„Nem volt könnyű utam”

Egy ideje ott edz. Egyrészt azért költözött Magyarországra, hogy közelebb legyen a családhoz, mert nem túl gyakran jutott haza. Ráadásul a magyar fővárosban kitűnőek a körülmények, a magyar női válogatottal együtt készülhet. Gyerekkora óta nagyszerű edzőpartnerekre, trénerekre talált ott, minden adott volt, hogy előreléphessen. A Budapestre való költözés másik okát azzal magyarázza, hogy Párizsból könnyen elérhető repülővel, s van még egy, nagyon fontos érve: visszatért a pozsonyi egyetemre, ahol nemzetközi turizmust tanult.

Jól megkeverte a dolgokat.

Manapság nem gond, ha az ember több nyelvet beszél, nem lehet akadály. Az edzésre Szlovákiában és Franciaországban sem túl jók a feltételek, ez volt a legjobb megoldás.

Mennyire elégedett az idei vb-szerepléssel?

A második fordulóba jutottam, de azt el kell, hogy mondjam, nem voltam a világranglista alapján a tábla 64 kiemeltje között. Ezért mindjárt az elején olyan játékosokkal kerültem össze, akik előttem állnak a listán. Az első fordulóban a spanyol Ramirezt sikerült 4 : 0-ra vernem, utána a kínai származású lengyel Livel játszottam, ellene nem sikerült győzni. Párosban Balážovával az első körben vert bennünket a német Silbereisen, Winter duó.

Bántja a dolog? Mert nyilván megvolt az oka, hogy miért csúszott le a világranglistán.

Csaknem három évig nem játszottam a szlovák válogatottban, két esztendővel a 2008-as pekingi olimpia után lemondtam a szereplést. A hosszú kihagyás miatt nem indultam nemzetközi versenyeken, s emiatt kerültem hátrább a világranglistán.

Mi volt az ok, hogy leköszönt?

Megvolt az oka, de nem szeretnék erről beszélni.

Olvastam, hogy itthon és külföldön is volt gyógykezelésen, gondoltam, hogy a sérülés is közrejátszott.

Nem volt ilyen sérülésem. Ami volt, s ami után rehabilitációra volt szükség, az még az olimpiát megelőzően volt. Utána úgy döntöttem, hogy csak a klubomban, a francia Lys Lez Lannoy-ban játszom, a bajnoki meccsekre összpontosítok. Ott komoly céljaink voltak, és sikerült is elérnünk őket: két bajnoki címet szereztünk az ottani ligában. Ez a csapatnak is, nekem is óriási siker.

Franciaországban játszik, de megjárta Lengyelországot is.

A pekingi olimpia előtt két évig voltam Lengyelországban, kétszeres bajnokok lettünk. Most Franciaországban játszom, de tavaly klubot váltottam, már nem Lille-ben, hanem a Párizs melletti Elancourt-nál vagyok. A csapat nagy ambíciója volt, hogy a második ligából felkerüljünk, s ez sikerült, idén a bajnokságban tíz részvevő közül az ötödik helyen végeztünk az első ligában.

Komáromból indult az útja. Milyen volt?

Szülővárosomra jó szívvel emlékszem. Az asztaliteniszhez véletlenül kerültem, édesapám sokoldalú tehetség volt a sportban, de csak hobbiként foglalkozott vele. A munkahelyén volt egy egész napos asztalitenisz-program, amire hatévesen engem is magával vitt. Amikor véget ért a torna, ütőt nyomott a kezembe, hogy próbáljam átütni a labdát a hálón. Néhányszor sikerült is, pedig először volt nálam ütő. Akkor figyelt fel rám Mátyás László, az ottani klub edzője, de kezdetben inkább szórakozás volt számomra az edzés. Az iskolában minden sportba bekapcsolódtam, főleg labdajátékokba, s úgy gondolom, ha nem az asztaliteniszt választom, akkor valamilyen más labdajátéknál kötöttem volna ki.

Emlékszik még az első versenyére, az első sikerre?

Az első versenyre nem, de kerületi szinten kezdtem, még nyolc-kilenc évesen. Tizenegy évesen már tagja voltam a pozsonyi nemzeti sportközpontnak, s akkoriban már korosztályos szlovák bajnokságot nyertem; később néhányszor csehszlovákot is. A nagy lökést az Európa-bajnokság adta, és a ’97-es év, amikor bejutottam a top 12-be, s így ott lehettem a kontinens 12 legjobb játékosának tornáján, ahol a leginkább érzékelhető volt, ki milyen színvonalon van. Ezen a rendezvényen januárban ezüstérmet nyertem, nyáron a junior-Eb-n egyesben és vegyes párosban is bajnok lettem. Ez volt a vízválasztó, a sikert követően megkeresett több klub képviselője, s egy évre leszerződtem a német Bundesligába, amely mindmáig Európa egyik legrangosabb bajnoksága a franciával egyetemben. De mivel csak a mérkőzésekre utaztam ki, nagyon kimerítő volt, így amikor jött a francia ajánlat, hogy Lille közelében lakhatok és tréningezhetek is, nem haboztam. Hét évet töltöttem ott, aztán mentem két évre Lengyelországba, ezalatt sikerült kijutnom az olimpiára. Utána megint visszatértem a régi francia klubomba.

Visszatekintve az eddigi pályafutásra, sok akadályt kellett legyőznie? Vagy ment minden simán?

A pályafutásom semmilyen tekintetben nem volt zökkenőmentes, a körülmények itthon és külföldön sem voltak ideálisak. Már 17 éves korban rájöttünk, hogy nincsenek meg a feltételek az előrelépésemhez, Európa-bajnokként az volt az egyetlen lehetőség, hogy elmenjek külföldre. Ott az első években csak bontogattam a szárnyaimat, mert nem volt egyszerű a felnőttek közé való átmenet, ráadásul a francia klubban, bár a kontinens egyik legjobb bajnokságában szerepelt, sem voltak megfelelő szinten az edzésfeltételek. Akkor is havonta vagy kéthavonta utazgattam Budapestre.

Az asztalitenisz Szlovákiában nem tartozik a legnépszerűbb és legfelkapottabb sportok közé, bár sokan játsszák. Honnan merítette az erőt, hogy ne dobja sutba az ütőt, mert rengeteg munka, energia van benne, de nem becsülik meg?

Úgy hiszem, több szlovákiai sportoló nevében mondhatom, hogy az erőt önmagukból merítik, a támogatást legtöbb esetben a család, az egyéni edző nyújtja. Nekem szerencsém volt olyanra találni, aki sokat segített. Most már négy éve magam készülök: edzésen is, a mérkőzésekre is, és magam elemzem őket. Ez nem a legelőnyösebb. Az igazi profikról egy egész csapat gondoskodik, tréner, kondiedző, orvos, pszichológus, masszőr.

Pályafutása csúcsának a pekingi olimpiát, az Európa-bajnoki címeket tekinti?

Idesorolnám a 2002-es esztendőt is, amikor öt évvel a junior kategóriából való átmenet után a nők között is bekerültem a top 12-be. Közben elértem néhány sikert a kontinensbajnokságokon, aztán említeném a 2009-es évet, amikor a Jokohamában rendezett vb-n Ľubomír Pištejjel vegyes párosban a legjobb nyolc közé jutottunk, s az éremért való küzdelemben a kínaiakkal szemben 2 : 4 arányban alulmaradtunk. Egyesben a legjobb 32, női párosban pedig a legjobb 16 között voltam.

Peking után a londoni olimpiára nem jutott el, jövőre Rióban újabb lehetőség nyílik. Nehéz, de reális a részvétel?

Az elmúlt évben megkerestek a hazai szövetség képviselői, hogy segítenék-e a női válogatottnak, tudni akarták, mik a terveim. Abban maradtunk, hogy az egyes tornák alapján meglátjuk. Az olimpiai rajt még mindig nyílt, kijutottam a most júniusban megrendezendő I. Európai Játékokra, ahova Balážovával és két férfi csapattársammal együtt utazunk.