A színházban nagyon is ott voltam, onnan idézem ide címnek az egyik vissza-visszatérő mondatot. A budapesti Radnóti Színház az Egy piaci nap című darabbal vendégszerepelt Pozsonyban. Alapját Závada Pál azonos című regénye adja, a dramaturg Mohácsi István, a rendező Mohácsi János.
Akár azzal is indokolhatnám a címválasztást, hogy bizony, bánhatja, aki nem volt ott, különösen, ha volt lehetősége, és nem pusztán a színházba járás, menés általános öröme miatt, hanem…
Elsősorban azonban mégis inkább azért választottam ezt, mert magába sűríti az Egy piaci nap egyik legfontosabb jellemzőjét. Mégpedig azt, hogy a legborzalmasabb vagy -lesújtóbb mozzanatokat (jelen esetben az emberéletek kioltásában való részvétel utólagos letagadását) is áthatja egy fanyar, vagy azt is mondhatnám, szomorú humor.
Illene ugyebár elmondanom, hogy miben való részvétel, illetve azt, hogy miről is szól a darab. Závada Pál regényében megtörtént eseményeket, a kunmadarasi zsidók elleni pogromokat alapul véve írja meg egy fiktív magyar település, Kunvadas 1946-os történéseinek krónikáját. Krónikáján pedig értem azt, hogy a lakosok brutális cselekedetein túl a kiváltó tényezőket és a kiváltott következményeket is lejegyzi. És ezek által valami sokkal többet, általánosabbat: a felbujtás, az ellenséggenerálás, a lincshangulat-teremtés természetrajzát, a sistergő gyűlölet működési mechanizmusát. A részt vevő emberre gyakorolt hatást és az általa kiváltottat. A társadalmi, csoportos, hordaszerű viselkedést és a mindemögött meghúzódó egyéni élettörténeteket, tragédiákat. E kettősség keresztmetszetében pedig azt, hogy akár a barátok nézőpontjai is mennyiben különbözhetnek, ha különböző oldalakra kanyarítják őket.
Takarás nélkül játszottak végig két és fél órát a szereplők minimális eszköztárral, díszlettel. Az ilyenkor bevett mondással élve: ez már önmagában óriási színészi teljesítmény, és valóban az, hiszen előttünk lényegültek át akár a lázas csőcselék tagjából áldozattá, majd újra vissza. A nézőknek nemhogy a figyelmét, kezét nem engedték el, de még a tekintetét sem, ez egy ilyen körbezárt, egységes térben a rendezői ténykedést is dicséri, meg persze a világítás, a jelmez, a díszlet megálmodóiét. És a négy zenészt, akikhez a teljes szereplőgárda csatlakozik a háttérzene és -zajok létrehozásában.
A komponensek sokaságának tökéletes együttállására lehet példa az Egy piaci nap, azonban éppen a megosztottságot, a generált ellentéteket mutatja be tűpontosan. Nevezhetjük ezt akár mondanivalónak, tanulságnak is, s ha ez utóbbi, akkor kicsit pontosítva: a tanulság az, hogy meg kellene tanulni levonni a történelem tanulságait. Mert miközben a múlt század első felének eseményeit mutatja be, valójában napjaink valóságáról is szól. A közösségi szinten eszkalálódó feszültségről, meg arról, hogy a személyes kapcsolatokat, barátságokat is miként roppantja szét a társadalmi megosztottság. Arról pedig, hogy hol van mindennek a feszültségnek a forrásvidéke, következzen zárásként a regény (és a darab) két sora:
– Maguk elhitték a gyerekhúsból kolbász meséjét?
– Nem. De hagytuk magunkat rábeszélni.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.