Mindennapi konfliktusainkat oldjuk szelíden

Nemegyszer az is kiderült, hogy tulajdonképpen senki nem akar megoldani semmilyen konfliktust, hanem a benne való dagonyázást élvezi, vagy egyfajta ítélethirdetésre vár, hogy végre ország-világ belássa, csakis neki van és lehet igaza. A hosszúra sikeredett bevezetőre azért volt szükség, hogy az olvasó értse, a legtöbb konfliktus azért mérgesedik el, mert a sértett felek már nem ülnek le egymással beszélgetni, már csak üzengetnek, általánosítanak, ismételgetik a sérelmeiket. A kerékpáros eset volt az egyik legkirívóbb az összes közül, amikor egy kicsi falu idős polgármestere odatolta a kerékpárját a parókia udvarának kerítéséhez, és azt mondta, másszak fel, onnan láthatom a kertben leleplezett szép szobrot. Furcsállottam a dolgot, más táj, más szokások – gondoltam magamban –, elkészítettem a fotót a kerékpáron egyensúlyozva, kerítésbe kapaszkodva. Testbeszédem: felvont szemöldököm, elkerekedett tekintetem, széttárt karjaim azonban arról árulkodtak, hogy némi magyarázat mégiscsak jólesne. A polgármester haragban volt a tiszteletes úrral, de arra már nem emlékezett pontosan, miért. Miután elbúcsúztunk, átmentem a parókiára, lett egy közeli felvételem is az emlékhelyről, és megtudtam, a falu első embere még az elődjével zördült össze, a tiszteletes úr sem tudta, min. Ilyenkor van szükség egy elfogulatlan békéltetőre, aki leülteti a feleket, és kideríti, hogy látszatkonfliktusról, peremkonfliktusról, központi vagy extrém konfliktusról van-e szó. A történet elmesélhető, mert ma már sem a polgármester, sem a tiszteletes úr nincs a posztján, és konfliktus sincs. A község új vezetése és új tiszteletese tiszta lappal kezdte a kapcsolatot. A másik történetem hasonló, egy rendezvényről igyekeztünk haza, kedvesen felajánlottam két idős falubeli hölgynek, hogy elviszem őket kocsival. Az egyik asszony megkérdezte, valóban vinni akarom a szomszédját. Mert akkor köszöni szépen, inkább megvárja az autóbuszt. Elmondta, serdülő lánykorukban valamin összezördültek, azóta nincsenek beszélő viszonyban. Egyikük valami varrodát emlegetett, a másik valami ékszerügyet, de a több mint hetvenéves hölgyek egyike sem tudta pontosan, miért tartanak haragot idestova fél évszázada. A konfliktuskezelést egy érsekújvári békéltető iroda önkénteseként éltem meg, a történetek azonban sok-sok év után sem publikusak. A munkám során azonban sokszor sikerült úgy alakítanom, szerveznem a találkozókat, hogy a találkozni nem igazán óhajtó felek az érkezésemkor mégiscsak egy helyiségben vártak. Ki-ki meghallgatta a másik véleményét, a torzsalkodás okait, és megoldást próbáltunk találni. Érdekes volt látni, ahogy oldódott, egyre nyitottabb lett a felek testtartása, közelebb húzták a széket, tartották a szemkontaktust, figyelemmel hallgatták a másikat, nem szakították félbe a mondandóját érvekkel. Nagyon nagy szerepet kapott ezekben a helyzetekben az, hogy tisztelték a másik felet, figyeltek rá, megpróbálták átérezni a helyzetét, az önérvényesítés, az önreflexió időnként némi humorral is párosult.

Akadtak csatamezők, ahol végül mindkét fél megértette, nem az a lényeg, hogy bármelyikük kitűzze a győzelmi lobogót, mint a fiúk a grundon. Belátással és kellő empátiával oldódnak a görcsök, lazul a testtartás, és senki sem érzi magát legyőzöttnek.      

Mit jelent az asszertivitás szó?

Az asszertív kommunikáció olyan tanulható készség vagy viselkedés, amikor valaki nehéz helyzetben is érzelmileg magabiztosan tud megnyilvánulni, anélkül hogy passzív vagy agresszív lenne. Az asszertívan viselkedő ember kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő igényeit szem előtt tartja – nem hódol be (passzív), és nem próbálja dominálni a másik felet (agresszív). W