<p>Ha már Pozsonyban élünk, próbáljuk megszeretni, ez pedig csak akkor lehetséges, ha ismerjük – vallják a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alapítói<strong>. Bolemant Éva</strong> és <strong>ifj. Papp Sándor</strong> mindent megtesz azért, hogy másoknak is megmutassák, mi mindent rejt az egykori koronázó város, ahol magyarok, németek és szlovákok éltek egyetértésben.</p>
Nem a múltba révedő nosztalgia motiválja őket, hanem az a lokálpatriotizmus, amely a múlt kincseit szeretné megmenteni a jövő számára.
Pozsony szerethető arca
A méltán híres péksüteményről elnevezett polgári társulás 2010-ben alakult, és azóta honlapot működtet, régi dokumentumokat tesz közzé, városnéző sétákat szervez, piacokon népszerűsíti a várost. Hogy azok is más szemmel kezdjék nézni, akik mostanáig csak a kopott épületeket, zsúfolt trolikat és arc nélküli tömeget látták. „Nem vagyok tősgyökeres pozsonyi, de már egyetemista koromban megszerettem a várost, és nem értettem azokat, akik minden pénteken hazamenekültek. Később is sok ismerőstől hallottam, hogy ez egy szürke város, ahol nem lehet élni, de én másként láttam. Gyakran gondoltam, milyen rossz lehet nekik, hogy olyan helyen kénytelenek lakni, amelyet utálnak. Akkor a Magyar Kultúra Múzeumában dolgoztam, és kollégámmal, ifj. Papp Sándorral sokat beszélgettünk, hogy jó volna minél több emberrel megismertetni a város érdekes, színes, szerethető arcát. Ebből az elgondolásból hoztuk létre a társulást” – mondja Éva. Az elgondolást tettek követték, Molnár Csaba komáromi filmrendezővel készítettek egy filmet Pozsonyról, és elindult a kétnyelvű weboldal, amelyen régi pozsonyi épületekről, a város híres-nevezetes lakóiról, itt alkotó személyiségekről, múltidéző rendezvényekről, egykori érdekességekről olvashat a látogató. Például az 1907-ben megnyílt első menzáról, a pozsonyi boszorkányról, a vas honvédről, bolhacirkuszról, katonazenéről és régi fiákerekről.
„A honlapot azért tartottam fontosnak, mert a fiatalokkal meg akartuk ismertetni Pozsony történelmét. Hogy ha elmennek egy régi épület mellett, valami eszükbe jusson róla, legyenek rá büszkék, és ne engedjék lerombolni” – fűzi hozzá Sándor, aki Pozsonyban született, és történészként szenvedélyesen kutatja a városról szóló dokumentumokat. „Volt némi elképzelésünk, hogy kikkel szeretnénk együttműködni. Például Albert Marenčin neves könyvkiadóval, Július Cmorej magángyűjtővel, a bécsi villamost restauráló csapattal, városvédőkkel, idegenvezetőkkel, a régi vásárcsarnokot működtető civilekkel, a Jó Piac szervezőivel vagy Óváros önkormányzatával. De végül nem is kellett megszólítanunk őket: maguktól jelentkeztek, hogy tetszik nekik, amit csinálunk. Főleg azt értékelték, hogy nem sírjuk vissza a múltat, de ami szép és jó volt, azt próbáljuk átmenteni a jelenbe. Mint például a pozsonyi kiflit, amely minden rendezvényünkön kapható” – mosolyog Éva, és azt is elárulja, hogy sokáig kutattak, mire megtalálták a legjobb péket és a legjobb receptet.
Elfelejtett személyiségek nyomában
Akik ma a Pozsonyi Kifli honlapján publikálnak, eljárnak a rendezvényeire, vagy maguk is részt vesznek a szervezésben, mind elkötelezett lokálpatrióták. Nem csupán régi pozsonyiak, hanem olyanok is, akik ideköltöztek, és tudatosan tesznek azért, hogy otthonukká váljon a város. „A régi pozsonyiakkal azóta vagyunk személyes kapcsolatban, amióta kijárunk a Jó piacra, és városnéző sétákat szervezünk. Ezek mindig valamilyen témához kötődnek. Bejártuk például Pozsony zsidó emlékhelyeit, a régi temetőket, a templomokat, a téli kikötőt, a város határköveit. Októberben tartottuk az első magyar nyelvű sétát Verses Pozsony címmel Korpás Árpáddal. Novemberben ugyancsak magyar nyelvű kalauzolással híres pozsonyi nők nyomában jártunk Gaál Juliannával. Különösen fontosnak tartom, hogy az egykor Pozsonyban élt neves művészekről, tudósokról megemlékezzünk, mert szinte feledésbe merültek. Külföldön egy-egy ilyen névre épül a városok turisztikai koncepciója, Barcelona például megél egyetlen Gaudíból. Pozsonyban legalább ötven olyan személyiség élt és alkotott, akiket nemhogy a világnak nem tudunk megmutatni, de mi is megfeledkeztünk róluk.”
Ez volt az apropója a Pozsonyi mesék című könyvsorozat indításának is. A Kempelen Farkasról és Bartók Béláról szóló kötetet idén a Kék templom tervezőjét, Lechner Ödönt bemutató igaz mese követte. „Nemrég megszólított bennünket egy szakember, hogy szívesen bemutatná a 19. századi Pozsony közösségi életének kiemelkedő személyiségét, Ferdinand Martinengót, ő lesz a következő” – árulja el Éva. „Megtisztelő, hogy szinte a kezdetektől nem nekünk kell szerzőket, munkatársakat keresnünk, hanem ők keresnek bennünket, mert tetszik nekik, amit csinálunk. Amikor a pozsonyi hajósegyletről közöltünk cikket, rögtön bekopogtattak hozzánk az evezősök, hogy menjünk el egy rendezvényükre, a Messerschmidt Café tulajdonosai felajánlották, hogy tarthatunk náluk előadásokat, és sorolhatnám. Így kerültünk kapcsolatba Ján Vyhnánekkel, egy fiatal, elkötelezett idegenvezetővel és helytörténésszel, aki annyira magával tudja ragadni a közönséget, hogy még a kollégái is eljárnak a sétáira, és közben buzgón jegyzetelnek! S így kereste fel a Pozsonyi Kifli szerkesztőségét egy képeslapgyűjtő, Juraj Horváth is, hogy felajánlja hatezer darabos gyűjteményét.” Az értékes levelezőlapok nagy része témák szerint rendszerezve megtekinthető a Pozsonyi Kifli honlapján, és mivel az alapítók felfogása szerint közkincs, kérésre szívesen a könyvkiadók, szerkesztőségek, reklámügynökségek rendelkezésére bocsátják.
Nem csak retródivat a közös múlt
„Sok idős pozsonyival, akik felajánlották régi családi dokumentumaikat, a Régi Pozsony képekben Facebook-profilon ismerkedtem meg. Ők adták az ötletet, hogy a régi családok történetét is dolgozzuk fel, természetesen fényképekkel, okmányokkal, naplórészletekkel” – folytatja Sándor, aki szerint a honlap tulajdonképpen interaktív, hiszen nagyrészt az olvasók alakítják a tartalmát. Ugyanilyen fontosnak tartja az olyan, levéltárakban porosodó dokumentumok feldolgozását, mint Batka Jánosnak, Pozsony város főlevéltárosának a hagyatéka. „Több mint harmincezer oldalnyi dokumentumot hagyott az utókorra, levelezést folytatott korának jeles személyiségeivel, például Liszt Ferenccel, Fadrusz Jánossal, koncerteket, kiállításokat szervezett – hihetetlen, hogy ezt az értékes anyagot eddig még senki sem digitalizálta. De a pozsonyi régi magyar napilapok, cégjegyzékek is feldolgozatlanok, ez kimeríthetetlen kincsestár.”
A Pozsonyi Kifli rendezvényei pályázatokból valósulnak meg, a honlapot kormánytámogatásból tartják fenn, de a társulást nagyrészt a stáb lelkesedése működteti. Éváé és Sándoré, akik minden szabad percüket a szerkesztőségben, a hétvégéket a piacokon töltik, Szabó Rékáé, a grafikusé, a szerzőké, az idegenvezetőké és mindazoké, akik figyelemmel követik, értékelik ezt a munkát. „Nagyon jó érzés, amikor egy piacon odajön hozzánk egy kesztyűs-kalapos idős hölgy, és megköszöni, amit a városért teszünk. Ennél már csak az a jobb, amikor a fiatalok tucatjával veszik a régi Pozsonyt ábrázoló képeslapokat, és percekig kérdezősködnek, melyik mit ábrázol. Ez nem csak retródivat. Úgy érzékeljük, hogy ez a nemzedék már közös örökségként tekint a múltra” – mondja Sándor. A Pozsonyi Magyar Intézetben tartott, vetítésekkel egybekötött előadásaikra ugyancsak nagy számban járnak szlovákok, és sokan látogatják ezen a helyszínen a Halló, Pozsony! című multimediális kiállításukat is, amely hat kisfilmben mutatja be a főváros történetét. A kiállítás iránt érdeklődő csoportoknak, iskoláknak városnézéssel egybekötött programokat is ajánlanak. „Honlapunkat tizenötezren látogatják havonta, egyesületünknek több mint 50 tagja van. Ez már jó alap ahhoz, hogy nagyobb dolgokba is belevágjunk, de ezekhez támogatókra is szükség volna. Ötleteknek nem vagyunk híján, a közeljövőben elindítjuk weboldalunk német változatát, s újabb kiadványokat is tervezünk” – avat be Éva elképzeléseikbe. A Pozsonyi Kifli stábjával a Fő téri karácsonyi vásárban is találkozhatnak. A régi képeslapok, publikációk mellett természetesen finom, illatos pozsonyi kiflit kínálnak – az igazit!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.