Szépüljön a Vasárnappal!

<p>Kedves Olvasóink, új sorozatunkra hónapok óta készülünk: felhívást tettünk közzé, partnereket és jelentkezőket kerestünk a kivitelezéséhez. Szerencsére igyekezetünk nem volt hiábavaló, s most, hogy már megvannak a vállalkozó kedvű lányok és asszonyok, elindulhat az új rovat &ndash; minden páros héten a Vasárnapban.</p>

Partnereink a pozsonypüspöki Gold Stúdió kozmetikusa, fodrásza és sminkese, valamint a somorjai Erika Italy Fashion vezetője. Ők azok, akik megmutatják, hogyan lehet egy nő még szebb és tökéletesebb, hogyan lehet megújulni, a hátrányokból előnyt kovácsolni egy kis odafigyeléssel. Mi pedig végig ott leszünk, és fényképekkel dokumentáljuk a változást.

 

RITA

„Senki sem elégedett magával, így én sem vagyok az. A Vasárnapban közzétett felhívást kihívásnak tekintettem, ezért jelentkeztem rá.”

 

1 Kozmetikai kezelés Putz Verával

Gyalog Rita bényi (Érsekújvári járás) ifjú hölgy tinédzserkorában aknékkal küszködött, s a gyógyszeres kezelések következtében bőre eléggé kiszáradt. Kozmetikushoz csak ritkán jut el. Arcán a bőr dehidratált, elvékonyodott, míg a homlokon és az állon zsíros maradt. A kombinált bőrre a kozmetikus tisztítás után kémiai peelinget, azaz mélyhámlasztást alkalmaz, amely egyszeri alkalmazás esetén is hatásos, igazán hatékony azonban kúraszerűen lenne – 6 kezelés után a bőr több milliméter mélyen megújul, kicserélődik. Az expressz kezelés keretében Rita még nyugtató és tápláló pakolást is kap érzékeny bőrére.

Vera tanácsol:

Mivel Rita poros környezetben dolgozik, fontos lenne, ha a napi tisztításon túl nappal jó minőségű fényvédő hidratáló krémet, éjszaka pedig tápláló krémet használna; mostani, pórusokat eltömítő arckrémét le kellene cserélnie. Ideális az lenne, ha hetente peelingezné és minőségi pakolással feltöltené, energizálná a bőrét. Ezáltal megszűnne az arcpír az elvékonyodott részen, korrigálódnának az apró hibák, s a bőr feszesebb, fényesebb lenne – a kozmetikus a készítmények közül is megemlít néhányat, melyekkel mindez elérhető, többek között az Aqua moszatkivonatokat és vasat tartalmazó pakolását.

 

2 Frizura Patakiová Valéria fodrásszal

A fodrásznő a természetes színek híve, Rita vörös hajszínével végképp nincs megelégedve. A mostani divatirányzat szerint barna fedést tesz rá, amely a hajvégeken elhalványodik. A barnán a vörös átüt – a teljes fedéshez többszöri festésre lenne szükség –, ám az egész haj barnás-bordós színezetet kap a vörös helyett, kivéve a hajvégeket, ahol az eredeti szín erősebben van jelen.

A fodrásznő a frizurát is korrigálja: a trend szerint a szabadon hagyott haj lágyan befelé, az arc irányába omlik. Ehhez az alsó tincseket jobban le kellene rövidíteni, Rita haja azonban ehhez nem elég hosszú – 5-6 cm-t még növesztenie kell. Valika mindemellett a lehetőségekhez mérten alakít rajta, s megszünteti a csapzott hatást keltő egyenetlenségeket is. A tápláló pakolás, majd a hajbalzsam alkalmazása után kifújással végső formát ad a hajnak. Olvasónk elégedett az új frizurával.

 

3 Arc- és szemfestés Putz Valéria sminkessel

Rita arca szögletes (Angelina Jolie és Demi Moore), bőre érzékeny, szeme kicsi, mélyen ülő, de szép, ívelt formájú, szempillái sűrűk. A sminkes speciális, kényes bőrre való alapozót, fölé pedig középsötét takaró make up-ot rak, erre a szemek alá világos korrektort. Világosabb festék kerül az arccsontok fölé is, alájuk pedig sötétebb. Eltűnnek a szemkarikák, a bőrhibák, a szögletesség mérséklődik, a finoman ívelőre festett szemöldök új karaktert ad az arcnak.

A szemhéjon Valika barna színt kombinál sötétebb lilával – felfelé haladva elhalványítva –, a szemöldök alatt pedig finom fehér színt dolgoz el. Ezzel kinyitja a szemet, és hangsúlyozza a szemöldököt. A belső szemzugokba és az alsó szempillák fölötti szemhéjcsíkra is fehér, alájuk pedig kívülről befelé haladva fekete árnyaló kerül. A felső pillák fölé ívelt tuscsíkot húz, aztán spirállal a felső és alsó pillákat is feketére festi.

Rita felső ajka szabályos, az alsó viszont keskeny. A természetes színű alapozó rúzsra az ajkak közepére világosabb rúzs kerül, majd a sminkes egy saját színt kever ki: a pirosashoz tört rózsaszínt ad, ezzel teszi hangsúlyosabbá a szájat; s fölé még színtelen fényt is rak – a végeredmény: optikailag dúsabb ajkak. A sminket pici púder és leheletnyi arcpír teszi teljessé.

 

4 Öltöztetés Hodossy Erika divatszakértővel

Ritára nem nehéz ruhát választani, hiszen alakja ideális. Erika domináns kék színű szabadidő-együttest választ számára, mely rendkívül jól illik hozzá, hangsúlyozza a szemét, hajszínét, ráadásul idén – a rózsaszínnel együtt – divatszín is. A sportos, fiatalos nadrág a lezser blúzzal nőiesebbé teszi az alakját, álcázza, amit kell, és a lapos cipő maximálisan a kényelmet szolgálja. Ideális szabadidős viselet, amelyet akár munkába is fel lehet venni.

Erika megtalálta Rita számára a tökéletes alkalmi ruhát is. Gyönyörűen hangsúlyozza a derekát, és a csípőit kiemelve még szexisebbé teszi az alakját. Hajához nagyon illik a ruha szürke alapszíne, melyet a ciklámen cipő a hozzá illő kiegészítőkkel még vagányabbá, extravagánsabbá tesz. Rita láthatóan jól érzi magát ebben a ruhában, amely nagyszerűen illik egyéniségéhez, és egy divatlapban is megállná a helyét.

 

Teljes riport a Vasárnap 20. számában!

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?