Nyitrai Autószalon – foghíjas részvétellel

Általában szépeket szoktunk írni a zoboralji autós seregszemléről, de ez most nem megy. Hadd meséljük el rögtön a nyitó aktusát, amely, sajnos, az egész rendezvénynek megadta az alaphangját.



Általában szépeket szoktunk írni a zoboralji autós seregszemléről, de ez most nem megy. Hadd meséljük el rögtön a nyitó aktusát, amely, sajnos, az egész rendezvénynek megadta az alaphangját. Szóval az újságírói nap első sajtókonferenciájára már napokkal korábban beharangozták egy szuperautó szlovákiai premierjét. Erre azt láttuk, hogy nem ez, hanem egy újdonságnak már végképp nem számító rokon modell állt a pódiumon, igaz, kihívó miniruhát viselő hölggyel körítve. S ha ez eddig még nem volt elég nagy blama, a folytatás már igen. Elhangzott ugyanis a pódiumról az alábbi bejelentés: „Kis türelmet kérünk, a Ferrari FF már úton van, de Nyitra előtt dugóba került.” Ez nem vicc, kérem, egy az egyben így volt. Éppen csak a késés időtartamát nem mondták be, mint a vasútállomáson. A fekete csúcs-Ferrari végül csak odakeveredett valahogy, így aztán – a tervezettnél jóval kisebb pompával, a pavilon előtt, ahol satufékkel leblokkolt – mégis megejthették az út porával dekorált, bécsi rendszámokat viselő szuperjárgány „szlovákiai premierjét”. Szóval így kezdődött az idei, sorrendben immár 18. Nyitrai Autószalon, október 28-án.
Persze akárki mondhatná: ez a sajtónapon történt, a látogatók tudta nélkül, akik a többi napokon valószínűleg zavartalanul gyönyörködtek a gazdag felhozatalban. Nos, aki ott járt, tudja, hogy erről szó sem volt. Mert nemhogy gazdag, de még átlagos felhozatalról sem lehet beszélni olyan autószalonon, amelyre az idehaza is forgalmazott márkák közül nem jön el az Audi, a BMW, a Cadillac, Ford, a Chrysler, a Jeep, a Lexus, a Mini, a Nissan, a Peugeot, a Porsche, a Saab, a Smart, a Toyota és a Volkswagen. A többiek pedig – szinte semmit nem hoztak el a néhány hete Frankfurtban bemutatott újdonságaikból. Tiszteletet érdemlő kivétel volt a Renault Koleos és a Mercedes-Benz B-osztály, de hiába kerestük például az új Honda Civicet, a Citroën DS5-öst, a SEAT IBL nevű nagylimuzin-tanulmányt, a Mazda CX-5-öst, a négyajtós Hyundai i40-est, és még sorolhatnánk... Nem is beszélve a Škodáról, amely Frankfurtban bemutatta csaknem szériakész új modelljét – Nyitrán viszont ennek fél évvel korábbi előtanulmányát állította ki, amely tavasszal, Genfben volt újdonság... Ez nagyjából olyan, mintha az újságárus a tegnapi lapot akarná ránk sózni a mai helyett.
Akkor mi volt tulajdonképpen Nyitrán, érdemes volt-e egyáltalán elmenni? – kérdezhetné akárki. Nos, aki beérte az úgymond, szép autókkal, és nem különösebben forszírozta az újdonságértéküket, annak azért akadt látnivaló. Például az 550 lóerős Jaguar XK-RS, a Range Rover Evoque, a Hyundai Veloster, a még mindig gyönyörű Alfa Romeo Brera, a Lancia Ypsilon, az új Kia Rio, vagy a cseh Tazzari Zero elektromos sportautó. Volt továbbá egy (nagyon szép és értékes) veteránautó-pavilon, jó néhány tuningcég, továbbá kísérőrendezvények, büfék és finom zoboralji murci. Nagyjából ezeket lehetett tehát élvezni Nyitrán, az Agrokomplex kiállítási komplexumában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?