Miről álmodik a fenyőfa?

A dán mesemondó biztosan mindent tudott a fenyőfák álmairól, hiszen ma is országában termesztik a legtöbb karácsonyfának-valót. De azért vannak ilyen ültetvények nálunk is, és valószínűleg az itteni fák is fényfüzérre, angyalhajra, csillogó díszekre vágynak. Még akkor is, ha nem olyan tökéletesek, mint skandináv társaik.

Szlovákiában az állami erdőgazdaság Semenoles nevű, kizárólag facsemeték nevelésére szakosodott alvállalkozása 13 faiskolában, 22 hektáron termeszt karácsonyfákat. A legdélebbi a Nyitraperjéshez (Prašice – Nagytapolcsányi járás) tartozó Duchonkában található. A festői vidék a múlt század hetvenes éveiben az erdők alatt megbúvó víztározó révén vált kedvelt kirándulóhellyé, de ilyenkor, télen csendes és elhagyott. A falu végén már a busz is megfordul, mert út csak felfelé, az erdőbe vezet. A faiskola vezetője, Róbert Láska minden egyes vendégért lejön a faluvégre, és maga kalauzolja fel a hegytetőre, ahol már javában zajlik a munka. Egymás szavát sem értjük a fűrész berregésétől, és a sűrű ködben csak azt látjuk, ahogy egymás után dőlnek a földre a formás fenyők. A legszebbeket vágják, mert ez a rakomány egyenesen a pozsonyi várba és a minisztériumokba megy.

Tíz évig nő

„Az állami intézményeket rendre mi látjuk el karácsonyfával, és kb. ötezer darab jut eladásra. Számunkra nem gazdasági kérdés a karácsonyfa-termesztés, az itteni éghajlaton nem is lehet az. Inkább csak kísérletezés, presztízskérdés, és amikor így megfagynak a csemeték, mint idén tavasszal, nagy a szomorúságˮ – mondja az erdészmérnök, miközben egy rozoga fakaput kinyitva vezet a faiskolába. Meg is jegyezzük, hogy ezen bizony bármelyik fatolvaj könnyen bejut, de azt mondja, ez már gazdasági kérdés: annyi bevétel nincs a fenyőkből, hogy megérné őrt fizetni vagy új kerítést készíttetni, hiszen előbb-utóbb azon is lyukat vágnának.

Amerre a szem ellát kaukázusi jegenye-, más néven Nordmann-fenyő nő; mint megtudjuk, négy hektáron tízezer volt itt belőle. Tévesen gyakran „normann” vagy „normand” fenyőnek hívják, pedig se a normannokhoz, se a róluk elnevezett Normandiához semmi köze, Alexander von Nordmann finn botanikusról kapta a nevét. A duchonkai faiskolában a fenyők tíz évig várnak arra, hogy karácsonyfa lehessen belőlük – ennyi ideig tart, míg kétméteresre nőnek. Tavaly vágtak itt először, egy-két év múlva minden fát kifűrészelnek, és újra kiültetik az iskolát. Aztán újabb tíz évig várhatnak, és imádkozhatnak, hogy ne jöjjön túl száraz nyár, rideg tél, kemény tavaszi fagy. Láska mérnök szerint azért sem éri meg nálunk karácsonyfát termeszteni, mert az emberek igényei túl nagyok. „Ma már mindenki két méteren felülit akar, és természetesen egyeneset, szép sűrűt, arányosat, sötétzöldet. Egészen másként tekintenek a karácsonyfára az emberek, mint a szüleink, nagyszüleink, akik még a tökéletlenségében is szép fenyőt, az erdő ajándékát látták benne. Lehetett egy kicsit görbe, hiányozhatott itt-ott ága, az sem volt baj, ha szúrt vagy lehullott a levele, a lényeg az volt, amit jelképezett. Ma inkább dekorációs tárgy a karácsonyfa, és ennek leginkább a sablon szerint termesztett, tökéletes formájúra metszett dán fák felelnek meg. De tény az is, hogy az ottani mérsékelt, tengermelléki éghajlat jobban megfelel a fenyőknek, mint a miénk. Az évszakok között nincsenek nagy különbségek, a telek enyhék, a tavaszi kemény fagyoktól, amelyek nálunk idén több ezer fát tettek tönkre, nem kell tartaniuk.” 

Tökéletlen, de a miénk

Minden gond és kiszámíthatatlanság ellenére nagyon szép munka a karácsonyfa-termesztés, Róbert Slávik azt mondja, öröm nézni, ahogy minden különösebb segítség, trágyázás, metszés vagy az ágak kikötése nélkül is tökéletesre nő a kis fa. „Vannak mindenféle trükkök, de mi nem folyamodunk hozzájuk, csak a nagyon kilógó ágakat metsszük, vagy a tetejét csípjük le, amikor már szép magas, hogy terebélyesedjen.”

A dánok mellett a lengyelek a legnagyobb karácsonyfa-exportőrök, ők is trágyáznak, tartósítanak, kúpformájúra igazítanak. „Az utóbbi években rengeteg nitrogéntrágyát adnak a fáknak, ettől olyan sötétzöldek. Erdészkörökben az a vicc járja: a lengyel fenyőfa arról ismerszik meg, hogy nem lehet megkülönböztetni a mesterségestől” – mosolyog Láska mérnök, miközben a nagyon is élő fák között járunk „A mieink ugyan nem teljesen szimmetrikusak, de annál természetesebbek, és ami szintén nem mellékes szempont, frissebbek is, mert nem utazták végig egész Európát, és nem hevertek hetekig raktárakban. Az erdőből rögtön rendeltetési helyükre vagy az eladókhoz kerülnek, ezért csak november végén, december elején vágják ki őket. De ne csináljanak a hazai fenyőknek nagy reklámot, mert amíg a piacot elárasztják a dánok, addig úgysem lenne keletjük, meg nem is tudnánk többet termeszteni. Most is nagyobb a kár, mint a haszon, de ezt is ki akartuk próbálni. Arra már rájöttünk, hogy műtrágyázni nem kell őket, mert nagyon felfutnak. Még a szlovákiai adottságoknak tökéletesen megfelelő fajtát kellene kinemesítenünk. Ez egyáltalán nem könnyű, s elméletileg csak eredeti kaukázusi fenyőmagból lehetne. De kaptam magvakat egy árvai erdész barátomtól – szürke jegenyefenyőt keresztezett kaukázusival –, és olyan szép fákat, mint azokból nőttek, még nem láttam! Generációk kérdése, hogy ezt a titkot megfejtsük.ˮ

A földlabdás fa üzleti húzás

Mivel az utóbbi években nagy sláger a konténeres fenyő, csodálkozunk, hogy ilyet az ültetvényen nem látunk.  „Fontolgattuk, hogy próbálkozunk vele, de csak a munkánk lett volna több, mert ökológiai szempontból nagy humbug az egész. Az a fa, amelyet tél közepén bevisznek a meleg szobába, majd két hét múlva kivisznek a hidegbe, elpusztul. A természetben már téli álmát aludná, de így feléled, és ha újra hidegre kerül, vége. Hiába próbálják fokozatosan szoktatni, öntözni, ha a tápanyagot nem a gyökereivel veszi fel, nem maradhat meg. Aki élő karácsonyfát akar, az egyszerűen fogadja el, hogy ezeket a fákat kivágásra neveljük, mint a baromfit levágásra. A földlabdás fenyő szerintem csak üzleti húzás, és semmi köze a természetvédelemhez. Ma már nem vágunk ki az erdőkben fenyőket, nem is nagyon találnánk, mert nem ültetünk erdőket, mint régen a dédapáink. Most a természetes megújulás a trend, ezért a bükk minden más fajtát elnyomˮ – avat be a szakma problémáiba a mérnök, aki az erdőgazdaság zsarnócai faiskoláját vezeti, és mindenféle facsemetét nevel. Szép foglalkozás – mondja – de az erdésznél nincs kiszolgáltatottabb ember. „Évekig bíbelődőm a csemetékkel, aztán jön egy kártevő, vihar vagy fagy, és végük. Idén tavasszal is éjszakákat töltöttem a faiskolában, vízzel permeteztük a csemetéket a fagy ellen. Ez kb. három órán át, mínusz hat fokig megvédi őket, mert a jégréteg nem engedi tovább a fagyot. De az erdőháti és a liptói fenyőfaiskoláinkban idén minden megfagyott, tíz év munkáját darálták be talajdúsító humusznak.”

Ennek az évnek az összegzése valóban szomorú, de azért az erdészek nem keserednek el. Tudják, hogy a végső szót munkájukról a természet mondja ki, és bíznak abban, hogy jövőre kedvezőbb lesz az időjárás. A most tízéves, 1,70-1,80 méter magas fák egy év alatt 30 centit nőnek, és 2018 karácsonyáig éppen elérik az ideális magasságot. Aztán jöhet a néhány napig tartó pompa és fényesség, majd a tűzhalál, mert a karácsonyfák sorsa Andersen óta mit sem változott.