Mozgalom a Megbékélésért

Tavaly októberben Nagymegyeren bontott zászlót a Charta XXI nevű mozgalom a Kárpát-medencei népek megbékéléséért. Politikamentesen, ember és ember között, lélektől lélekig épít hidakat. Neves művészek, tudósok, akadémikusok álltak ki azóta a mozgalom eszmeisége mellett az egész Kárpát-medencéből. Magyarok és nem magyarok. Máig 2400 ember vállalta, hogy aláírásával is megerősíti: a megbékélési mozgalom szellemiségében kíván élni, cselekedni. Tudják, hogy szülőföldjük számára csak előnyös, ha a térséget mások is szeretik, nyitottak más nemzetek értékeinek felismerésére és tiszteletére, elutasítanak minden gyűlölködést, és készek a szomszéd népek történelmének, kultúrájának, esetenként nyelvének megismerésére.
Hallgatom a szlovák államfőt, ahogy Esterházy Jánost gyalázza, s természetes, hogy felmegy bennem a pumpa. Milyen állam az, ahol ilyet megengedhet magának a köztársasági elnök? Szabadkán az eszem megáll, amikor egy szerb embertől azt hallom, hogy a magyarok 1956 eseményeit követően menekültek a Vajdaságba. Hol tanult ez az ember történelmet? Kolozsvárt süt a románokból a bizalmatlanság. Magyarok? Biztosan megint az autonómiával jönnek, s hova vezethet az autonómia, ha nem a románok Erdélyből való kiűzetéséhez?

A szlovák szomszéd süteménnyel kopogtat
Közben a szlovák szomszédunk süteménnyel kopogtat be, s valahogy nálam ragad kicsit beszélgetni. Nem politikáról, csak úgy… szerelemről. Kárpátalján egy ruszin ember segít defektes kerekünket kicserélni. Jól jön a szlováknyelv-tudás. Aztán egy hosszú vonatúton egyszer románokkal vagyok együtt. Sose felejtem el azt a viccmesélő dömpinget, s hogy micsoda tippeket kaptam tőlük, mit nézzek meg feltétlenül Bukarestben. S persze eszembe jut még a szerb Milica is, akit a legjobb barátaim között tudhatok, s akivel éjszakákon át beszélgettünk családról, az ima erejéről, s ringbe szálltunk nyugat-európaiakkal a kommunizmus valódi lényegéről és gyakorlatáról vitázva.
Lehet hát az előítéleteink világába bezárkózni? Valóban erre a megmételyezett XX. századi örökségre akarjuk építeni a jövőnket? Hiszen a mindennapok realitása szembesít azzal, hogy a másikban az embert lássam. Túl sok pofont kap a kisebbségünk? Igen, de hol van ennek a fő oka? Talán abban, hogy az a Katka vagy Janko sem az iskolában, sem a médiában soha nem hallott ezer év közös történelméről, ehelyett csak féligazságokról, vélt és persze azért valódi sérelmeknek is az újra és újra való felhánytorgatását. S ha már itt tartunk: Valóban csak mi álljuk a pofonokat? Csodálkozunk, hogy a magyar szélsőséges megnyilvánulások, gárdistahőzöngések bosszantják a szlovákokat? Magyarországon tanulják a világtörténelmet, világirodalmat, miközben egy szót nem ejtenek a szomszédokról. Melyik átlagmagyar tudna például felsorolni három szlovák írót, zeneszerzőt?

Kinek jó ez így?
A kisebbségi magyarnak, akinek folyton az államhatalom iránti lojalitását kell bizonygatnia? Az iránt az államhatalom iránt, amely nálunk a Duna mögé kergetve kívánná leginkább lebeszélni a szülőföldjéhez való valódi hűségről? Jó ez annak a csallóközi gyereknek, aki dacból nem tanul meg szlovákul – hiába vannak kiváló képességei? Vagy tán jó ez a szlováknak, akit folyamatosan a saját polgártársaitól való félelemre intenek, s többségi nemzethez tartozóként nem vállalhatja fel népének múltjából azt a bizonyos együtt töltött ezer évet? Jó ez annak a szlovák kislánynak, aki bár a vegyes lakosságú területen játszótársaitól megtanulja a konyhanyelvet, s tudását fejlesztenie szinte semmi energiájába nem kerülne – mégis pont magyarul tanulni?! Kamaszként, felnőttként már kényelmetlen megszólalnia. Jó ez az acsarkodás országainknak az egyesülő Európában, ahol farkastörvények, üzleti érdekek közepette egyetlen esélyünk a javakból való részesedésre az, ha összefogunk, s erős Közép-Európaként lépünk fel?
A politikától nem várhatunk fegyverletételt. A választásoktól választásokig való gondolkodást csak nagyon kevesek tudják félretenni, s a nemzetiségi kártya kijátszása igencsak kifizetődő. Többségi és kisebbségi oldalon egyaránt. A szélsőséges, ellenségképet és bűnbakot gyártó pártok könnyen találnak táptalajt a féligazságokon nevelkedett, nehéz szociális helyzetben lévő emberekben. Hiszen miért épp magunkat hibáztassuk politikai erőként, ha ott van egy másik is a porondon?
A Megbékélési Mozgalom indító csapata az elmúlt évben körbejárta a Kárpát-medencét. Nyilvános kerekasztal-beszélgetéseket szerveztünk koncertekkel, előadóestekkel olyan hiteles civilek, művészek részvételével, akik életükkel példázzák, hogy bizony meg lehetne ezt az együtt-létet másként is élni. Közöttünk van – kis ízelítőként a palettánkról – például Böjte Csaba atya, Sebestyén Márta, Szvorák Katalin népdalénekesek, Lebó Ferenc szobrász, Smaranda Enache történész, Milica Matijevic emberjogász, Silvia Miháliková professzor asszony, Michal Vašečka szociológus.

Felvenni a másiknak a szemüvegét
Nem önfeladásról van itt szó, különbözőségeinket nem megszüntetni, hanem elfogadni akarjuk. Talán, ha fel tudnánk kicsit venni a másik szemüvegét… ha jobban megértenénk, hogy a másiknak mi fáj, mitől boldogtalan, vagy épp minek örül… jobban mennének a dolgaink is. Hiszen olyan egyszerű: hogy szerethetnénk azt, amit/akit nem is ismerünk?
2400 ember írta alá eddig a Megbékélés Chartáját. Nem kevés, de a kárpát-medencei népességet vizsgálva mégis minimális. Persze ennél sokkal többen vannak azok, akik egyetértenek a gondolattal, csak nem jutottak hozzá az aláíráshoz, vagy épp fölöslegesnek tartják az ilyesfajta fellépést. Nem is új ez a gondolat, hiszen mindenfelől hallható a hasonló megmozdulások híre. Van magyar–szlovák állandó püspökkari konferencia például. Van tudományos együttműködés. Népzenészeink számára egyértelmű, hogy dallamaink úgy mosódnak össze, ahogy népeink múltja és jövője.

Mi a célja a mozgalomnak?
Igazi, hangos kiáltássá, véleményformáló erővé válni, mely kifogja a szélsőségesek hajójának vitorlájából a szelet. Dolgozni azon, hogy ne lehessen egymásnak uszítani ilyen könnyen bennünket, s ne lehessen ennyire egyszerűen a nem-tudásunkra és érzelmeinkre alapozva önző politikai tőkét kovácsolni. Mert aki a mai Európában nemzetállamot hirdet, igenis önző, s nem tartja szem előtt saját népének érdekét sem. Az egymással tusakodók ugyanis elkerülhetetlenül Európa peremére sodródnak.
Csatlakozni hozzánk a www.chartaxxi.eu internetes oldalon lehet. A mozgalom hírének terjesztését mindenkinek nagyon köszönjük.