Peugeot 208: Az első mutációk

Alapvetően eltérő vevőkört céloznak meg

A Peugeot az új 208-as alapjaira épülő két szenzációs koncepcióautót mutatott be az idei Genfi Autószalonon. A két tanulmánymodell alapvetően eltérő vevőkört céloz meg: az XY a női vásárlók, a GTI pedig a sportos pilóták szívét igyekszik meghódítani.

Alapvetően eltérő vevőkört céloznak meg

A Peugeot az új 208-as alapjaira épülő két szenzációs koncepcióautót mutatott be az idei Genfi Autószalonon. A két tanulmánymodell alapvetően eltérő vevőkört céloz meg: az XY a női vásárlók, a GTI pedig a sportos pilóták szívét igyekszik meghódítani. Ami közös bennük, hogy ha másként is, de mindkettő egyformán vonzó: az előbbi összetéveszthetetlenül elegáns, változó árnyalatú lila, az utóbbi pedig sportos, vadítóan vörös fényezéssel büszkélkedhet.
A GTI azonban természetesen nemcsak a színével sportosabb, hanem agresszívebb szabású karosszériájával, szélesebb nyomtávjával, impozáns méretű légterelőivel és hatalmas, sokküllős keréktárcsáival is. Kabinjában lapított aljú bőrkormány és első osztályú sportülések várják az utasokat, ám ennek az autónak a legfontosabb alkotóeleme kétségtelenül a gépháztető alatt rejtőző 200 lóerős, benzines turbómotor. Ezzel az erőforrással a sorozatgyártású modell várhatóan 6,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órás sebességre a legendás 205 GTI emlékét reinkarnálni hivatott sportautó. Aztán – nyilván – jönnek majd a feltupírozott változatok...
Az XY nem ennyire gyors; 1,6 literes, gazdaságos dízelmotorja „csak” 115 lóerős, de ezt a látszólagos erődeficitet 18 colos könnyűfém tárcsákkal és valóban fényűző hatást keltő karosszériával ellensúlyozták. Ennek színe egyébként állandóan változik, attól függően, hogy milyen irányból és távolságból nézzük. Az autó belterét a külsőhöz hasonló ízléses, kifinomult szín- és anyaghasználat jellemzi. (av, vgy)

*****

Subaru: Két attraktív premier Genfben

A kékvérű japán márka figyelemre méltó újdonságokkal rukkolt elő a március 8-a és 18-a között megtartott Genfi Autószalonon. Az egyik a csodálatosan megformált BRZ kupé VOLT, amely viszont két oknál fogva is kilóg picit a Subaru portfóliójából. Az egyik: a Toyotával közösen fejlesztették ki (ott FT-86-osnak hívják), a másik pedig, hogy kizárólag hátsókerék-meghajtású. Sportautóhoz illően ott megy le az aszfaltra a benzines bokszermotor 200 lóereje, amelynek mindössze 1220 kiló saját tömeget kell mozgatnia; innen a 7 másodperc alatti „százas sprint” és 230 km/óra körüli végsebesség. Az attraktív külsejű, 2 + 2 személyes kupé nyáron érkezik az autókereskedésekbe, és a gyár illetékesei szerint „elérhető árú férfias játékszer”-nek ígérkezik...
A másik európai premier a negyedik generációs Impreza volt. Pontosabban annak ötajtós változata, mivel a szedán és a kombi már tavaly bemutatkozott az Egyesült Államokban. Ez az autó már természetesen összkerékhajtású; a Subaru 4 x 4-es technikája egyébként idén ünnepli 40. születésnapját. Az új Impreza egyik érdekes – amellett takarékos és környezetbarát – erőforrása lesz a szintén új, 1,6 literes, 114 lóerős benzinmotor.

*****

Objektív felelősség a közlekedésben

Az elnöki jóváhagyást követően július 1-jén érvénybe lép a gépjármű-tulajdonosok úgynevezett objektív felelőssége. Ez azt jelenti, hogy őket büntetik meg azokért a közlekedési kihágásokért, amelyeket az autójukkal követtek el, de a vezető személyét nem sikerült azonosítani.
Tipikus példa lehet erre a gyorshajtás: az autóst valamilyen oknál fogva nem tudták megállítani, magát a kocsit – rendszámával együtt – viszont lefényképezték. A büntetés összegére kiállított csekket ilyen esetben az a személy vagy intézmény kapja, aki/amely a jármű tulajdonosaként szerepel a rendőrségi nyilvántartásban. Ugyanez történhet akkor, ha az autó tilosban parkol, vagyis az ilyen szabálysértés elkövetői távolról sem tekinthetik letudottnak a dolgot azzal, hogy a kocsin nem találtak kerékbilincset. Nyártól azok sem úszhatják meg a büntetést, akiknek a kihágását bármilyen automatikus rendszer regisztrálta, s erről a delikvens esetleg nem is szerzett tudomást. Az objektív felelősség elve alapján megbüntetett autótulajdonost azonban nem tilthatják el a járművezetéstől, és a kihágás tényét sem jegyzik be a személyi adatlapjára, mivel nem nyert bizonyítást, hogy a gépkocsit ő vezette.
A rendszer Európa több országában – például Ausztriában, Franciaországban és Magyarországon – már évek óta működik, és a balesetek számának jelentős csökkenését eredményezte. Szlovákiában szintén ezt remélik tőle, éspedig a belügyminisztérium becslése szerint legalább 30-40 százalékban. A közlekedési ellenőrzések és az észlelt szabálytalanságok szankcionálásának eddigi formái természetesen július 1-je után is megmaradnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?