Mindenből a legjobbat

Prágából jött, hogy meglátogassa barátait, Amadékarcsára tart, édesanyjához, visszafelé még megáll Bécsben a húgánál. Zajos az élete, de maga választotta. Másképp talán el sem tudná képzelni. Anyja – aki még Fodor Magdi néven évfolyamtársnőm volt a pozsonyi egyetem magyar–német szakán – csendes, inkább visszahúzódó, de nagyon szorgalmas, s a fia is ezt örökölte. És sok más pozitívumot.

Örültem, hogy zsúfolt programja mellett talált időt a találkozásra, ehhez a pozsonyi óváros egyik patinás kávézójának a hátsó zugát választotta. Elsőként az édesanyjáról esik szó: az egyetem után vidékre ment tanítani, onnan került az érsekújvári magyar gimnáziumba, ahol Igor is érettségizett. Értesültem róla, hogy ügyes a fia, Angliába jutott, bár az anya csak szerényen beszélt róla, tárgyilagosabb ember annál, hogy agyba-főbe dicsérje a gyermekeit.

Véletlen?

Igor úgy fogalmaz, hogy istenigazából mindig véletlenül csöppent bele a dolgokba. „Előbb a villamosenergia-kereskedelemben dolgoztam. Egy svájci, Prágában székelő vállalatnak megalapítottuk a közép-európai részlegét, s egészen Görögországig ért a tevékenységünk. 2005-ben azért vettek fel, mert tudtam nyelveket, a magyaron kívül angolul, szlovákul. Az állásinterjún reális elképzelésem volt az anyagiakról, erre a toborzó közölte, hogy már meghallgatott egypár embert, s a dupláját kérték. Elállt a szavam. Szuper munkahely volt, de ebbe is véletlenül csöppentem bele, mindjárt azután, hogy Budapesten elvégeztem a Közép-Európai Egyetemet (CEU) nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon. Dunsztom sem volt a villamos energiáról, akkor alakult a piac, közgazdaságtant viszont tanultam, megvolt az alap. Döntöttük a rekordokat, amíg be nem ütött a válság; akkor megvett bennünket egy svájci vállalat.”

Megnyerte az angol irodalom díját

Majdnem évtizednyi munka után döntött úgy, hogy bár minden szép és jó, változtatnia kell. Mindig is több tudásra vágyott. „Egy jó egyetem megkéri az árát, rettenetesen drága dolog, de ha az ember jól választ, megéri. Egyébként is, gyerekkori álmom, hogy bejussak a világ egyik legjobb egyetemére. Érettségi után volt rá lehetőség, a legjobb barátom édesapja közbenjárt Oxfordban vendéghallgatói státusért, de ez is pénzbe kerül. A húgom és én az édesanyámmal éltünk, nem jutott pénz arra, hogy fizesse a tanulmányaimat. 1996-ban, a gimnázium második osztálya után ösztöndíjasként kimentem Angliába. A kelet-közép-európai országokból évente tíz középiskolást küldenek ki Anglia, az USA és Kanada legjobb magániskoláiba, én is megpályáztam. Mivel angolt tanultam, kijutottam Brentwoodba, s ott rendes kollégiumi diák, azaz boarding student lehettem. A program eredetileg egy évre szólt, de mivel jól teljesítettem, meghosszabbították, így két évet tölthettem ott. A második év végén már egyetemi szintű az oktatás, csak három tantárgyat tanulsz, biológiát, kémiát és angol irodalmat. Minden év végén van egy díjátadás, én megnyertem az angol irodalom díját. Számomra ez óriási dolog volt, úgy mondták, ez volt az 1557-ben alapított iskola történetében az első alkalom, amikor külföldi kapta. Rengeteg barátot szereztem, angolokat, más nemzetbelieket is, s máig tartom velük a kapcsolatot.”

Nem lett diplomata

Angliában érettségizett, majd hazatért, aztán ki kellett hagynia egy évet, hogy itt is leérettségizzen. A Bél Mátyás Egyetemre iratkozott, mert akkor még a diplomácia érdekelte, és úgy gondolta, tudná kamatoztatni a nyelvtudását. Mégsem lett diplomata. „Ahhoz, hogy ott valamit elérjen az ember, nagy háttérbefolyás kell, vagy politikai nyomás. Láttam, hogyan működik, voltunk gyakorlaton a külügyminisztériumban. Belegondoltam: ezt akarom? Soha nem bántam meg, hogy nem bürokratizálódtam.”

Tény, hogy ez a terület nem feltétlenül az Igornak nagyon fontos független gondolkodás bölcsője. Az egyetem utolsó két évét már levelező tagozaton végezte, negyedévesként Pozsonyban, a parlamentben volt gyakornok Bugár Béla irodájában. „Jó volt a kapcsolatunk. Ott kicsit beleláttam a politikába, hogyan főzik, hogyan forgatják, és rájöttem, hogy ez sem igazán az, amit akarok. Aztán maradtam a National Democratic Institute-ban (az amerikai Demokrata Párt hivatalos szervezete) részmunkaidőben. Az egyetem befejezése után a budapesti CEU-n ösztöndíjas mesterképzésen vettem részt.” Megint csak oda lyukad ki, hogy nagy szerencséje volt az életben: „Apróságokon múlik, például, hogy hallasz-e egy bizonyos információról.”

Szóval, summázzuk, három egyetemen tanult, a Bél Mátyáson, a CEU-n és Cambridgbe-ben. Majd azzal rukkol elő, hogy gondolkodik, milyen jó lenne még egy. Miért ne? Öreg diák nem vén diák.

Cambridge

2015-ig dolgozott a villamos energetikai cégnél, közben szorgalmasan készült Cambridge-be, a következő mesterképzésre. Nem akarta feladni gyerekkori álmát. Édesanyja, aki németnyelv-tanár, ügyesen, sulykolás nélkül sok mindenre rávezette. Közrejátszott az is, hogy a fia mindig is céltudatos volt. „Láttam, hogy mindkét szülőm keményen dolgozik, ugyanígy a nagyszülők. Ők iskoláztatták a gyerekeket mindkét részről; ez volt a nagy lépés, nem az, hogy én egyetemre mentem. A nyelvek mindig is érdekeltek, könnyen tanulom őket. Ráadásul sok minden érdekelt, ezért változott, hogy mit is akarok csinálni. Még mielőtt felmerült bennem a diplomácia, orvos akartam lenni, közel egy évig oda is készültem. Apám mikrobiológus főorvos volt, arrafelé terelgetett inkább, édesanyám humán beállítottságú, megszerettette velem az irodalmat, a művészeteket. Mindegyikből összeszedtem a legjobbat, ami érdekelt.”

Engem meg most az érdekelne, mit érzett, amikor egyszer csak ott találta magát Cambridge-ben, mert nekem sokszor már attól is eláll a lélegzetem, ha a képeket nézegetem. „Gyönyörű város. Nem akarom Oxfordhoz hasonlítani, arról azt mondják, hogy egy város egyetemmel, Cambridge meg egyetem egy kis várossal. Az egyetem az úr. A Cambridge University a második legöregebb egyetem az Egyesült Királyságban: 1209-ben alapították Oxfordból kilépő tudósok. Fantasztikus ennek a részévé válni. Számtalan neves emberrel együtt 52 Nobel-díjas került ki onnan.” Az előző munkahelyének köszönhetően állni tudta a mesterképzés 45 ezer fontos tandíját.

Mi jöhet Cambridge után?

Meglep, amikor azt mondja, hogy Cambridge nem a reális világ, de szoros szálak fűzik a valósághoz. „Nagyon fontos számukra, hogy behozzák a reális világot. Az egyes tanszékek híres cégekkel működnek együtt. A program része, hogy a hagyományt, az óriási tudást újra és újra fel tudd fedezni, és képes legyél hasznosítani a mai világban.”

Igor januárban már tudta, hogy felveszik az Amazonhoz. Volt egy háromnapos válogatás, s két-három hét múlva közölték vele, hogy számára sikerrel zárult. „Nem tudtam semmit a dologról, nem tudtam, hogyan kell felvételizni, csak azt, hogy az Amazon cég eléggé rigorózus, s ez jó gyakorlat lehet számomra. Az utolsó két szemeszter – a mesterképzésben három nyolchetes szemeszterben folyik az oktatás – szuper volt, már tudtam, hogy megvan a helyem. Egyébként sem stresszeltem volna, de így teljesen másképp tanulhattam.”

***

Töredelmesen bevallom, kicsit irigylem azokat, akik eljuthattak Cambridge-be. Nekünk nem voltak ilyen lehetőségeink. Igorék nemzedéke már világot járt, s ha a képességhez, tudáshoz akarat, talpraesettség, ügyesség is társul, bármit elérhet, bárhová eljuthat. Oxford, Yale, Cambridge, Harvard, és sorolhatnám tovább. S ez nagyon jól van így.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!