„Őszi éjjel, izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája...” (W. S.), s őszi nappal is izzik, izzik a tündéri, tarkabarka táj, hát nem, nem panaszlom én, hogy ősz lett megint, mert várom mindig szívrepesve, kíváncsian, milyen csodákkal lep meg újfent, amikor beérik, elnehezül, majd színpompásra váltó köpönyegét lassan leveti a természet.
Ősz lett megint, varázslatos a hisztérikus, nyűgös, viharos-mennydörgéses, meg fülledt-kánikulás nyár után. Fanyar, hűvös illat a hajnali levegőben, izgalmas felfedezés ez a fázósan zengő madárfütty mellett. A nappalok még nagy ritkán nyarat játsszanak, ám néha már szomorkásak, majd meg ficánkoló tavasz jelmezét öltik fel, míg szépen, lassan megnyugszanak, s e hatalmas, megterített svédasztal, a kápráztató természet gyógyító látványa, erőt adó, lelket gazdagító, építő, s az elhagyott, elbocsátott nyár már csak erőlködve integet vissza. Röptet az őszi avar. Mindig csodálkozom, miért söprik össze, takarítják el, hiszen bokáig gázolni benne, nevetve pörögni, táncolni akár, mi lehet ennél remekebb, felemelőbb érzés. S az őszi kiskertek rózsái. Szebbeknek tűnnek a megszokott kis utcán munkába menet, mint nyáron. A rózsák sokáig kitartanak. Csodáltam már megfagyott rózsabimbót is, káprázatos látvány.
Ősz lett megint, néha esik, nem olyan bolond égiháborúsan, mint a nyáron, inkább megnyugtatón, ha mogorván is olykor, de a legszebb napokon csak szemerkél, szóródik, szitál, megtorpan kis időre, majd újra kezdi. Mintegy lemosva a világ szennyét, rosszaságát, megfürdetve a repedező lelket, reményt adva a további napokhoz.
Ősz lett megint, és vadabb lett a világ. Nagyobb a gyűlölet, napirenden az öldöklés, a pusztítás, egyre ordasabb farkasa az ember az embernek. Pedig oly rohanva jönnek az őszök a tavaszok meg a nyarak után, oly rövid az emberélet.
Ősz lett megint, a kedvenc évszakom. Szeretem a tarkaságát, a bujaságát, tobzódó színkavalkádjait, meg a temetők őszi csendjét is szeretem, meg a nyáron oly hatalmas, zöld lombú fák, imádott fáim őszi palástba öltöztetett koronáját.
Ősz lett megint, s hiába forgatom a szót, olyan szépen, mint Pilinszky, megközelítőleg sem tudnék írni szerelmesemről:
„Ha az őszt egybe kellene vetnem valamivel, egy hosszú ének befejező utolsó sorához hasonlítanám. A dallam elakad, de még nincs vége teljesen, átcsúszik az utolsó ponton, kitárt szárnyakkal tovább lebeg az emlékezetünkben. A gyümölcs megért, csak kosárba kell gyűjteni a fákról, a szőlőtő roskad a fürtöktől, csak szüretre vár, a mezőről is elkívánkozik a széna. Kertekből és földekről pincékbe és kamrákba szorul a termés. A táj kifosztva, könnyes és ideges, egy-egy szakállas rózsatő tűnődik, mosolyog magában, aztán hátraveti fejét, rázza a sírás.”
Ősz lett megint, s hulló levelek szédületes, elképesztő színeváltozásánál néha csak a hajnali meg az esti égbolt festői foltjai, képei szebbek.
Ősz lett megint, s „izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája”.
Hegyi Zsuzsa
------------------------------
Újvári József a szervezkedés tagjait első, együttes megbeszélésre szeptember 20-ra, VASÁRNAP hat órára a hármas számú barakkba hívta.
Kováts Judit: Elszakítva
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.