Sztálin elvtárs, a példakép

Augusztus 17-én az egyik napilap kérdést intézett tizenöt vezető szlovák politikushoz. Arra voltak kíváncsiak, hogy kik azok a személyiségek, akik hatással voltak politikai életük alakulására, kitől tanultak valami fontosat. A válaszok után a kommentátor azon nyűglődött, hogy csupán három szlovák közszereplő akadt a példaképek között: Dubček, Štúr és Fico. Fico úr nevét Fico úr párttársa, Robert Kaliňák említette, nyilván nem minden rejtett szándék nélkül.
A további példaképek közt ott találtuk Adenauert, Gandhit, II. János Pált, Havelt, szóval az igazi Nagyokat. És ez így van rendjén. Bizonyára jobb volna az élet Szlovákiában, ha ezeknek a személyiségeknek a szelleme lengené be a Tátra hófödte csúcsait, Zsolna főterét és a Grassalkovich-palota elnöki irodáját.
Szóval már majdnem félretettem az újságot, amikor a bal felső sarokban egy régi „ismerőst” pillantottam meg. „Jé – döbbentem meg –, hogy került ide ez az oroszlánmosolyú, ragyavert, grúz őrült?” Hiszen ebben az írásban a példaképekről van szó! Csak nem Sztálin generalisszimusz nevét adta meg valamelyik politikusunk annak? Hát igen is, meg nem is. Robert Fico a maga sajátságos módján úgy nyilatkozott, hogy „neuveriteľne ma zaujalo”, ahogyan Sztálin, Churchill és Roosevelt azon a bizonyos békekonferencián tizenöt másodperc alatt felosztották a világot. Nem azt mondta, hogy szörnyű vagy döbbenetes, ahogyan ezt tették, hanem csak úgy, kommentár nélkül közölte, hogy hihetetlenül megérintette.
Ekkor eszembe jutottak kanadai éveim, amikor Ottawában tanítottam, és nagyon elkeseredtem azon, hogy diákjaim nagyobbik része szinte semmit sem tud a történelemről. Mert Amerikában a diák úgy állíthatja össze a tantervét, hogy az elemitől a diplomáig semmilyen történelmet nem tanul. Nem szereti, mert unalmas és idegesítő. Kit érdekel az a fene sok dátum meg azok a kimondhatatlan nevek ? – tartják a fiatalok. Aztán elmennek egy buliba, ahol SS-egyenruhába öltöznek, és karlendítéssel üdvözlik egymást, közben meg röhögnek. Mert nekik Hitler erőskezű vezető volt, aki kivezette Németországot a káoszból. Sztálin meg határozott fellépésű pártember, aki Oroszországot vezette ki a káoszból, és közben még Hitlert is legyőzte. Két jeles személyiség a „drága” huszadik századból, amikor még történtek izgi dolgok. Ezek a fiatalok semmit sem tudnak, és nem is akarnak hallani a nácizmus és a kommunizmus lényegéről, a világháborúról, a gázkamrákról és a gulágról.
De Robert Fico nem egy tipikus fiatal. Ő egyetemi oktató, parlamenti képviselő, volt miniszterelnök, és jelenleg a legnépszerűbb szlovák politikus!
Kedves doc. JUDr. Robert Fico CSc! Megdöbbentő, amit mond! Az Ön által említett konferencián ugyanis Európa második legborzalmasabb gazembere, a paranoiás Sztálin, az akkor már nagybeteg Roosevelt és a cinikusan számolgató Churchill asszisztálásával, százmilliók életét tette tönkre Kelet-Európában! Persze a dolog picivel tovább tartott, mint tizenöt másodperc, mert például Sztálin és Churchill már 1944 őszén is tárgyalt egymással négyszemközt a Kremlben, és félrészegen papírcetliket tologattak egymásnak, melyekre azt írták fel, hogyan osztják majd el a befolyási övezeteket Kelet-Európában. Azt írták, hogy például Csehszlovákiában 70 százalék brit és 30 százalék szovjet befolyás lesz, Romániában meg 80 százalék szovjet és 20 százalék brit befolyás. Egy országot sem felejtettek ki!
Fico úr, az Ön által említett konferencián nemcsak az történt, hogy „jóvátették” a müncheni árulást, mert azt más módon is elintézhették volna. Arról döntöttek, hogy németek, lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok, románok és bolgárok millióit leválasztják Európa testéről. Annak a „nagyszerű” 15 másodpercnek köszönhetően kezdtek gyilkolni a csehszlovák, magyar, román kis Sztálinok. Ezután jöttek a příbrami uránbányák és a magyar, román, lengyel munkatáborok. Aki semmit sem csinált, az tíz évet kapott, aki mosolygott a pártgyűlésen, az tizenötöt. Akasztották az osztályellenséget, no meg a saját elvtársaikat is, úgy, ahogyan azt Sztálin parancsolta nekik. Churchill később sírdogált, és vasfüggönyről beszélt. A washingtoni politikusok 1956-ban, 1968-ban és 1980-ban széttárták a kezüket, és azt sóhajtották, hogy hiába, ez az új status quo, ebben egyeztünk meg tizenöt másodperc alatt! Ön pedig 2011-ben azt mondja, hogy ez a döntés hihetetlenül megérintette! Hát akkor Isten mentse meg Öntől Szlovákiát!