Ragyolc, a marasztaló falu

A Karancs-hegység közepén elnyúló, 1600 lakosú falu szerencsére (mint alább kiderül), nemcsak hegyei, erdői révén lehet érdekes, hanem közösségi élete és élni akarása okán is. Ősi település, első említésével IV. Béla 1246-ban kelt adománylevelében találkozunk. Története azonban az itt feltárt bronzkori és hallstatti ásatási leletek szerint ennél jóval régebbre nyúlik vissza: a pilinyi és kiétei kultúra tárgyaiból ízléses kiállítás látható a nyugdíjasklub melletti helyiségben.

Hol termett a macskakő?

A lakosság nyolcvan százaléka napjainkban is magyarnak vallja magát, de a falunak sok roma és szlovák anyanyelvű polgára is van. Ezért is találunk itt közös igazgatású magyar és szlovák iskolát; speciális oktatás is folyik benne. Az utóbbi évek gazdasági válsága ezt a vidéket sem kerülten el, Ragyolcon a munkanélküliség harminc százalék körüli (az országos átlag duplája). Talán ez a legnagyobb gond – mondja György Péter polgármester, aki immár tizenöt éve vezeti az önkormányzatot. A falu mindig is a mezőgazdaságból élt, és a füleki iparhoz kötődött; a boldogulás ezektől függött. Az itt élők többsége ma a féltucatnyi kisebb üzem valamelyikében dolgozik, a mezőgazdaság kevés embernek ad megélhetést. Egy ideig Hatvanba is sokan jártak, a Bosch vállalathoz. Az egykori sátorosi bánya, amelyben valamikor másfél ezer ember dolgozott, ragyolci területen volt. A hagyomány szerint Bécset és Pestet a macskaluki bánya bazaltjából kövezték ki, innen eredhet a macskakő szó. Mindez azonban a múlté: a macskaluki bányában már a 20. század közepétől nem termelnek ki követ, arrafelé már tanösvény vezet, és a Cseres Természetvédelmi Terület részét képezi. Ugyancsak a községhez tartozó területen volt egykor az abroncsosi tábor. A helyén található üdülőközpont napjainkban a község gondjait szaporítja: az odavezető utat rendben kell tartani. A másik gond az átmenő forgalom. A falu főutcáján szinte egymást érik a Somoskő, a szlovák–magyar határ felé robogó kamionok. A munkahelyhiány sok fiatalt kényszerít arra, hogy távoli vidékeken keresse a boldogulást. Szerencsére sokan vissza is jönnek, és itthon folytatják családi életüket. A község bérlakásokat nem tervez, nem akarják a jövés-menést támogatni, ráadásul a falu el is adósodna. A „szociból” maradt néhány bérlakás, de azokra sem jellemző a zsúfoltság.

Életrevalóság

Az utóbbi években az önkormányzat igyekezett minden, a község tulajdonában levő épületet rendbe tenni: uniós forrásból felújították az iskolát, a hozzá tartozó étkezdét és tornatermet, az óvodában saját forrásból belső felújítás kezdődött (idén festéssel folytatják), térrendezést végeztek, amely magában foglalja a községi hivatal (egykori kastély), a művelődési ház és az óvoda közti részeket. Az óvoda (ennek épülete is kúria volt egykor) mögötti, Cselédudvarnak nevezett részen a közösségi rendezvények tartására alkalmas teret alakítottak ki, ahol egy-egy alkalommal 1200-1500 ember is összegyűlik. Kívülről-belülről megújult a művelődési ház, takaros nyugdíjasklub készült, stílusos harangláb díszíti a temetőt. Amikor az abroncsosi tábor helye magánkézbe került, lehozták az ott álló kopjafákat; kisebb szoborparkot alkotnak. Ottjártunkkor éppen a katolikus templom felszentelésének századik évfordulójára készültek. Az épület új tetőt kapott, és az orgona is megújult. Jellemző, hogy egy-egy misére 80-100, nagyobb ünnepeken több hívő is összegyűlik, karácsonykor, húsvétkor teli van a templom.

Az utóbbi nyolc-tíz évben nagyon sok pályázat készült a turizmus fellendítésére (részesei az első szlovákiai–magyarországi geoparknak). Ráadásul közel van a füleki és a somoskői vár. A polgármester cseh és magyarországi példákat említve hozzáfűzi, hogy itt hiányzik az állami támogatás. Pontosabban koncepciók vannak, csak pénz nincs az egészre. Pedig óriási lehetőség volna, hiszen a magyarországi oldalon az Ipolytarnóctól Hollókőig húzódó területről van szó, az innensőn pedig a Medves és az Abroncsos kistérségről.

Közösségmegtartó rendezvények

Márton Mária, a művelődési ház vezetője és Póczos József, a Csemadok helyi szervezetének elnöke szinte egymás szájából veszi ki a szót, hogy valami ki ne maradjon a község szellemi-közösségi életének megrajzolásából. A Csemadok és a művelődési ház egyébként jól kiegészíti egymást, és igyekeznek összehangolni a munkát. Nem is lehetne másképp, hiszen ugyanazokról az emberekről van szó. Mint mondják, itt a művelődési házban mindig meleg van, ideje sincs kihűlni a teremnek, mert már jön is a következő rendezvény. Akad köztük igen rangos is. Ilyen például a Nógrádi nemzetközi folklórfesztivál, amelynek egy része itt zajlik. Így a ragyolci közönség láthatott már olasz, spanyol, holland, lengyel, görög, török, lett, ukrán, ír folklórt is. „Érdemes a csoportjainkat megtartani – mondja a polgármester –, mert cserébe olyan együttesek is eljutnak ide, amelyek másképp sosem fordulnának meg a falunkban.”

Ugyancsak rangos a Vilkével váltakozva rendezett Ipoly menti művészeti fesztivál. Közismert a ragyolci Jázmin női kar (Tóth Ágnes zenetanár vezetésével immár 17. éve) és az idén 39 éves, országos rendezvényeken rendszeresen szereplő Nógrád néptáncegyüttes (koreográfusa két évtizede a salgótarjáni Braun Miklós), s ma már nyugdíjasénekkaruk is van. A kóruséneklésnek egyébként nagy hagyománya van a faluban, valamikor vegyes kar is működött itt. A kóruséneklésben nemzedékek váltják és egészítik ki egymást; mint mondják, a lányok jönnek-mennek, a fiúk jelentik a kopjafákat.

Hely hiányában csak távirati stílusban: Az évet a farsangolással kezdik; ennek hagyományosan része a hétfői asszonybál. Van májfaállítás, falunapok, gulyásfőző fesztivál, rendszeresek a március 15-i fáklyás felvonulások, a vadásznap. A losonci kulturális központtal való gyümölcsöző együttműködés eredményeként az őszi kulturális napokon Ragyolcra is eljut egy-egy színházi előadás, megzenésített versek, koreográfiák versenye. Vagyis nagyobb rendezvényeknek is helyt adnak, nemcsak helyieknek. Tegyük hozzá, hogy – a vezetőknek is köszönhetően – aktívak és nagy tagsággal működnek a tömegszervezetek, például az önkéntes tűzoltóké. A sport terén is volna említenivaló (felnőttfutballcsapat és két diákcsapat). A falunak három testvértelepülése van: a magyarországi Karancslapujtő és Varsány, valamint a lengyel Sedziejowice.

Központi iskola

A ragyolci közös igazgatású magyar és szlovák tannyelvű alapiskola a legnagyobb a környéken: 255 gyermek tanul s 34 pedagógus és alkalmazott dolgozik benne. A helyi óvoda is hozzátartozik. Két speciális osztálya van. Amikor az állam az önkormányzatokra bízta az iskolákat, a ragyolciak bölcs előrelátással azonnal összevonták az intézményeket. Az ellátottság valóban teljes körű: iskolai klub, konyha és szépen felújított tornaterem áll a gyerekek rendelkezésére. Az intézmény igazgatója, Tóth Orsolya elmondja, hogy a közeli Sátorosról és Csákányházáról is vannak tanulóik (ők töltik meg a szlovák tagozatot). Idén 16 elsőst fogadtak, nagy örömükre. A kis létszámú osztályok fokozott törődést tesznek lehetővé, ráadásul a felszereltségük is kiváló. Csak egy adat: 27 szakkör működik! A ragyolci magyar iskola egyébként az évek során nagyon sok mérnököt, orvost, értelmiségit adott az itteni magyarságnak.

Ebben a faluban is azt tapasztaltuk, mint sok más vidékén az országnak: amíg állami szinten nincs elképzelés és akarat a régiók közti szakadéknyi különbségek kiegyenlítésére, addig a helybeliek csak önmagukban, a saját erejükben és fantáziájukban bízhatnak. Mert mint a polgármester mondja: rengeteg ötletük van, számos megoldást tudnának, de ezekhez komolyan kellene venni őket. Ennek a szándéknak a hiánya pedig egyre ordítóbb.