Összekötött szálak

„Emlékszem rá, jó színésznő volt” – így Törőcsik Mari. A döntő év: 1981. Párizsba költözik, ottani férjéhez. A pályát nem adja fel. Francia színpadon, francia filmekben folytatja. Közben tanít, fordít, irodalmi esteket szervez, utazik. Évente haza is.

* Ugorjunk vissza a nyolcvanas évek elejére. Jókat játszik a Nemzetiben, nagyszerű társulat tagja. Ilmájára emlékszem a Csongor és Tündében. Sárit, Nagy István Özönvíz előtt című drámájának széki cselédlányát ugyancsak remek stílusérzékkel formálta meg. Hol köszöntött be életébe a mindent felülíró szerelem?

Elmentem egy tévéfesztiválra a Balatonhoz, Kozák András és Szabó Sándor mellett egy spanyol lányt játszottam. Kicsi volt a szerep, egy szolgálólány valahol Dél-Amerikában. Úgy is néztem ki.

* Szőkén?

Befestették a hajamat feketére. Eredetileg is az volt. A vetítés után megszólított a dél-amerikai nagykövet. »Maga pontosan olyan, mint az a lány, akit játszott.« Ott volt a kulturális attasé is, én akkor már beszéltem franciául, elkezdtünk társalogni. Szólt, hogy két hét múlva jön egy barátja Franciaországból, nem ismer még egy magyar színésznőt, aki beszél franciául. És itt indul az én történetem. Kiszálltam az autóból a megadott címen, de a villa előtt visszafordultam az autómhoz, hogy én ide nem megyek be. Valami azt súgta, az egész életem fog megváltozni, ha bemegyek.

* Megijedt?

Nem. Már kinyitottam a kocsi ajtaját, de be is csaptam, mert azt mondtam: változzon! És bementem. Hosszú előszoba, jön az attasé, a szalon legvégén fehér kanapé, ott ül valaki, én meg nyílegyenesen elindultam felé. Húzott, mint a mágnes, pedig nem is ismertem. Ő lett a férjem.

* Mit tudott róla?

Hogy orvos, és egy zeneakadémiai csellóversenyre jött Budapestre, mert imádja a zenét. Én közeledtem felé, ő felállt, néztük egymást, és majdnem megkérdeztem: Honnan ismerem én magát? Nem voltam én akkor jó egészségi állapotban. Egy színpadi baleset után megoperálták a gerincemet, nagyon fájt, nehezen jártam, lehajolni nem is mertem, de igyekeztem mindent eltitkolni. Ő ezt észrevette, s vacsora közben megkérdezte: »Mondja, mi van a gerincével?« »Semmi, rendben van« – feleltem. »De ezt meg lehet gyógyítani, csak árulja el, mi van vele?« – tudakolózott. »Ne beszéljünk erről – intettem le –, nem ezért vagyunk itt.« Rideg voltam, és elutasító. Nem is nagyon volt kedvem a társalgáshoz. Claude az est vége felé felajánlotta, hogy szívesen hazavisz. »Kocsival jöttem« – mondtam. »Tudok vezetni!« – felelte. »Én is« – vágtam rá szárazon. Hazamentem, és nem jött álom a szememre. Egész éjjel azon töprengtem, miért bántottam ezt az embert, miért voltam vele szemben olyan udvariatlan. Másnap felhívtam, elnézést kértem tőle, és felajánlottam neki, hogy szívesen megmutatom a várost, ha érdekli. »Most elmegyek úszni, aztán próbám van, kettő után találkozhatunk.« Ő is szeret úszni – közölte, szívesen velem tartana. Aznap vettem észre, hogy tengerkék a szeme. Egyszerűen álltam, és nem bírtam megmozdulni. Harminchat éve ennek. Onnantól fogva minden reggel uszoda, városnézés, beszélgetés. Az egyik előadás előtt ujjongva fogad az öltöztetőm. Ugrál örömében: »Férjhez megy a Vörös!« Ott várt rám ugyanis harminc szál vörös rózsa az asztalon. Rászóltam, hogy ne ordítson, különben is, hogy mondhat ilyet!? Claude akkor még a kezemet sem fogta meg. Nem is jelezte, hogy mit érez irántam. Másnap reggel megint uszoda, reggeli egy cukrászdában, és ahogy jövünk kifelé, megállít, maga felé fordít, és azt kérdezi: »Akar a feleségem lenni?« Engem ez olyan váratlanul ért, hogy azonnal rávágtam az igent. De a térdem becsuklott, úgy éreztem, összeesek. Elkísért a buszhoz, mentem próbára, és nem ment a fejembe, hogy olyan hirtelen igent mondtam neki. Mi ez a hülyeség? Nem is ismerem őt, tíz napja járom vele a várost, és a felesége leszek? Megnyugtatott, hogy ő ezt komolyan gondolja. Annyira őszinte, tiszta szemmel nézett rám, hogy a gyanúja sem merült fel bennem annak, hogy ez átverés is lehet. Amikor magamra maradtam, akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy Jézusom, én mindent feladok. A színházat, az itthoni életemet. Másnap elment, de akkor már intéztük a papírokat. Karácsonyra visszajött, januárban házasodtunk. A legjobb kezekbe kerültem. Éreztem, hogy meg fog gyógyítani. Miután itthon megkaptam a kitelepedési engedélyt, a kulturális miniszter azt mondta: »Sose felejtse el, hogy itt végezte a színművészeti főiskolát. Magának itt mindig helye lesz. Visszavárjuk!«

* Claude, a férje melyik előadásban látta?

A Bánk bánban, ahol Melindát játszottam. Azután jött a harminc szál rózsa, de a kezemet csak utána kérte meg. A Csongor és Tündében is látott, Ilma szerepében. Tudta, milyen állapotban van a gerincem, mennyire szenvedek, de semmi nem látszott rajtam. Úgy játszottam, úgy mozogtam, hogy azt mondta: »Ez a nő kell nekem!« Mi most úgy élünk La Rochelle mellett, az óceán partján, hogy amióta ő nyugdíjas, minden évben hazajövünk, október végétől március közepéig Budapesten vagyunk. Harminchárom éves a fiunk, patológus. Pécsen végezte el az orvosi egyetemet, angol tagozaton. Itt fog szakvizsgázni. Nagyon szereti Budapestet. Anyukámtól és tőlem gyönyörűen megtanult magyarul. Kétnyelvű lett, sőt angolul is csodálatosan beszél.

* Eszter élete hogyan alakult a kiköltözés után?

Beiratkoztam Párizsban a színművészeti főiskolára. Itthon angolos voltam, de beszéltem franciául is. Hintsch Györggyel forgattam Franciaországban a Hét tonna dollárt, és nagyon zavart, hogy nem beszéltem a nyelvet. A napidíjamból vettem könyveket, nyelvleckelemezeket, és úgy jöttem haza, hogy elkezdtem a franciát egyedül. Előadás után minden éjszaka tanultam. Párizsban aztán tökéletesítettem a tudásomat, Claude pedig beiratkozott az ottani magyar intézetbe, ahol az Oscar-díjas Nemes Jeles László édesanyjától tanult magyarul.

* Az a nap, amikor először szólalt meg a színpadon franciául…

… Anouilh Antigonéjával álltam ki az osztály elé. Óriási csend lett utána, mindenki hallgatott. Nagyon megijedtem. Te jó Isten, ennyire rossz voltam? Egyszer csak megszólalt a tanárnő, hogy: »Nem tudom, milyen szerepet adjak magának.« De a többiek akkor már tapsoltak, tomboltak, én meg ott álltam könnyes szemmel, fájó gerinccel. A főiskola után az Odéonba kerültem. Súgni. Andrej Koncsalovszkij, a világhírű orosz filmrendező rendezte A sirályt, Juliette Binoche játszotta Nyinát.

* Nem szakadt meg a szíve, hogy ő ott fent…

… én meg lent? Nem. Ezért mentem oda. Hallani akartam a színészeket beszélni. Látni akartam, hogyan dolgoznak. Még függönyhúzogatónak is beálltam volna, csak hogy ott lehessek köztük. A következő évben Juliette Binoche már nem ért rá, átosztották a szerepét, nekem meg Koncsalovszkij küldött egy levelet, hogy beleírt a darabba egy néma szolgálólányt, akit mindenki bánt és kihasznál, megaláz, elvállalnám-e a szerepet. Nekem ez akkora megtiszteltetés volt! Elmondta, mi lesz a dolgom, meg is mutatta, hogyan képzeli az egészet. Úgy fogott meg a hatalmas tenyerével, úgy lökött odébb, úgy csapott a fenekemre, hogy azt nem felejtem el soha. Aztán La Rochelle-be hívtak egy beugrásra, Alma Mahler szerepébe. Egy hetem volt, hogy átvegyem a szerepet. Koncsalovszkij nem örült, hogy elmegyek, de elengedett. A La Rochelle-i színház részt vett egy országos fesztiválon, ahol a rendező szerint nekem köszönhetően nyertünk díjat. Engem ez rendkívül meghatott, Roger Planchon, a híres francia filmrendező személyesen gratulált nekem.

* Tony Gatlif, az európai hírű francia filmrendező Latcho Drom – Világos út című alkotásában is szerepet kapott.

Costa Gavras felesége volt a film producere, ő hívott be megbeszélésre. Gatlifnek kellett egy szőke nő kisgyerekkel. Ott sírok egy pályaudvaron, és megsajnálnak a cigányok, és hogy megvigasztaljanak, elkezdenek zenélni. Szerettem a szerepet.

* Mire a legbüszkébb a kinti munkái közül?

Az egy spanyol film, amelyben katalánul beszélek. Elszereti a férjemet egy fiatal nő, és van egy hatalmas botrányjelenetünk. A forgatásra egy katalán egyetemista vitt kocsival, gondoltam, útközben át is veszem vele a szöveget. Forgattunk, megy a jelenet, látom, hogy mindenki fuldoklik a nevetéstől. Nem tudtam, mi történik, hiszen drámai jelenetet vettünk. A végén közölte a rendező, hogy »Eszter, te úgy beszélsz katalánul, mint egy született katalán«. Úgyhogy kaptam egy napot, hogy francia akcentussal tanuljam meg a szöveget. De amire szintén nagyon büszke vagyok: Diderot leszbikus apácája. Itthon Mezei Mária játszotta. Gyönyörű szerep, nagyon nagy sikerünk volt az előadással. Három hónapig ment a darab, ami Párizsban hatalmas elismerést jelent. Már több hete futott az előadás, amikor kiderült, hogy ismét babát várok. A második gyerekemet. A harmadik hónap után, amikor már a tájelőadások következtek, le kellett állnom. Nem részletezem. Hat és fél hónaposan meghalt bennem a kislányom. Vérmérgezést kaptam, majdnem én is meghaltam. Depresszióba estem. Féltem autót vezetni, úgy éreztem, mindenki szembejön velem. Tudtam, hogy pihenésre van szükségem. Ha leültem, attól tartottam, nem tudok felállni. Annyira gyenge voltam, úgy megviseltek a gyógyszerek, hogy reszketett a kezem. Ha felemeltem, a másikkal kellett levinni. Később darabokat fordítottam, Avignonban Funtek Frigyessel színműveket olvastunk fel franciául, versműsorokban szerepeltem. De nem voltam valami jó állapotban. Hazajöttem. Édesanyám beteg volt. Őt ápoltam. Színészmesterséget tanítottam a Zeneakadémián és a Nemzeti Színiakadémián. Kurázsi mamát játszottam Kecskeméten, Zsótér Sándor rendezésében. Itthoni munkáim közül Az úrhatnám szolgálót is nagyon szerettem. Nemrég láttam a tévében. Életemben először mondtam ki, hogy ez hibátlan alakítás volt. Az aranyelefánt című tévéfilm is jól sikerült. Árusok voltunk Szacsvay Lászlóval egy orosz piacon. Feketére festették a fogamat, hogy kellőképpen ronda legyek. Élveztem nagyon. Sáriként a Nemzetiben, az Özönvíz előttben kisbabát tolva énekeltem egy dalt, aztán azt kérdeztem: »Nagyságos úr, a béremet mikor kapom meg? Éheznek a testvéreim! Nagyságos úr…!« A felvonás közepén mentem ki a színről, mindenki számára világos volt, hogy a parasztlány már nem jön vissza, felmondott. Dübörgő tapssal jutalmaztak a nézők. De minden egyes alkalommal!

* Volna még kedve ennyi év után itthon játszani?

Ha színházba megyek, napokig, hetekig nem tudok utána nyugodtan aludni. Annyira felzaklat a dolog! La Rochelle gyönyörű hely. Festői környezet. Párizs ötszáz kilométer tőlünk. Ott már nem tudok játszani. Ahhoz külön életet kellene élni. De ha jönne egy komoly ajánlat itthon, biztos, hogy ugranék, elvállalnám.

* Nincs az az elszakított szál, amelyet ne lehetne összekötni.

Utóirat:

Pár héttel az interjúnk után Vörös Eszter levélben értesített: felhívták Budapestről, hogy vegyen részt egy válogatáson. A megadott jelenetet a férje vette fel mobiltelefonra, majd online továbbították az anyagot. „Egyáltalán nem volt könnyű – írja. – A férjem nem operatőr, s telefonnak játszani, partner nélkül… mondanom sem kell, egyáltalán nem bíztam a sikerben. De úgy látszik, jól dolgoztunk, mert megkaptam a szerepet. Spanyol film lesz, amelyben franciául kell beszélnem. Igaza van, Laci, nincs az az elszakított szál, amelyet ne lehetne összekötni.”