoltan vagy akár nyíltan tudakolózik a gyermektől afelől, hogy a másik szülőnél mi folyik. Olyasfajta kérdések ezek, hogy apa barátnője ott aludt-e, iszik-e, vagy anya érdeklődik-e iránta. A hasonló kérdések olyasmit kutatnak, ami jelzi, hogy a másik fél (is) boldogtalan, mert ezt jólesne hallani. De nagy a tét, sokszor a kérdező nem azt hallja, amit szeretne, hanem olyat, ami kimondottan rosszulesik neki. Így nemcsak magával tesz rosszat, hanem gyermekének is árt, akit belevon az érzelmi huzavonába.
Kötélhúzás
Sokszor a válás után sem csillapodik le az elvált szülők kedélye. Néha megpróbálják meggyőzni a gyermekeiket (esetleg a többi rokont, barátot, ismerőst is) a saját igazukról, szeretnék elérni, hogy a gyermek az ő oldalukra álljon, nekik adjon igazat. Talán azt próbálnák így bizonyítani, hogy „ha mindenki mellettem áll, akkor velem minden rendben van, a másik a vétkes”. Ez sem jó, különösen, ha mindkét szülő belemegy a játékba. Nem egyszer találkoztam azzal, hogy ilyen helyzetben a gyermek sem az anyját, sem az apját nem veszi teljesen komolyan, csökkent az irántuk érzett tisztelete vagy bizalma.
Üzenetátadó gyermek
Az elvált szülők indulatai sokszor nehezen csillapodnak, és nehezen állják meg, hogy ne használjanak ki minden alkalmat a támadásra. Gyakran a gyermeken keresztül üzennek a másiknak: „mondd meg apádnak, hogy szeretném már megkapni a tartásdíjat”, vagy: „majd ha anyád nem magára költi a pénzt, akkor küldöm”, stb. Helytelen belevonni a gyermekeket az ilyen vitákba, sokszor bűntudatot is ébreszthet bennük. Úgy érezhetik, hogy ha ők nem volnának, akkor a szülőknek nem kellene veszekedniük. Fáj nekik ilyeneket hallgatni.
„Csak a testemen keresztül”
Gyakran előfordul, hogy a szülők a válóper alatt a gyermekek ügyeit harcra használják fel. Mindenáron meg akarják szerezni a felügyeleti jogot, be akarják bizonyítani, hogy a másik fél alkalmatlan (annak ellenére, hogy korábban nem kifogásolták szülői képességeit). Vagy igyekeznek távol tartani gyermekeiket a másiktól – okokat keresnek, hogy rámutassanak: a másik szülővel való találkozás rossz hatással van rájuk. Esetleg anyagilag sakkban akarják tartani volt társukat, nem hajlandóak semmilyen kompromisszumos megoldásra. Mindezt a bosszúvágy vezérli, s a gyermek megtapasztalja, hogy az ő érzéseire és érdekeire senki sem kíváncsi, mert a szülők a saját harcukat vívják.
Irányított lövés
Hasonló az előzőhöz, csak a szülő egy konkrét célt próbál elérni, s erre a gyermeket használja. Például akadályozni kezdi a másik szülővel való találkozását, mert nem elégedett a vagyonmegosztás alakulásával. Többet szeretne, és ezt összeköti a láthatással. Vagy amikor egy elvált szülőtől, aki egyébként nem sokat foglalkozott a gyerekével, gyermektartás-emelést igényelnek, és az hirtelen többször szeretné látni a gyermekét, hátha nem kell többet fizetnie. Ezek nagyon igazságtalanok a gyerekekkel szemben.
A gyermek érdeke
Egy válásban lévő jó, ha foglalkozik saját érzelmi válságával, és – akár szakember segítségével – feldolgozza lelki sérelmeit. Így felül tud kerekedni a harcokon, s felülnézetből, egészségesebben, józanabbul tud dönteni, viselkedni. Új életet tud kezdeni. Tisztábban tudja látni és érezni gyermeke valódi igényeit. Annak már az is nagy segítség, ha érzékeli, hogy legalább az egyik szülő odafigyel rá, és okosan viszonyul a válással kapcsolatos dolgokhoz.
A legtöbb gyermeket az foglalkoztatja, hogy mikor lesz vége a veszekedéseknek. Szenved szülei játszmáitól, amelyekbe akaratán kívül belevonják. Mintha két lövészárok között mozogna, ahol mindig figyelnie kell, mikor mi robban. Vigyáznia, kinek mit mond. Ez kimondhatatlanul nagy teher.
Vannak gyerekek, akik az ilyen helyzetekben úgy próbálnak kiigazodni, feszültségüket csökkenteni vagy valamiféle előnyt szerezni, hogy ők is játszmákba kezdnek. Legközelebb ezek közül említünk néhányat.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.