Sorsok: A gyógyulás útján

sorsok

A nyelvgyökrák első tünetei általában nyelési problémaként jelentkeznek. Gyakran megnagyobbodott nyirokcsomó jelenik meg a nyakon, ami az áttét jele. A 75 éves Kobolka László is hasonló panaszokkal fordult orvoshoz 2018 szeptemberében. Azóta hét műtéten van túl, jól érzi magát, de mivel hangképző szervei sérültek, részben hiányoznak, felesége, Mária mesélte el gyógyulásának történetét.

Fél évig semmi

Laci betegsége úgy kezdődött, hogy fájdalmas volt számára a nyelés. Először kivettek neki egy kis csomót, és amikor visszamentünk ellenőrzésre, azt mondták, ha majd a neurológus is megnézte, jöjjön vissza. Fél évig jártunk a neurológiára, de nem tudtunk mihez kezdeni, mert továbbra sem tudott nyelni, fuldoklott. A körzeti orvos hiába írt elő gyógyszereket meg javasolt gargarizálást, ha egyszer nem tudta lenyelni a tablettát, nem tudott gargarizálni” – emlékezik vissza Mária asszony.

A beteget kórházba utalták, a CT- és további vizsgálatok segítségével ekkor kiderült, hogy nyelvgyökrákja van. Az újvári kórház orr-fül-gégészeti osztályának főorvosa, az ukrán származású Olena Tkacsuk doktornő őszintén megmondta, hogy ha azonnal nem operálja meg a pácienst, két héten belül meghal. „Ez tízórás műtét volt 2019 áprilisában, előtte már fél nyelvét levágták, betették a PEG-et, mert szájon át már nem tudott enni, én minden pillanatban azt hittem, megfullad” – magyarázza a feleség. A PEG a szondán át történő tápláláshoz szükséges, amikor csövön keresztül jut az étel a gyomor-és bélrendszerbe a hason lévő nyíláson, ún. sztómán keresztül.

Odaadó családtagok

Mivel a nyelvtő végén volt a daganat, neki a mellkasától kezdve az egész torkát, állát szét kellett bontani. A felső állkapcsot szétfűrészelték, a fogait is ki kellett szedni. Amikor a torkát szétnyitották, a combjából pótolták az eltávolított, rákos izmokat és bőrt. Próbáltak nyelvet is műtétileg kialakítani, de sajnos később kilökődött. Másodszor a vállizomból és bőrből kísérelték meg, de az sem maradt meg. Ezért nem tud egyelőre tisztán beszélni, de idővel majd megtanul” – bizakodnak mindketten.

Ilyen diagnózissal a szakmai ajánlások szondán keresztül főleg gyári készítményt javasolnak adagolni, amely nem tömíti el a csövet. Létezik is ilyen tápszer folyadék formában, egy liter a napi adag, ebben az egész napi tápanyagszükséglet benne van: ha csak azt enné a beteg, elég volna. De a feleség nemcsak lelkiismeretes beteggondozónak, hanem leleményes szakácsnőnek is bizonyult az új helyzetben. „Életemben ennyi húslevest nem főztem, mert most minden ételt azzal hígítok. Lemixelem a főztöm, utána szitán átszűröm, nem szabad, hogy darabos legyen, csak a híg étel adagolható azon a pici lyukon. Laci ma reggel például sült kolbászt evett. A macskánk is nagyon jól jár, mert ő kapja meg mindig azt, ami a szűrőn fennakad. Férjem ugyan az étel ízét nem érzi, de éhségérzete van, mert a gyomra működik. A második nagy műtét után 2019 novemberében 63 kilóval hoztam haza, lábra se tudott állni, de nagyon erős akaratú, gyorsan lábadozik, magas a fájdalomküszöbe. Ez egy szüntelen harc” – vallja be az asszony. „A sör íze hiányzik a legjobban” – teszi hozzá nevetve a férj.

Fantasztikus főorvos asszony

Az olyan „apróbb” beavatkozásokat, mint amikor a beteg annyira köhögött, hogy megrepedt a hasfala, és meg kellett műteni sérvvel, már nem is számolják. Szerencséjük a szerencsétlenségben, hogy unokájuk, Melinda egy háziápoló-szolgálatnál dolgozik, folyamatosan konzultál a papa kezelőorvosával, így otthon is megfelelő ellátásban tudja részesíteni. „Lindi minden áldott nap jön, a kórházi kezelés után ott is aludt. Ő tisztítja rendszeresen szakszerűen a sztómát is, bekötötte az infúziót, cserélte a szorítókötést, nagyon önfeláldozó. Tkacsuk főorvos asszonynak is akkora szíve van, azt mondta, ha rajta múlna, a világon beteg ember nem volna. Mindenkit fogad, az vezéreli, hogy mindenkit meg kell gyógyítani. Elnézést kér, ha sokat kell várnunk, amikor kontrollra megyünk. Fantasztikus nő. Az egész családunk köszönettel és hálával tartozik neki és az általa vezetett kollektívának önfeláldozó és lelkiismeretes munkájukért. Még a doktornő dicséri Lacit, hogy ilyen jó betege ritkán adódik. Mert közvetlenül a műtét után, vizitkor már felült, mosolygott” – mondja a hálás feleség. „Szeretettel végzi a munkáját” – nyomatékosítja a férj, aki a kezébe helyezte életét.

És olyannyira bízik a gyógyulásban, hogy már a nyaralást tervezi. „Korábban rengeteget utaztunk: jártunk a Fülöp-szigeteken, Malajziában, Kambodzsában, Indonéziában, Kuala Lumpurban, Algériában… Többször voltunk Thaiföldön, oda még vissza szeretnénk menni. Az utolsó nyaralásunk Vietnámban katasztrófa volt, Laci akkor már beteg volt, rosszul lett, összeesett, nem tudott enni… Most meg már a ház körüli munkákat is elvégzi, csak hamarabb kifárad, és vigyáznia kell a fertőzésekkel, mert legyengült az immunrendszere. De azt mondja, amint utazhat, megyünk Egyiptomba” – mosolyog Mária asszony.

Úgy legyen. Várjuk a fotót a piramisok tövéből – Vasárnappal a kezében.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/14. számában jelent meg!


 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!

https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?