Minden öngyilkosság a túlélőket minősíti

Mindig van vezéregyéniség

A nagymegyeri öngyilkosságról tulajdonképpen ma sem tudunk többet, mint közvetlenül a tragédiát követően, de nem is az elkövetés részletei a fontosak. A 60 éves férfi, 56 éves felesége és 33 éves fiuk július 27-én végzett magával s a kutyájukkal, miután meghosszabbították a család sírhelybérletét, és megrendelték a temetésüket. Mindezt senki nem tartotta gyanúsnak, ijesztőnek, talán még maga a temetkezési vállalkozó sem, hiszen a hírek szerint a családfő nála dolgozott. Azt sem tudni, hogy a halált választó három felnőtt közül legalább egy megosztotta-e a gondjait valakivel – mindenesetre a tragédia előszelét még a fiatalember barátnője sem érezte meg. Ő volt az, aki miután két napja senkit sem ért el a családból telefonon, a rendőröket hívta, végül azok találták meg a három holttestet.

Magyarázata nincs a tragédiának, elgondolkodtató részlete annál több. Közülük az előzmények lehetnek a legfontosabbak, mert amíg ez a három ember eljutott oda, hogy számukra az egyetlen megoldás a halál, biztosan több pont is akadt, amikor valaki visszafoghatta, maradásra bírhatta volna őket. Mi, akik el sem tudjuk képzelni, mekkora kétségbeesés kell ahhoz, hogy valaki önkezével vessen véget az életének, és szeretteit is magával vigye a halálba. Csak találgathatunk, hogyan születhetett meg a végzetes elhatározás, milyen lehetett a család utolsó, együtt elköltött vacsorája, vajon valamennyien egyformán vágyták-e a halált. Ezekre a kérdésekre Hunčík Péter pszichiáter szerint sincsenek válaszok, a tudomány csak abban biztos, hogy a csoportos öngyilkosságok esetében mindig van egy vezéregyéniség. „Ez főleg a szektákra jellemző, ahol valamilyen magasztosabb célért vagy eszméért bírják rá a csoport tagjait, hogy közösen kövessenek el öngyilkosságot, de egy család esetében sem lehet másként a dolog.”

Számot vetnek az életükkel

Tévhit, hogy az öngyilkosság mögött, legyen az egyéni vagy csoportos, mindig valamilyen lelki betegség, depresszió áll. „Sokszor mentálisan teljesen egészséges emberek végeznek magukkal, mert olyan élethelyzetbe kerülnek, amelyből nem látnak kiutat. Ilyen határeset például az alkoholizmus vagy a drogfüggőség, amikor az érintett egy pillanatban úgy érzi, hogy mindent elveszített, mindenki elhagyta, nincs értelme az életének. A másik kategóriába az úgynevezett mérlegelt öngyilkosságok tartoznak, amikor valaki súlyos betegség, családi vagy anyagi válság kapcsán számot vet az életével, és a halált választja. Ez a mechanizmus lépett működésbe az 1929-es gazdasági világválság idején is, amikor vagyonukat vesztett milliomosok százai ugrottak ki a New York-i felhőkarcolók ablakaiból. Szabály nincs, minden eset egyedi, és mindig csak utólag lehet találgatni, mi volt a végső indíték” – magyarázza a szakember.

A nagymegyeri család esetében ez az indíték az eladósodás, a végrehajtóktól, a szegénységtől és a megszégyenüléstől való félelem lehetett. „Elképzelhetetlen, hogy több ember egyszerre jusson ugyanarra a végzetes elhatározásra, mindig kell, hogy legyen valaki, aki a többieket is ráveszi. Ez az a személy lehet, akinek egyébként is döntő szava volt a családban, nagyobb felelősség terhelte, esetleg zsarolni tudta a többieket, hogy ki fogja őket eltartani, ha ő nem lesz. Az ilyen erős vezéregyéniség meg tudja győzni a csoport könnyen befolyásolható tagjait, hogy az életnek nincs tovább értelme, és a többiek az összetartozás, a szeretet vagy a teljes kilátástalanság érzésétől vezérelve alávetik magukat akaratának.”

Nem akarunk lelki szemétláda lenni

Elterjedt tévhit, hogy aki beszél az öngyilkossági szándékáról, az nem teszi meg, csak zsarolni akarja a környezetét. Ez nem igaz: egyértelműbb jel nem is kell, mint ha valaki elmondja, mi foglalkoztatja, mire készül. „Egészséges lelkületű ember nem mond olyanokat, hogy »legjobb lenne meghalni, majd meglátjátok: ha már nem leszek, fogok még nektek hiányozni«. Ezek mind jelzik, hogy az érintett készül valamire, de az ilyen mondatokat általában azzal szoktuk elintézni, hogy »ugyan már, reggelre kialszod«. Ezt azért tesszük, mert nem akarjuk a kesergését hallgatni, a lelki szemétládája lenni. Pedig komolyan kellene vennünk, ha valaki emlegetni, vágyni kezdi a halált – figyelmeztet Hunčík Péter. – A szakirodalom a crying for help, a segélykérés időszakának nevezi ezt a fázist, ez az utolsó lehetőség, amikor az öngyilkosságra készülő embert még meg lehet menteni. Ha senki sem nyúl utána, beigazolódik számára, hogy ő senkinek sem fontos, senki sem érti meg őt, számára valóban a halál az egyetlen megoldás. Érzelmileg beszűkül, és végső elhatározásra jut, ahonnan már nincs visszaút.”

Azt, hogy milyen a végleges magány állapota, a szakemberek is csak azok elbeszéléséből tudják, akik sikertelenül kísérelték meg az öngyilkosságot. Súlyos állítás, de tény, hogy a végső lökést mindig a környezet közönye adja meg. Az, hogy az olyan egyértelmű jelekre sem figyelünk, amikor valaki arról beszél, hogy vonat alá ugorni volna-e jobb, vagy gyógyszert beszedni, esetleg megrendeli a saját temetését. Ha ilyenkor nem kérdezik megy az embertől, nincs-e valami gondja, az sokat elárul az adott közösségről. „Csoportos öngyilkosságok esetében soha nem pillanatnyi elhatározásról van szó, ez mindig előkészített folyamat. Különösen a szekták esetében, ahol nem is a halál, hanem az azt követő túlvilági boldogság a fő motiváció; de egy családban is megbeszélik a módot, sorrendet, rendezik földi dolgaikat. Mindig vannak jelek, de sajnos, gyakran csak utólag értelmezzük őket.”

Csak a megelőzésért érdemes beszélni róla

A családi öngyilkosságok szerencsére nem túl gyakoriak. „Leginkább idős, magányos házaspárok szokták ezt a végzetes döntést meghozni, ha az egyik nagyon beteg, a másik pedig nem akar nélküle élni. Ők általában gyógyszert vesznek be, és békésen elalszanak. Aki felakasztja, netán a vonat elé veti magát, abban nagyon erős, önpusztító indulatok dúlnak, azt akarja, hogy semmi nem maradjon belőle” – mondja a pszichiáter.

„Ezt mind lehet elemezni, és utólag szoktuk is, de értelme csak annyiban van, amennyiben a környezet okul belőle. Egyébként nem tartom szerencsésnek, hogy túl sokat beszéljünk az öngyilkosságokról, mert démonikus vonzerejük van. Főleg az ismert, népszerű személyiségek öngyilkosságát tekintik követendő példának azok, akik felnéznek rájuk, ezért ezen a téren nagyon nagy a média felelőssége. Csak úgy érdemes foglalkozni a témával, hogy az az intő jelekre figyelmeztet, a megelőzést szolgálja. Nincs itt szó nagy dolgokról, csak annyit kell éreztetnünk azzal, aki a halált választaná, hogy fontos számunkra. Tudat alatt valamennyi öngyilkosjelölt erre vágyik – talán azok kivételével, akik eszmékért vagy megtorlástól való félelmükben választják a halált, mint a náci bűnözők –, ezért tulajdonképpen minden öngyilkosság bennünket, túlélőket terhel és minősít.”

---------------------------------------------------

Az öngyilkosság ragályos

2011 júliusában Budaörsön két lánynak a holttestét találták meg. Egy bezárt autóban végeztek magukkal. Halálukat mérgezéses fulladás okozta. Kívülre figyelmeztetést tettek ki: ne nyissák ki az ajtót, mert a kocsiban halálos gáz van. Az eset korántsem volt egyedi, Japánban a kilencvenes évek végén jött divatba a csoportos öngyilkosság. Az áldozatok általában húszas éveikben járó fiatalok, de akadnak köztük középkorúak, s volt már példa családi öngyilkosságra is. Megdöbbentően gyakori, hogy a halálba készülők csupán az interneten található öngyilkos-honlapokon jönnek össze és határozzák el, hogy közösen vetnek véget életüknek. Egy nemrég készült felmérés szerint a japán felnőttek csaknem ötöde már megpróbált végezni magával.

Az USA-ban szintén az interneten terjedt el az autós módszer, de az amerikaiak szén-monoxid helyett inkább háztartási vegyszereket használtak gázfejlesztéshez. A The New York Times szerint 2011-ben már 2000 ember próbált meg végezni magával ily módon. Ezekben az esetekben a helyszínre érkező segítőcsapatok sem tudnak gyorsan beavatkozni, mivel az ajtók kinyitása előtt ajánlatos evakuálni a szomszédos házakat. A dokumentált esetek nyolcvan százalékában a mentők vagy rendőrök is komoly sérüléseket szenvednek, mivel nem volt rajtuk védőruha.

Miért egyszerre többen?

Már a korai századokból is származnak feljegyzések arról, hogy egy-egy csoport tagjai eszmékért képesek voltak tömeges öngyilkosságot elkövetni, vagy inkább választották az önkéntes halált, mint azt, hogy az ellenséget szolgálják. A 20. század háborúi során sem volt ritka jelenség, hogy bizonyos települések lakói kollektív öngyilkosságot követtek el, félve az őket lerohanó seregek kegyetlenségeitől. Ez történt a második világháború alatt a német Demmin és a japán Szaipan esetében. Vannak azonban olyan tragikus példák is, melyek kapcsán senki nem talál logikus magyarázatot.

A Szíriuszra menekültek

Az Order of the Solar Temple, azaz a Nagytemplom Rendje nevű titkos társaságot 1984-ben Joseph Di Mambro és Luc Jouret hozta létre. A szekta a korai protestáns tanokat a New Age filozófiájával keverte, Jézus második eljövetelét, a templomos lovagok hagyományait és a világvégét hirdette. Számos követőre lelt, és senki sem tartotta veszélyesnek egészen 1994 októberéig, amikor Svájcban és Kanadában 74 szektatagot találtak holtan. Valamennyien méreg és golyó általi, csoportos öngyilkosságot követtek el drogok hatása alatt. Többek holtteste egy titkos, föld alatti kápolnában hevert különféle rituális kellékek között, egy három hónapos újszülöttet karóval végeztek ki. Mindez azért történt, mert Di Mambro a gyermeket Antikrisztusként azonosította, aki azért született, hogy eltérítse őt céljától. A hívek a végső megtisztulás reményében időzítővel több helyen is felgyújtották házukat, fejükre pedig nejlonzacskót húztak, szimbolizálva a Földet fenyegető ökológiai katasztrófát, mely elől ők a Szíriuszra menekültek.

Azt hitték, UFO-k jönnek értük

A Marshall Applewhite és Bonnie Nettles által alapított Heaven´s Gate – a Menny Kapuja nevű társaság az UFO-hit köré szerveződött, és sokak szemében hosszú ideig nem tűnt többnek furcsa kedvtelésnél. Később vallási tanokat hirdető szektává fejlődött, mely az aszketikus életet – evégett népszerű volt körükben a kasztrálás –, a közelgő világvégét, a Föld újrahasznosítását és egyre inkább sürgető evakuálását hirdették.

1997-ben a kaliforniai San Diego közelében 39-en vetettek véget életüknek – a bedrogozott áldozatok halálát fulladás okozta, mert úgy hitték, hogy az ekkor a Földet megközelítő Hale–Bopp-üstökös csóvájában bolygónkhoz űrhajó közelít, mely értük jött. Ahhoz, hogy elérjék mint a létezés egy új dimenzióját, előbb meg kellett halniuk.

913-an követték a halálba a vezért

A Jim Jones által alapított és vezetett People’s Temple – Népek Temploma a 20. század legveszélyesebb szektájaként írta be magát a történelembe. A világvégét és a nukleáris háború fenyegetését hirdető Jones híveivel a gonoszként emlegetett USA-ból a guyanai őserdőbe települt, megalapítva Jonestownt, a szocialista paradicsomot. Az idill azonban nemsokára rémálommá változott, mert a tagok nem hagyhatták el a települést, kemény fizikai munkát kellett végezniük, és végrehajtaniuk Jones minden utasítását. Rokonaik a Kongresszushoz fordultak. Ennek hatására Leo J. Ryan képviselő a helyszínre utazott, hogy biztosítsa a visszatérés lehetőségét. A távozni kívánó hívekre a többiek tüzet nyitottak. Egy menekülő szektatag, Ryan képviselő és az NBC két riportere meghalt. Jim Jones félve a megtorlástól, kollektív öngyilkosságot rendelt el. 913-an követték őt a halálba. A feltételezések szerint a többség önként ivott a mérgező italból, a 276 gyermeknek szüleik adtak belőle; aki nem akarta meginni, azt vagy kényszerítették, vagy agyonlőtték. A tábor lakóinak pontos létszámát nem lehet tudni, így azt sem, hogy volt-e olyan, akinek sikerült elmenekülnie. A helyszínen életben maradt szemtanút nem találtak, viszont egy hangszalagot igen, amelyen Jim Jones a hallgatóit öngyilkosságra biztatja. A háttérben sírás és kiabálás hallatszik; erre a vezető csupán annyit mond, hogy hagyják abba a hisztériát, és haljanak meg méltósággal.