Rómeó megjött

<p>Két percet kapott, de az a két perc a magyar verbunk diadala lett. Szilárd alapokra épülő tánctudása láttán Novák Péter fergeteges szólót komponált neki a Sissiben. Láss világ virtust és virtuozitást! Béhr Márton villantott is jó nagyot. Ez most a múltja a pozsonyi Nemzetiben. A jelen: Rómeó, a szerelem súlya alatt hirtelen férfivá érő veronai nemes a komáromi Jókai Színházban.</p>

* Heti öt színészmesterség-óra után, a színművészeti főiskola falai közül előbb a Szlovák Nemzeti Színházban lépett közönség elé a Novák Eszter rendezte Sissiben, most pedig, amíg az osztálytársai a vizsgaelőadásukra készülnek, bemutató előtt áll Komáromban.

A Rómeó és Júlia próbaidőszaka alatt hetente egyszer jártam be a főiskolára. Néptáncórára. Vizsgázni a premier után fogok. Minden tanárommal külön megbeszéltem, mit kell majd prezentálnom.

* Osztályvezető tanárai, Peter Šimún és Peter Mikulík hogyan fogadták az első évben?

Megvallom, kicsit féltem az elején. Dunaszerdahelyen érettségiztem a magyar magángimnáziumban. Szlovákul alig beszéltem. Kommunikáltam, de nem rendesen. Rettegtem, hogy el fogok veszni Pozsonyban, de még az osztályban is. Féltem, hogy nem tudom majd elmondani, amit szeretnék. A második hét után minden szorongásomat levetkőztem. Mindenki kedves és közvetlen volt velem. A tanáraim, az osztálytársaim. A színművészetin nincs kiközösítés. Épp ellenkezőleg: arra kíváncsiak, mit hoztam otthonról, és hogy milyen is a magyar mentalitás, amely nekik egyenlő a csípős paprikával. Szeretik a temperamentumunkat, a szenvedélyességünket. Át is veszik sokan. Nem az van, hogy nyomd el magadban, olvadj be a közegbe, hanem hogy legyél, maradj csak az, aki vagy! Mindig kérnek tőlem valamit magyarul is. A kötelező penzumot persze teljesítenem kell, abban nincs kivétel. Tőlem is megkövetelik ugyanazt, amit a többiektől, csak örülnek, ha pluszban adok valami mást is magamból. Peter Šimún jelenléte első évben volt a legintenzívebb. Nagyon megszerettem őt. Ő adta meg a kezdő löketet a pályához. Szakmai alázatra tanított bennünket, a dolgokhoz való hozzáállásra. Peter Mikulíktól Mrożek Mulatságára készülve tanultam nagyon sokat. De megemlítenék még valakit. Panyi Macháčovát, aki hangképzésre és beszédtechnikára tanít bennünket, de mindezzel együtt az életre is. Csodálatos ember. Rögtön az első órán félkörbe ültetett bennünket, piros keretes szemüveg az orrán, s mintha röntgenszeme volna, rád néz, és beléd lát. Engem szólított meg utolsóként, hogy bemutatkozzam neki. »Leginkább rád emlékszem a felvételiről – mondta. – A magyarok mindig jók.« Nem azt éreztem, hogy ki vagyok rekesztve, hanem hogy többet vár tőlem, mint a társaimtól.

* Komáromban, a próbák során Martin Huba rendezése alatt hogyan érezte magát?

Figyeltek rám. Segítettek. Tapasztalt kollégák álltak mellettem. Bandor Éva a dajka, Mokos Attila Lőrinc barát, Szabó Viktor Mercutio szerepében. Júlia Bárdos Judit. Vele egyívásúnak érzem magam. Martin Huba eljött a főiskolára, megnézett egy Shakespeare-vizsgában, de csak később közölte velem a színház, hogy Rómeó leszek.

* Eddig mindent szlovákul tanult, most először lépett nagy színpadra, magyar társulatban.

Igen, megfordult már a fejemben, hogy milyen lenne Budapesten tanulni, magyarul. Hogy miben lenne más. Vagy hogy mennyivel tudnék többet nyújtani, ha az anyanyelvemen játszanék. Ez akkor volt, amikor még nehézségeim voltak a szlovák szöveggel. Elvágyódást sosem éreztem. Nekem fontos, hogy itt születtem, itt élek, itt tanulhatok. Az előtt, aki itt elsajátítja a szlovák nyelvet, megnyílik egy újabb kapu. Én ezt így látom. Nincsenek előttünk elgördíthetetlen akadályok. Sok értékes embert veszítünk el azzal, hogy nem itt, hanem Magyarországon próbálnak meg érvényesülni. Aki ott beilleszkedik, az már nem jön vissza. Számomra nagyon fontos, hogy erős alapokon álló magyar közösségek legyenek ezen a tájon.

* Rómeó előtt volt már egy komoly szerepe: Popriscsin. Vele töltötte a tavalyi nyarat, hogy aztán Rédli Károly rendezésében előbb a főiskola színpadán játssza el, majd az ország különböző pontjain.

Az Egy őrült naplója a mi olvasatunkban a lázadás, az ellenállás drámája. Ellenállás a rendszerrel, lázadás a társadalmi dogmákkal szemben. Egyébként Rómeó is lázad. Nem nyugszik bele a két család, a Montague-k és a Capuletek viszályába. Én is sokáig lázadoztam.

 *A néptáncban sem tudta kitombolni magát?

Táncolni a gimnáziumban kezdtem el, lázadozni jóval korábban. Bezárkóztam a szobámba, és agresszív zenét hallgattam, gördeszkáztam, épületeken ugráltam, falat másztam, liftaknákat. Ha csak egyszer megcsúsztam volna, lezuhanok. A néptánc is egyfajta lázadás volt a részemről. Kitörni vágyás. Sosem akartam beolvadni a környezetembe. Vágytam mások elismerésére. A felszínes dolgok nem vonzottak. A lázadó költőket olvastam. Baudelaire-t, Verlaine-t és Rimbaud-t. Mozartot csodáltam. A Száll a kakukk fészkére McMurphyjét és a Hair Bergerét találtam izgalmas alaknak. Azokat, akik mégiscsak értékrendet képviselnek.

* Rómeóval szemben mit érez?

Amikor megtudtam, hogy enyém a szerep, a közelben álló barátom nyakába ugrottam. Cikázott sok minden a fejemben, amíg nem kezdtük el a próbákat. Időbe telt, míg összeállt a kép. Egy héttel a próbakezdés előtt vettem kezembe a könyvet, és ahogy haladtam előre benne, egyre többször fogtam a fejem, hogy mi lesz, hogy lesz, miképpen fogok megbirkózni a szereppel. Óriási kihívást és nagyon nagy kockázatot érzek benne. Iszonyatos nagy izgalommal vetettem bele magam a munkába. Az első olvasópróba után, látva Martin Huba profizmusát, tapasztalatát, pontos elképzelését, éreztem, hogy nem fogok vakvágányra futni. Huszonhárom éves vagyok. Egy nagyszerű színész-rendezőre bíztam magam, aki végig erősen fogta a kezem. Hagyta, hogy felépítsek magamban valamit, hogy merítsek a fantáziámból, az első szerelem élményéből. A reneszánszról rengeteget olvastam, Rómeó magatartását százszor átgondoltam. Eleinte azt hittem, sablonszerep, hiszen nem nehezedik rá akkora súly, mint Júliára. Féltem, hogy minden megjelenésével csak továbblendíti a cselekményt, de minél többet foglalkoztam vele, annál inkább úgy éreztem, nem egy szimpla kis hős. Abszolút megindokolható minden lépése. Shakespeare nem írta meg hanyagabbul, mint Júlia alakját, csak más szemszögből kell megközelíteni őt. Rómeó és Júlia története tulajdonképpen a reneszánsz kiteljesedése. Hirtelen fontosak lettek az emberi kapcsolatok. Hogy a házasság már nem üzlet többé, nem az a cél, hogy kinek a javát szolgálja. Döntő szerep jut benne az érzelmeknek. Próbálok a saját tapasztalataimból meríteni. Hogyan viselkedtem, hogyan gondolkodtam én, amikor annyi idős voltam, mint Rómeó. Egyszerűen vágytam arra, hogy szerelmes legyek. Szerelmes voltam a szerelembe. Rómeóval ugyanez történik. Várja a nagy érzést, hogy először fellángoljon benne. Hagyja, hogy elöntse őt. Ilyenkor az ember elveszíti a fejét. Másképpen gondolkodik. Lázadó módon. Egy igazán komoly kapcsolatnak azonban más az alapja, nem pusztán a mindent elsöprő szerelem. A barátság, a bizalom, az egymás iránti felelősségtudat. Rómeónak nincs ideje arra, hogy rájöjjön, milyen is az igazi férfi-nő kapcsolat. Csak a vágy hajtja őt.

* Három nap a történet. Fellángolás, beteljesedés, halál.

Gyorsan pörögnek az események. Elsodorják őt. Annyi minden tornyosul a vállaira, a lelkére, annyi nehézséggel kell szembenéznie, hogy bizonyos kérdéseken nincs is lehetősége eltöprengeni. A szerelem csupán kezdő löket két ember egymásra találásában. Fontos alap, de még ennél is fontosabb, hogy támaszai legyünk egymásnak. Nincs örök lángolás. A nagy tüzek általában gyorsan kialszanak. Rómeó és Júlia, ha életben maradnak, szerintem nem sokáig tartanak ki egymás mellett. Igen, mindenki támogatott a társulatból, de a szerepet nekem kellett megformálnom. Martin Huba mellett egyetlen percig sem éreztem elveszve magam.

* Popriscsin besegített Rómeónak?

Egyáltalán nem. Inkább hátráltatta. Popriscsin radikális ellentéte Rómeónak. Nekem is. Ezért kellett akkora csatát vívnom vele. Monodrámával nagyon nehéz lekötni a nézők figyelmét. De az a jó, ha egy szerep kedvéért mélyre kell ásni magamban. Ha meg kell érte szenvednem.

* Mihez kezd, ha hajnalban felébred, és nem tud visszaaludni?

Filmet nézek. Ma reggel ötkor például A keresztapát vettem le a polcról. Sokadszor láttam, és még mindig élvezem. A legnagyobb hatást egyébként gyerekkorom óta a filmek gyakorolják rám. Nem voltam nagy színházba járó, a mozi sokkal hamarabb beszippantott. Forman, John Malkovich, Garry Oldman, Jack Nicholson filmjeit szeretem. A klasszikusok ízére mostanában jöttem rá. Beethovent, Mozartot, Debussyt, Vivaldit szívesen hallgatom. De nem vagyok sznob. Jöhet az elektronikus zene is. Nem a műfaj a mérvadó, csak értéket képviseljen az alkotás. Olvasni is nagyon szeretek. Márait, Pilinszkyt, Faludyt, József Attilát, Márquezt. Nem szégyellem: én a Harry Potter-könyveken tanultam meg olvasni. Onnan nyitottam más írók, költők felé.

* Szülei és három öccse öt tuti rajongó a nézőtéren.

Nem zokognak a vállamon, hogy úristen, milyen jó vagy! De a laza, hétköznapi beszélgetésekben tudtomra adják, hogy tetszik nekik, amit csinálok. A színházban sem az a legerősebb jelenet, amelyben sírnak, zokognak, hanem amikor visszafogottan jutunk el komoly mélységekig. Akkor történnek nagy dolgok.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?