Vágfüzesi legendák

Van Gárdonyi Gézának egy írása Két menyasszony c. kötetében: a furcsa, de szép hangzású Kingyes címet viseli. Arról szól, hogyan látogatta meg Gárdonyi Pósa Lajos költőnek és Lányi Gézának, a Népszínház cimbalmosának kíséretében Feszty Árpádot a Komárom melletti tanyán, ahová a festő időnként, elmenekülve Pest zűrzavarából, visszavonult (s ahol Jókai Mórral együtt megálmodta a körképet). Nagy dérrel-dúrral indultak, ám Komáromban kiderült, hogy a fiákereseknek fogalmuk sincs róla, hol a Kingyes. Sőt még a szomszédos Agyagoson sem tudták őket útba igazítani. Eltévedtek, estig bolyongtak, fiákerükkel árokba fordultak, de végül meglelték „Árpád úr” tanyáját, és három vidám napot töltöttek ott. A vendéglátás emlékét a híres, mestergerendába írt vers őrzi: „1894 Szept ho tizenhárom, tizennégy / Itt mulatott három ember, azaz négy. / Lányi Géza czimbalmozott, / Gárdonyi meg ugrándozott. / Vidám volt a nádas határ, / Pósa dalolt, mint a madár. / Ilyet nem látott a Kárpát, / Isten veled, Feszty Árpád.”
A bájos történet 1894. szeptember 12–14-én esett. Be rég volt! Most a nádas határ és a gyönyörű gyümölcsös helyén búzamező ring, mellette, a százados nyárfák alatt elmocsarasodott tóféle posványosodik. Házak is állnak kissé odébb, emberek is laknak bennük. A híres műteremnek (1902-ben épült) az emlékét, ahol A magyarok bejövetele született, azonban már csak az egykori kis kápolna düledező romja őrzi. Kemény vesszőkből kötötték a rendszerváltás előtti ideológiai seprőt, amellyel hogy nyoma se maradjon a régi világnak, elsöpörték ezt a zarándokhelyet. Nagyon bánthatta a pártállami korifeusok szemét, ha így elbántak Feszty Árpád emlékével. (Az egykori mestergerenda szerencsére ma is látható a komáromi múzeumban.)
Hanem az élet mégsem állt meg errefelé, és nemcsak pusztulást tapasztal az idelátogató ember, ha a Kingyes cipőmarasztaló sarából beballag Vágfüzesre. A község ugyanis az itteni tanyavilág központjából, az egykori Szigetből lett egyre szépülő faluvá. Paradox módon a pusztulás, a nagy dunai árvíz után kezdett kiépülni, és 1968-ban hívták életre mai nevén, éppen akkortájt, amikor az orosz hadsereg egy hosszan tartó kirándulásra bevonult az országba.

Emblematikus épületek
A Vág-Duna mentén, az egykori mocsarak helyén fekvő Vágfüzes a Komáromi járás második legritkábban lakott községe. Mi sem természetesebb, mint hogy a mezőgazdaságból élt. Egészen a közelmúltig. 2006-ban még azt olvashattuk az itteni szövetkezetről, hogy 4000 sertése, 700 tehene van, s 2004-ben még húsüzem is létezett itt. Ez is a múlté lett, és szinte logikus, hogy az egykori efsz túlméretezett, háromszintes irodaházában ma egy vállalkozó idősotthont nyit valamikor az ősz folyamán. A tetszetős, uniós támogatással létesülő nyugdíjasotthon hamarosan a falu egyik büszkesége lesz; ottjártunkkor az utolsó simításokat végezték rajta. Az átalakulás éveinek jelképe lehetne a község temploma is, amelyet 1996-ban szenteltek fel. Eredetileg tűzoltószertárnak készült, s a félbemaradt, egyelőre üresen tátongó művelődési házra támaszkodik. Be is ázik kissé a falak ölelkezése mentén. A vágfüzesieket azonban ez az apróság nem zavarja, büszkék templomukra. Nem kevésbé a falu polgármestere, Forró László, aki idestova egy évtizede vezeti a község önkormányzatát. Arra már kevésbé büszke, hogy bár a faluban 79 gyermek van jelenleg, az iskolát 2006-ban kénytelenek voltak bezárni. A döntést tulajdonképpen a szülők hozták meg, amikor gyermekeiket inkább a közeli komáromi iskolákba kezdték hordani. Az óvodában 13-an vannak, tavaly 16-an voltak. Ugyanakkor a fiatalok elköltözése nem jellemző – mondja a polgármester, aki maga is szívesen emlékszik vissza Kingyesre, s kissé pontosítja eddigi ismereteimet.
„A környék főleg a huszadik század elején kezdett benépesülni, amikor lecsapolták a mocsarakat. Főleg Gútáról (mert ott elfogytak a földek) kezdtek ideköltözni az emberek. A hatvanötös árvíz után megindult az építkezés, akkor épült ki a mai település. Napjainkban 560 lakosa van. Az egykori szövetkezet elnöke pártfunkciójának köszönhető, hogy nincsenek ivóvíz- és gázgondjaink: ezek a hálózatok kiépültek annak idején; mi több, víztisztító és a hozzá tartozó csatornahálózat is elkészült. Utóbbit 2005-ben fejezték be.”
A vágfüzesi emberek többsége ma a gútai malomban, kábelgyárban, a komáromi hajógyárban dolgozik. Utóbbi kettőben létszámleépítés zajlik, s a komáromi ipari parkból is jó pár embert elküldtek. A munkanélküliség azonban még így sem mondható magasnak a községben. Ráadásul ha megnyílik az idősotthon, jó pár ember talál benne megélhetést.

„Nagyon szépek leszünk”
Forró László realista. Néhány nagyobb szabású tervet, köztük kész projekteket, félretett, mivel nincs esély a megvalósításukra, s inkább azt szorgalmazza, amire van lehetőség. Szép kandelábereket akarnak felállítani az egész községben, valamint felújítani az utakat és a járdákat.
A községben jól működik a Csemadok-szervezet, éppen most készülnek kis műsorral megünnepelni megalakulásának hatvanadik évfordulóját. A falunapot augusztus elején tartják, Gerendás Pétert hívták meg fellépésre, de színpadra lép itt a budapesti Utca Színház, és a Pengő Zenekar fog táncházat tartani. A gútai lovas íjászokat, a Bakony néptáncegyüttest és a Felvidéki Rockszínházat ugyancsak szeretettel várják a községben. Nem lesz tehát unalmas a nyár a vágfüzesi nyárfák alatt.