Vajúdó település

Hontfüzesgyarmat arról nevezetes, hogy itt született Duba Gyula és Pleidell János, a nemzetközileg is elismert festő, akit két éve temettek Dunaújvárosban, s akinek néhány festménye a polgármesteri hivatal falát díszíti

Négy éve jártam az Alsó-Garam menti tájnak ebben a jellegzetes falujában, így ezúttal elsősorban arra voltam kíváncsi, történt-e változás időközben, s ha igen, a község előnyére alakultak-e a dolgok. A festői dombokra támaszkodó település ugyanúgy néz ki, mint pár évvel ezelőtt; a kis patak fürgén rohan keresztül a falun, s lévén nyár eleje, méhek döngicsélnek mindenütt. Az egykor tehetős gazdák lakta faluban új házak épülnek, és a főtéren látható turulszobor ugyanúgy terjeszti szét bronzszárnyait, mint pár esztendeje, amikor újra kellett avatni. Kétszer távolították ugyanis el: egyszer a háború után, másodszor a fémtolvajok vetettek rá szemet. Azóta kicsinyített mása néz le a buszmegállóban gyülekező emberekre. Az emlékmű oszlopán két névsor olvasható: az első és a második világháború hősi halottainak neve.

Társadalmi béke
A turult látva azt hihetné az ember, hogy színmagyar községben jár, pedig a történelem vihara ennek a településnek a demográfiai összetételét is alaposan felforgatta. A deportálás és a lakosságcsere nagy rendet vágott a környék magyarságának soraiban, s ez alól Hontfüzesgyarmat sem volt kivétel. Ma a nemzetiségi megoszlás 40 : 60 százalék a településen a szlovákság javára. Ez azonban úgy tűnik, nem okoz különösebb gondot az itt lakók számára, békében megférnek egymással. Karol Pilinskýt sem a szlovák–magyar viszony izgatja elsősorban. A legutóbbi önkormányzati választásokon polgármesterséget nyerő Pilinský úr (elődje nyugdíjba vonult) sokkal nyomasztóbb gondnak tartja, hogy az ország vezetői elhanyagolják ezt a vidéket. Ide ipar és befektető nemigen törekszik, az emberek külföldre mennek a boldogulás után. A gyarmati fiatalokat megtaláljuk szerte Nyugat-Európában, Csehországban, de sokan dolgoznak Magyarországon is, ahol az utóbbi hónapokban szintén az elbocsátások Damoklesz-kardja függ a munkavállalók feje fölött. A helyi szövetkezet, amely a rendszerváltás előtt a fegyvernekivel egyesült, még 1998-ban megszűnt, helyette két kft. bérli a földeket, mellettük pedig néhány családi gazdaság próbál talpon maradni a nehéz piaci körülmények közt.
Az 570 lakosú községben sok az idős ember; igaz, a 30 év alatti fiatalok száma sem nevezhető kicsinek: 216-an vannak. A munkanélküliség jelenleg az országos átlagot közelíti, mintegy 12-13 százalékos, de a polgármester tart tőle, hogy ha továbbra is így mennek a dolgok, év végéig elérheti a 20-at. A neve első írásos említésének 875. évfordulóját jövőre ünneplő község első emberéből mégsem a panasz árad, hanem a tervek és egy gazdagabb jövő víziója. Mint elmondja, azzal a szándékkal vette át hivatalát, hogy fordítson a pesszimista hangulaton, és lendítsen egyet a falu szekerén. Ehhez az emberek gondolkodásán is változtatni kell – mondja.
Főleg a tömegszervezetek aktívak, a helyi futballcsapat az országos ötödik ligában idén hatodik helyen végzett, míg a helyi tűzoltószervezet a legjobbak közé tartozik a Lévai járásban. De dicséret illeti a Csemadok helyi szervezetét is. Legelső helyre azonban azt helyezi a polgármester, hogy elkészült a falurendezés terve, amely 78 új építőtelekkel számol. Az elvándorlás meggátolása és a fiatalok helyben maradása végett van szükség rájuk. Ez lenne az első impulzus ahhoz, hogy növekedjen a lakosság száma, és ne kerüljön veszélybe az 1–4. osztályos szlovák iskola (a magyar több mint tíz éve megszűnt), amelyben – az óvodához hasonlóan – kevés a gyermek. Az iskola, amelybe 9 gyermek jár (az óvodába 15), nagy terhet ró a falura; nemrég cserélték ki az ablakokat, a padlózatot, és minden tanulónak számítógépe van.

Építeni, beruházni
„A falu vezetőségének eddig nem volt jövőképe – mondja a polgármester –, márpedig ha nem tudjuk fejleszteni a községet, kihal és elvándorol. Ezt nem szabad megengedni.” Pilinský úr elmeséli, hogy évekig élt a fővárosban, majd Léván is, de most már el sem tudná képzelni másutt az életét, mint Hontfüzesgyarmaton. Ahhoz azonban, hogy valóban jól érezze magát az ember a falujában, sok apró lépést kellett megtenni. Elmondja, hogy amikor a községi hivatal alkalmazottaival télvíz idején hozzálátott a község elhanyagolt parkjának kaszálásához, sokan bolondnak nézték. Ma már nem kérdés, hogy ügyelni kell a tisztaságra. Az elmúlt két év alatt uniós támogatással felszámolták az illegális szemétlerakatot, és bevezették a szelektív hulladékgyűjtést, tatarozták az iskolát, rendbe tették és járdával látták el a katolikus templomhoz vezető utat, kitakarították az elhanyagolt községi kertet, kitisztították a patakmedret. Ezek nem nagy beruházások, ám javítják az emberek közérzetét és a lakóhelyükhöz fűződő viszonyát. A polgármester reméli, hogy sikeres lesz a vidékfejlesztési alaphoz benyújtott pályázatuk is, amely a község- és a művelődési ház felújítását célozza. Ezeknek több mint kilencmillió korona lesz az összköltségük. Több hasonló célú pályázatot is előkészítettek (futballpálya, középületek, parkok, helyi utak stb.), de az időközben megváltozott pályázati feltételek miatt ezek egyelőre a jobb sorsukra és a kedvező fordulatra várnak. Ami reális és elvégezhető idén, az a ravatalozó tatarozása és előterének lefedése 22 ezer eurós költséggel.

Nagy tervek
Egy községet tíz év alatt meg lehet változtatni – mondja Pilinský úr, ez azonban nemcsak szándék, hanem elsősorban lehetőségek kérdése. Jelenleg az energetikusok jóváhagyását várják legújabb, szűkkeblűnek éppen nem mondható tervükhöz, amely szélerőműpark építését célozza. A mérési adatok szerint, amelyeket napi szinten dolgoznak fel, kiválóak a feltételek ennek megvalósulására. Maga a beruházás egy ilyen kis falu esetében grandiózusnak mondható: mintegy 100 millió euróba fog kerülni. Erre is, és egy napkollektoros erőműre is találtak már beruházót. Ha mindkettő megvalósulna, Hontfüzesgyarmat a régió egyik legprosperálóbb településévé válna, és a kései utód csak Duba Gyula negyedszázada megjelent Vajúdó parasztvilágából ismerne rá az egykori honti tájra és annak küszködő emberére.