Semmi sem lehetetlen!

Edzés előtt érkeztünk, a srácok még nincsenek a teremben, így nyugodtan leülhetünk patrónusukkal és mesterükkel beszélgetni. Van miről. Jelenleg 48 tanítványa van, három csoportban: a kezdők, hatéves kortól 11-ig, a KO Box Klub tagjai, akik naponta edzenek, és versenyekre járnak, s az elit csapat. Az utóbbiba tartozók naponta kétszer edzenek, s általában egyéni tantervük van. Ők már nemzetközi szinten versenyeznek. Három lány is van a klubban. Tomi nagyon szépeket mond a 12 éves Veronikáról, aki nemrég debütált: „Ügyes, okos, lehet látni a szemén, hogy mennyire szeret idejárni. Van még Tímea és Franciska, ő is ügyes, csak Deákiban lakik, és Sellyére jár gimnáziumba, így nem könnyű neki naponta bejárni az edzésre. Az én bokszolóim zömmel próbálnak saját maguknak segíteni, az ökölvívás, az iskola mellett még dolgoznak is, idénymunkát vállalnak.”

Előítéleteket rombol

A klubban nemcsak a korösszetétel változó. A tagok egy része hátrányos társadalmi környezetből jött. Tanítványai között roma gyerekek is szép számmal vannak, akik nem ismerik a higiéniát, nem tudnak viselkedni. Tomi ezeket felkarolva próbálja lerombolni az előítéleteket. Hogyan, milyen kritériumok alapján válogatja össze a srácokat? „Nem válogatom. – Válasza meglep. – Sokan kérdezték, hogyan lehet, hogy engem megtalálnak olyan nehéz sorsú gyerekek, akik a semmiből jönnek. Úgy gondolom, hogy rengeteget tett az is, hogy Vili (Tankó – a szerző megj.) nagy sikereket ért el, s most már nemcsak én vagyok a példakép, hanem őrá is felnéznek. Ő a viskóból jött bajnok. Épp ma este lesz az első saját maga rendezte fellépése, a romák helyzetének javításáért a politikában is próbálkozik. Örülök neki, hogy igyekszik, én támogatom.” Nemcsak Vilit. Számos projektje a rossz körülmények közül érkező gyerekek sorsának javítását szolgálja.

Tomi már pályafutásának befejezése előtt elkezdett edzősködni. Akkor eltökélte, hogy klubot alapít. Így született meg 2007-ben a KO Box Klub. „Akkor be akartam fejezni – ecseteli –, de aztán azt mondtam, hogy mégse, elkezdtem edzeni Magyarországon, s 2008-ban debütáltam a profik között. Akkor még azt gondoltam, hogy itt az öreg klub, amelynek hagyománya van, apukám ott bokszolt, és én is, de megtámadtak, hogy » mit gondol Tomi, hogy átvesz egy klubot?! Ez csak fellángolás.« Így aztán teljesen a nulláról indultam. Azért nem léptem be egy haladó vonatba, mert másak az elképzeléseim, más a munkamorálom, teljesen más az edzői értékrendem. Azt mondtam, hogy nem egy nagy csapatot akarok, hanem egy nagy sportcsaládot. Ez sikerült. Az edzősködés a legkönnyebb az egészben. Ha idehoznak valakit, hogy csináljak belőle ökölvívót, az nem gond; persze nem azt mondom, hogy mindenkiből olimpiai bajnok lesz. Legnehezebb az edzés utáni munka. Állítom, hogy többet tudok róluk, mint a szüleik.”

Kovács Tamás nem könnyű feladatot vállalt magára. Sok gyereknek nincsenek szülei, s ha vannak is, ő az, aki neveli őket, mert többet vannak a mesterükkel, mint otthon. Fontos neki, hogy ne csak a sportra tanítsa őket. „Tőlünk, felnőttektől, a környezettől függ, ha a születésük után rossz dolgok, kosz ragad rájuk. Ha a kicsi azt fogja látni, hogy leköpök a földre, ő is azt fogja csinálni. Mi formáljuk az egyéniségét. Eljárok gyermekotthonokba, az onkológiára, elviszem a gyerekeket, nem azért, hogy megmutassam a bokszolóimat, hanem hogy az ottaniak lássák: ez is, ilyen is van. Más lesz a gondolkodásuk, másként alakul az értékrendjük. Ezért járunk iskolákba, sőt szemetet szedni is. Az első éven öt kilométeres szakaszon összeszedtünk 16 autógumit meg száznál több zsák szemetet, letettük az út mellé, visszafelé megszámolták a srácok. Az egyik, mert tudja, hogy nálunk nem szabad trágár szavakat használni, megkérdezte, hogy »tréner, káromkodhatok?«. Fel volt háborodva a látottakon.”

A közösség ereje

A fiúkat nehezebb megtanítani az életre, mint a sportra, de a közösségnek, a klubnak olyan ereje van, hogy aki oda belép, tudja, hová tartozik. Ott nincs, hogy valaki nagyzoljon, mást lenézzen, csúfoljon. Mindenki tudja, hogyan kell viselkedni, az edzőnek soha nem kellett szégyenkeznie miattuk. „Elmentünk a Tatralandiába egy sporthétvégére Tomi Kiddel. Ilyenkor nem kérek honoráriumot, hanem elviszem a bokszolóimat, köztük sok cigány gyereket, akik ingyen esznek, fürödnek. Egyik alkalommal megvacsoráztunk, s utána az egyik közösségi oldalon ilyen komment jelent meg: »Elnézést akarok kérni Tomi Kidtől, hogy rosszat gondoltam a bokszolóiról. Csendben leültek, szépen megvacsoráztak, nem volt kiabálás, megköszönték a vacsorát, s utána még a tányért is visszavitték.« Ez egy gyermekotthonból jövő srác volt, akinek egyszer mondtam, hogy »sokat segítesz a pincérnek már azzal is, hogy visszaviszed a poharat«. Azóta mindent visszavisz, annyira hasznos akar lenni. Másnap felolvastam a fiúknak, hogy mit írnak rólunk, és nem értették, miért nézett így ránk az illető, hiszen senkit nem bántottunk. Ilyenek az előítéletek. Én tudom, és harcolok ellenük.”

Az iskolában sincs gond

Azoknak a gyerekeknek, akik jobbak a sportban, akik már naponta kétszer edzenek, egyéni tantervük van. Maga Tomi ellenőrzi őket, ő tartja a kapcsolatot az igazgatóval, osztályfőnökkel, a szülőkkel. Néha könnyebb, máskor nehezebb, de ritkaság, hogy nagy gond legyen. Igaz, szigorúak a szabályok, bár az edző néha túl jószívű, picivel többet megenged a srácoknak. Ezt maga is elismeri. „Az volt a gondom, hogy tökéletes gyerekeket akartam belőlük nevelni; aztán rájöttem, hogy nem gondolkozhatnak negyvenéves fejjel, mert csak tizenhét-tizennyolc évesek. Hiába akarom a fejükbe belegyúrni, hogy ez vagy az nem jó, ha sokat fogom kritizálni őket, úgy gondolják majd, hogy »én jó vagyok, sokkal jobb, mint a többi az iskolából, akik céltalanul élnek, de az edzőnek mégsem vagyok jó«. Így idővel nem fognak szeretni.”

Annak idején a sajtóban sokat szereplő Tiszta Nap nevelőotthonból is volt a klubban két ökölvívó. Mindkettő kábítószeres. Nagy bátorság az edzőtől. Nem félt, hogy megrontják a többieket? „Nem, mert mi javítjuk meg őket. Tudtam, hogy ha nem fognak besorakozni, akkor elzüllenek. Meg se fordult a fejemben, hogy baj lehet.” Nekem viszont megfordul, hogy irigylésre méltó a határozottsága, magabiztossága annak ellenére, hogy egykor bűnügyi nyomozóként sokat látott, tapasztalt (vagy talán épp azért?!). Ez a mostani magabiztosság a bizalomra épül: megbízik a fiúkban, ők pedig őszinték hozzá. „Ha bármi történik, mert sok minden megesik, meg kell beszélni. Mert volt olyan, hogy egy nő irkált a bokszolóimnak. Gyanús volt a dolog, szóltam a rendőröknek, s kiderült, hogy a nő meg akarta öletni a férjét. Azóta bármi történik, minden apróságot elmondanak.”

Mi lesz a szünidőben?

Jön a nyár, az iskolai szünidő. Ezek a fiúk, mielőtt idekerültek volna, nem nagyon jártak üdülni, nem láttak tengert. Itt már ezt is megismerték, edzőjükkel minden évben együtt járnak kirándulni. „Három éve a feleségem kinézett egy kirándulást nekünk és a kisfiunknak, Krisztiánnak, hogy hamarabb megrendeljük a repülőjegyet, így olcsóbb. Aztán két barátommal arról beszélgettünk, hogy Tankó Vili még soha nem volt tengernél, ez adta az ötletet. Mondtam a feleségemnek, hogy nem vihetnénk-e el a srácokat is. Mire ő, hogy »ezt akarod?«. Bibionéba aztán busszal mentünk; azóta már háromszor voltunk. Apartmanokban lakunk, együtt főzünk. Egyszer meghívtam a fiúkat vacsorára, méteres pizzákat enni, olyat még sohasem láttak. A végén Dominika odaszólt nekem, hogy »most már tudom, miért akartad«. Nagyon elégedett voltam azzal, hogy milyen boldogok azok a gyerekek. Óriási élmény volt nekik.”

Tominak szerencséje, hogy a családja, amelybe az első házasságából származó lánya és fia is beletartozik, elfogadja az ő „nagy családját”, nem látnak benne konkurenciát, nem tiltakoznak, hogy őket így megrövidíti az apjuk. „Krisztián eleget van velem, a másik két gyerekem, Virág és Tomika miatt van néha lelkiismeret-furdalásom, de velük szemben próbálom a dolgot kompenzálni.”

Megvalósul az álom, lesz akadémia

Még mielőtt megkezdődne az edzés, beülünk az autóba, és irány Taksony. Megnézni, hogy áll Tomi Kid ökölvívó-akadémiája. A régi magtár udvarán még felfordulás van, bent már sok minden a helyére került, de azért van még tennivaló. „Az első az volt, még 2016 szeptemberében, hogy meg kellett vennem a magtárt harminchárom tulajdonostól, a másik, hogy meg volt terhelve az épület, azt kellett intézni. Már előtte elkezdtünk dolgozni.”

Körbevezet az épületben. Az ökölvívóterem készen áll, a három színes szorítóban akár már bokszolni is lehet. Bevezették a gázt, csak be kell kötni, készen van a kazánház, a fitnesz, az öltözők, a zuhanyzó, most készül a bár és a parkoló. Tomi több projektet is kidolgozott, de nem akadt támogatóra, saját magának, édesapja segítségével, aki az építkezésen a legfontosabb ember, kell megoldania mindent, s a 200 ezer eurós hitel nem lesz elég a befejezéshez. Újabb kölcsönre lesz szükség.

Tanítványai, akik között már több nemzetközi szinten sikeres is van – Tankó Vilmos, Mészáros Fülöp, Csemez András, s tehetség akad még bőven –, talán majd tudnak egy kicsit segíteni mesterüknek, bár ő úgy van vele, hogy neki az a legnagyobb segítség, hogy emberré formálhatja őket. „Rengeteget fektettünk beléjük, de most már vannak eredményeik, így a szövetség is kap rájuk pénzt, ebből ezt-azt már lehet fedezni” – tudom meg Kovács Tamástól, akit tavaly a Szlovák Ökölvívó-szövetség elnökévé választottak. Azt is elárulja hogy ez a tisztség nem főnyeremény, költségvetésük csak töredéke a csehekének, hát még a magyarokénak, pedig az ő galántai klubjának versenyzői több sikert értek el, mint a két országéi együttesen. De Tomi reménykedik, hogy egyszer fordul a kocka...