Párkány-betegség

Olyan, de olyan sok éve annak már, hogy egy szép napon felismertük nagyon kedves barátnőmmel, hogy van nekünk ez a címben emlegetett furcsa nyavalyánk, hogy azt inkább be sem vallom itt most.Folytattunk ugyanis mi arról egy hosszadalmas csevejt, hogy hová és merrefelé vetett minket már az évek alatt

Olyan, de olyan sok éve annak már, hogy egy szép napon felismertük nagyon kedves barátnőmmel, hogy van nekünk ez a címben emlegetett furcsa nyavalyánk, hogy azt inkább be sem vallom itt most.
Folytattunk ugyanis mi arról egy hosszadalmas csevejt, hogy hová és merrefelé vetett minket már az évek alatt a legnagyobb játék, az élet, az ő furcsa kényszerítő eszközeivel, iskolákkal, házasságokkal és majdnem házasságokkal és félig vagy alig létező kapcsolatokkal, munkahelyekkel, utaztatott bennünket országhatárokon kívülre és azokon belül számtalan helyre. Voltak köztük, ahogy mondtuk mi csak bizalmasan pusmogva, élhető helyek, városok, falvak, és kevésbé azok... A színtereknek volt bizonyos élhetőségi indexük, persze ez egy roppant szigorú követelményrendszernek lehetett csak eredménye, mint pl.:
* szerethető kollégák igen – nem
* elviselhető felettesek igen – nem
* legalább 2 jó és kiválónak minősíthető kozmetikus, fodrász igen-nem
* megfelelő közlekedés igen – nem
* legalább 2 jó és kiválónak minősíthető kávézó, étterem, miegymás és s a többi igen – nem
* elviselhető lakótárs(ak) – ide tartozik a férj vagy majdnem férj is igen – nem
* egy bizonyos zöld színű sörözőhöz hasonlító vendéglátó-ipari egység igen – nem
* kedvesen köszönő szomszédok igen – nem
Szóval ez az élhetőségi mutató mozgott egy széles skálán, de akármekkora volt is, egy idő után már a kutyát sem érdekelte – mert jelentkeznek az alattomos kór tünetei. Nevezetesen pedig azok, hogy:
* a hétvégi hazalátogatások egyre gyakrabban már szerdán kezdődnek
* akármilyen kis csatornában folyó vízről a Duna, annak párkányi szakasza jut eszünkbe
* már a közepes templomokra pillantva is az első mondat, mely átsiklik agyunkon, hogy: de bezzeg az esztergomi bazilika képe a párkányi oldalról...!!!
* semmilyen iskola mellett nem lehet úgy elhaladni, hogy ne a párkányi gimnázium jusson az ember eszébe. Ne adj’ Isten jöjjön ki egy bajszos ember az épp észlelt intézmény kapuján… Mennyire jó volt Az 4 Év!
* Egyre többször lesznek az idegen város polgárai ellenszenvesek, egyre többször lesz a kávé ihatatlan, a tömegközlekedés egyre bűzösebb és megbízhatatlanabb, egyre rosszabbul alszik az ember fia/lánya éjszakánként... egyre, egyre...
Mígnem ráébred, hogy a kór legyőzte teljesen. Hogy semmilyen más lehetőség nincsen, csak az, hogy azonnal lokálisan kezelteti a tüneteket – és a lokálisan szó itt most teljesen más értelmet nyert. Oda kell utazni! Oda – Haza! Innentől kezdve megfigyeléseink szerint rohamos javulás következik, egészen a teljes gyógyulásig. Lehetne ez ilyen happy end is – de most jön a DE.
Mert mi ketten, meg többen is, feladtuk a harcot a kórral, már nem igyekszünk más színteret keresni a Nagy Játékhoz, mert úgyis jönne ez az alattomos nyavalya. Ugyanakkor elveszítettük az illúziót, és egy egész generáció, pontosítok, több is veszíti el folyamatosan, mert már nem remélik, hogy innen indulva és ide visszatérve tudnak majd hűek lenni a városhoz, ahonnan a legfontosabbat, az alapot hozták. Hamarabb vagy később, de tömegesen indulnak el az életük, a jólétük és az álmaik után. A város pedig, amit oly sokan annyira szeretnek, csonka torzóként tekint utánuk, mert kezét, mellyel utánuk nyúlhatna, már levágták, a lába, nos a képzeletbeli láb, melyen hosszú éveken keresztül állt betonbiztosan, is már csak bénán, mellé biggyesztve hever. Mementóként.
A Párkány-betegségnek pedig újabb tünete jelentkezik a hordozóknál, hogy elkezd belül valami nagyon fájni, mert csak tétlenül kénytelenek nézni ezt a folyamatot. Van persze remény és sok-sok ha… Viszont ameddig azok, akiknél a kórisme, a tünetek, a lázlap és a kísérleti fázisban lévő gyógymódok vannak, csak egyfajta színezőt játszanak, addig sajnos a remény és lehetőségek is csak haldokolni képesek, a tünetek egyre inkább megnyilvánulnak. Hogy mi a városi színező? Egy nem túl bonyolult és annál haszontalanabb játék, s a lényege, hogy két csapat versenyez, ki a jobb párkányi – aki egyszínű csapatban van, vagy akik a háromszínűben tömörülnek. Ez olyannyira bugyuta szórakozás, hogy gyakorlatilag a végtelenségig űzhető. Holott ettől a helyi óvodákban is értelmesebbeket játszatnak a gyerekekkel – és jóval tanulságosabbakat is. Példának okáért egy olyat is, hogy minden színt egy palettára gyűjtve sokkal okosabb dolog, mintsem szétszórni, továbbá egy palettáról sokkal használhatóbbak is. Lennének. A színező orvosok ugyanis elfelejtik, hogy a gyógyítói oklevelüket honnan szerezték, és vadul kapaszkodnak a náluk lévő színekbe. Hogy mi van velünk, betegekkel? Gondolkodunk, hogy melyik tünetegyüttes volt elviselhetőbb, a távolba szakadásos, elviselhetetlenül visszavágyós, ami megfogalmazta bennünk, hogy sehol sem olyan jó, mint Párkányban? Vagy az újabb, szívet tépős, elkeseredős, az üresedő város felett megdöbbenős? Azt mondják, vannak más városokban és falvakban is ilyen jellegű kórok. Csak az ispotályok sorra nem rendelnek. Színeznek. Kinél lehet most a vakcina?
Kosztolányi még színes tintákról álmodott, mi pedig a pár évvel ezelőtti városunkról. Nem másért, csak azért, hogy megmutathassam a lányomnak is, és mások is megtehessék majd ugyanezt. Lesz mit?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?