Mintha bokszkesztyűvel születtek volna

 Itt határozták el azt is, hogy a küzdősportok mellett teszik le a voksot. Ma már keresett élsportolók, s alig van olyan hétvége, hogy ne a kötelek között várják a rajtot jelző gongszót. Szajkó János nagyon büszke a fiaira, Jancsira és Tamásra. Bár még papíron vele élnek, érzi és tudja, hogy lassan el kell engednie a kezüket. Mindketten egy besztercebányai sportgimnázium diákjai, de szabad hétvégéjük szinte nincs is, állandóan a szorítóban vannak.

„Lassan követni is alig bírom a versenyek helyszíneit” – teszi hozzá János, és mutatja a naptárban a legközelebbi versenyszínhelyeket. Tamás elsős, még többnyire hetente hazajár, ha nincs versenye; Jancsi már jóval ritkábban. „Tomi árulta el a minap, hogy Jancsinak komoly barátnője van Besztercebányán, s már az együvé költözést tervezgetik” – árulja el a nagy titkot az apa, de mint mondja, fia, bár nagyon céltudatos és akaratos, ilyen tekintetben rendkívül szemérmes és titkolózó.  

Beteljesülőben az apai álmok

Szajkóék igen szerény körülmények között élnek egy nemrég vásárolt családi házban Kövecsesen. Disznót és baromfit tartanak, s amíg az asszony Tornalján dolgozik, addig az apa van otthon gyermekgondozási segélyen a két kisebb gyermekkel. „Megfogadtam, mindent megteszek azért, hogy a gyerekeim érvényesüljenek, ha már nekem nem vált valóra minden álmom” – mondja, s most beteljesülőben látja őket, hiszen fiai sikert sikerre halmoznak, céltudatosan építgetik sportkarrierjüket. Igaz, nem olcsó mulatság az élsport: mint említi, épp most adott 150 eurót Jancsinak, aki az elmúlt hetekben megjárta Prágát és Pozsonyt is. „Ígérték, hogy majd fizetnek, de az csak a bajnokság végén lesz valamikor.”

Szajkó János még Sajókesziben, ebben a világvégi, ma már szinte teljesen romák lakta kisfaluban elhatározta, hogy nem segélyből vagy koldulásból akar megélni. Első házassága nem sikerült, az asszony elhagyta, ő a két fiúval egyedül maradt. České Budějovicében próbált szerencsét építkezési kisvállalkozóként. Úgy tűnt, az üzlet beindul, s a fiait, hogy iskola után ne az utcán csellengjenek, levitte egy tornaterembe, ahol küzdősportokkal is foglalkoztak. Ki gondolta volna, hogy ott a fiúk egy életre szóló célt és életvitelt, ő pedig asszonyt talál magának?

Tékvandóval kezdték

Jancsi és Tamás gyorsan megtanult csehül. Apjuknak már nehezebben ment, és a mai napig keveri a cseh és a szlovák nyelvet; de a beilleszkedéssel nem volt gond, csak gúnyolták néha a munkatársai, hogy keveréknyelven beszél. „A fiúkkal kártyáztunk, így tanultunk csehül” – mondja mosolyogva. Főleg Jancsi volt az, aki pár hónap alatt már úgy beszélte a nyelvet, mintha azzal született volna. De az angol sem okoz gondot a két fiúnak. Amikor lementek a már említett sportklubba, örömmel fogadták őket, s legkevésbé sem érdekelte az edzőt, hogy romák. Tékvandóval kezdték, s a velük foglalkozó két szakember már az első eredmények láttán megdöbbent. Mintha bokszkesztyűvel születtek volna – mondta egyikük alig két hónap elteltével. A két edző eleve úgy fogott az oktatáshoz, hogy tisztában voltak vele: nem a gyerekek szégyene, ha valamit nem tudnak elsajátítani, hanem az övék. A fiúk nem hobbiként kezelték a tékvandót, hanem életmódként. „Tévedés azt hinni, hogy a harci sportok az agresszivitásra épülnének, inkább önkontrollra tanítják az embert” – mondja az apa, s nem tudom kihagyni a kérdést, volt-e már rá példa, hogy a magánéletben használták fizikai erejüket. – Mindig mondom nekik, hogy az utcára ne vigyék ki s csak a legvégső esetben alkalmazzák a tanultakat”. Jancsi hozzáteszi, hogy egy alkalommal étteremben vacsoráztak, s a szomszéd asztalnál ülő férfi elkezdte zaklatni a társaságukban lévő lányt. „Nem nézek ki izompacsirtának, 65 kiló a versenysúlyom, s mivel ő jóval testesebb volt, biztos volt a dolgában. Kértem, hogy ha már annyira verekedni akar, intézzük el odakint, de ő bent akarta megmutatni az erejét. Gyorsan megbánta a dolgot” – mosolyog.

Gyorsan jöttek az eredmények is: félévi kemény edzés után korosztályos cseh bajnokok lettek, s nem egy nemzetközi versenyen sikeresen szerepeltek. A falakon érem érem hátán, a szekrények tele kupákkal és oklevelekkel. Alig pár hónap múlva már fekete övest is simán elvertek, edzőik nem győztek csodálkozni. Jancsi 2010-ben két kategóriában is cseh bajnok lett, és Tamás is cseh bajnoki címig jutott. Edzőjük már akkor kijelentette róluk, hogy ilyen lelkesedéssel és talentummal akár világbajnokok is lehetnek. Apjuk is követte őket az edzőterembe, itt jött össze későbbi feleségével is, aki szintén otthon volt a kick-boxban, s az ismeretségből szerelem, majd házasság lett. Eleinte a kisvállalkozás is egész jól ment, de aztán kiderült, hogy Csehországban sem minden fenékig tejfel. Több beszállító nem fizetett, mintegy másfél millió cseh koronával tartoztak neki. De hiába ment rendőrségre és bíróságra, bűncselekmény állítólagos hiányában még csak eljárás sem indult, s ők inkább úgy döntöttek, hogy hazajönnek, és új életet kezdenek.

Romaként bizonyítani

Kövecses se Tornaljától, se szülőfalujától nincs messze; úgy döntöttek a feleségével, hogy megfelelő kiindulási pont lesz az egész család számára. Az asszony, aki angolul is kitűnően beszél, gyorsan munkát talált magának Tornalján, így János maradt otthon a két, már közös házasságukba érkezett jövevénnyel és az állatokkal, ugyanis falusi ember lévén disznókat és baromfit is tartanak. „Sokszor még a hivatalba is a feleségem megy intézkedni. Bár csak csehül beszél, sokkal könnyebben célt ér, mint én. Ha látják, hogy cigány vagy, mindjárt másként kezelnek” – mondja János, aki mindig apja mondását tartotta szem előtt. Szerinte nincs olyan, amit ne lehetne megcsinálni. Csak az álmokat sohasem szabad feladni. „Lehet, hogy nekünk, cigányoknak nem százszázalékosan, hanem kétszáz százalékosan kell teljesítenünk, de akkor is meg kell mutatnunk, hogy mire vagyunk képesek. Ma sokan várják a sült galambot, s bizony olyan ez a rendszer, hogy nem is nagyon éri meg dolgozni, sőt tanulni sem. De nem lehet minden cigányt egy kalap alá venni, ahogy ma sokan, sok helyen teszik; és higgye el, sokszor meg is értem ezeket az embereket. Rájöttem arra, és ezt mondom folyamatosan a fiaimnak is, hogy nincs más út, csak a tanulás. Ez az egyetlen kitörési lehetőség. Ahogy látom, mindketten nagyon céltudatosak, és elhatározták, hogy kihozzák magukból a maximumot.”

Az újrakezdés a vártnál nehezebben ment, Tornalján a bőrszínük jobban zavart egyeseket, mint annak idején Csehországban. De a tehetség ezúttal is legyőzte az akadályokat. A fiúk két hónap múlva már Kazincbarcikán versenyeztek. Ma már Magyarországra nem nagyon merik őket meghívni, mivel nem nagyon akad méltó ellenfelük. Idővel a küzdősportok több válfaját is kipróbálták, Tamás az ún. MMA-ban, ketrecharcban is megmutatta magát. „Itt már mindent szabad, s mondtam is Tamásnak, hogy elengedem őt harcolni, de én nem megyek el megnézni, mert túlságosan féltem” – így az apja. Rozsnyón például jóval idősebb és 20 kilóval nehezebb versenyző volt az ellenfele.

Jancsi most harmadéves a besztercebányai sportgimnáziumban, és folyamatosan szállítja a remek eredményeket. Profi A kategóriában is szlovák bajnok, több televíziós mérkőzésen is sikerrel szerepelt. Az elmúlt hónapokban járt Kambodzsában, Thaiföldön, Moszkvában és Lengyelországban – tévés bemutatókon is szerepelt. „Egyik nagy álmom volt eljutni a thai boksz őshazájába. Hat hetet tölthettem el ott. Az ország harmadik legjobb klubjában edzettem, de versenyeztem is, így az utazási költségnek legalább egy része összejött.”

Mindkét fiúnak egy az álma: megélni a versenysportból. Jancsi 99 százalékra biztos benne, hogy sikerül, ha pedig nem, akkor rendőr szeretne lenni. Tamást a technikai dolgok érdeklik, s gépészmérnökként is el tudja képzelni életét; de azt sem zárja ki, hogy egyszer éttermet nyisson. Imád főzni, és recept alapján bármit el tud készíteni.