Szőke Nők Pártja

– Szervusz, Piroskám! Elárulnád, hová lépegetsz ilyen sietősen?
– Szervusz, Pamelám! Sajnos, azt nem tehetem. Senkinek semmi köze hozzá ugyanis, hogy szavazni megyek. Ez titkos szavazás. Jog, amely kötelez.
– Szóval választani mégy.
– Hogyne mennék! Végre én is választhatok. Mert amikor a Karcsit szerettem, de a Jenőtől voltam terhes, nem igazán hallgathattam a szívemre.
– Nekem ez túl bonyolult. Nekem ilyesmikre nincs időm. Még be sem vásároltam rendesen.
– Ugyan, Pamela, nem lehetsz ilyen nyámnyila állampolgár! Hagyod, hogy mások döntsenek helyetted?
– Már megszoktam. Amikor tizennégy voltam, az apám javaslatára gimnáziumba mentem. Később nem vettek fel az egyetemre, ezt amúgy valami nagyon buta ember határozhatta el. Aztán az anyám szerint ideje volt szakmát tanulnom. Fodrász lettem, de soha nem dönthettem egyedül, milyen frizurát csináljak. Aztán férjhez mentem, és Aladár még annyi szabad kezet sem hagyott nekem, hogy milyen színűre lakkozzam a körmömet.
– Na látod! Éppen itt az ideje, hogy a sarkadra állj!
– Ebben a magas sarkú cipőben?
– Nem kell összetörnöd magad! Szépen lassan besétálsz a szavazóhelyiségbe, kacéran rákacsintasz az idősebb korú férfiakra, erre ők igazoltatnak téged, hogy valódi szőke vagy-e.
– Jesszusom! Eddig ez nagyon izgalmas! Folytasd!
– Nos, mivel a hajtöved egy cseppet sem fekete, kapsz egy papírlapot, aztán be kell menned egy lefüggönyözött fülkébe, hogy senki se láthassa...
– ...amint felpróbálom a vadonatúj melltartómat!
– Inkább hogy mit karikázol be.
– Hát nem ikszelni kell?
– Dehogy! Isten ments! Az iksz azt jelenti, hogy ismeretlen! Csak nem fogod egy ismeretlen emberre leadni a voksodat?
– Ja, persze, igazad van. Ismeretlenül nem bízok meg senkiben. Először egy kicsit beszélgessünk, vigyen el moziba, vacsorázni, aztán majd meglátjuk, hogy nála-e vagy nálam.
– Különben is, ha két X, akkor nőnemű, ha pedig XY, akkor férfi az illető. Ezt tanultuk genetikából.
– Hát a férjemnek akkor valaki ellophatta az ipszilonját, nekünk ugyanis csupa leánygyermekünk született.
– Te melyik párt képviselőjelöltjeire adod a voksodat?
– Én a vezetékneveket nézem, hogy van-e köztük szimpatikus. Egy Kovács mondjuk... Az első udvarlómat Kovács Tibornak hívták, és nagyon szép kék szeme volt.
– Te a vezetéknevek alapján döntesz? Ki hallott már ilyet! Mindjárt megáll az eszem!
– Miért, te minek az alapján döntesz?
– Hát természetesen a keresztnevek alapján! Egy Izidor például ne képviseljen engem a parlamentben! Egy Jonatán pedig a szívemet rabolná el, s ha rá gondolok, azonnal államháztartási hiányérzetem támad!
– Nekem a második férjem Béla volt. Hát mit ne mondjak! Állandóan azt hajtogatta: »Teszem, amit kell!« Közben meg olyan tehetetlen volt, hogy ha nem akad meg a szemem a pizzakihordó fiú tejfeles száján, hát sosem született volna közös gyermekünk!
– Én ezentúl csak nőkre szavazok! Az az Ibolya megmutatta, hogy ki viseli a kalapot! Idehaza pedig az SZNP lopta be magát szívem szirmai közé!
– SZNP? Sosem hallottam róluk.
– Szőke Nők Pártja. Nem láttad a tévében a választási műsorukat? »Jobb ma egy szőke, mint holnap egy randa!« Ez a szlogenjük.
– Ó, hogy oda ne szavazzak! Ez igazán megnyerő gondolat! Van valami választási programjuk is?
– Hogyne! Az a rögeszméjük, hogy ők vitték be a vállukon az országot az Európai Unióba.
– Ugyan már, hiszen mindegyik párt a magáénak tudja a sikert!
– Igen, de ők legalább őszintén mentegetőznek. A barnákra mutogatnak, s óvnak attól, hogy a vörösek győzzenek, mint ahogy a szomszédban is történt.
– Akkor már tudom: én a feketékre fogok szavazni. Nemrégen ismerkedtem meg ugyanis egy afrikai fiatalemberrel, aki megígérte, hogy a brüszszeli normák szerint rendbe teszi a háztartást.
– Az államháztartást?
– A hormonháztartást.
– Jól választottál. Mert hiába csillog az ember szeme, hiába tiszta a lelkiismerete, rózsaszín a tüdeje, és fehér a mája, ha a szívkamrái hónapok óta nem voltak rendesen kimeszelve...