Miért vegyünk élő fenyőt?

<p>Ha az élő fenyőt nem az erdőből lopják, hanem árusoknál veszik, tehát erre szánt ültetvényről kerül a vevőkhöz, akkor biztosan természetkímélőbb, mint a PVC-változat. A napokban sok családban felmerül a kérdés, hogy ebben az évben is élő fenyőt állítanak-e, vagy vesznek egy műfát, és ezzel örökre letudják a karácsonyfa keresésének és faragásának gondját.</p>

 Az igazi és a mű mellett is több érv szól, és a közhiedelemmel ellentétben a gazdasági és környezetvédelmi összehasonlításból nem a PVC-fa kerül ki győztesen. Nemcsak azért, mert a gyártásakor rengeteg káros anyag kerül a levegőbe, hanem főleg amiatt, hogy anyaga sosem bomlik le, és újrahasznosítani sem lehet. Ezzel ellentétben a faiskolában 6–10 évig nevelt élő fenyő ez alatt az idő alatt több mint egy tonna szén-dioxidot nyel el, és naponta 20 embernek elegendő oxigént termel. Vitathatatlan viszont, hogy a műfa, tekintve, hogy évekig szolgál, sokkal olcsóbb és kényelmesebb megoldás.

 

Erdőgazdaságban olcsóbb

Aki ragaszkodik a hagyományos karácsonyfához és a gyantaillathoz, az a legjobban teszi, ha ellátogat valamelyik erdőgazdaságba. Ott sokkal olcsóbb fát tud venni, mint az áruházakban vagy a piacokon, ahol többnyire külföldről behozottakat kínálnak. Az erdőgazdaságokban árult fenyőket általában nem karácsonyfának nevelik, hanem a fiatal ültetvények ritkításából származnak. Ezért megeshet, hogy nem tökéletes formájúak, de a sarokba állítva, feldíszítve tökéletesen megfelelnek a célnak. Az árak a tavalyiakhoz képes nem emelkedtek jelentősen, egy első osztályú kétméteres lucfenyőért 7–8, ugyanekkora erdeifenyőért 12–15 eurót kérnek el. A karácsonyfának nevelt formás fák természetesen drágábbak, akár a duplájába is kerülhetnek annak, amennyiért a ritkításból származókat árulják. Sajnálni ezeket sem érdemes, mint az állami erdőgazdaság szóvivője, Vlastimil Rezek is hangsúlyozta, a karácsonyfák kivágása nem környezetrongálás.

„Ezekből a fákból sosem nőtt volna erdő, mert azért neveljük őket, hogy eladjuk. Az erdeifenyőnek hat év kell, mire eléri a másfél-két méteres magasságot, a lucfenyőket hat-hét, a jegenyefenyőket pedig nyolc-tíz évesen vágjuk ki. A legszebb két-három méteres darabok akár tizenöt évig is az erdőben növekednek, az első négy év folyamán faiskolában formáljuk, gondozzuk őket. Aki sajnálja, hogy a karácsonyfa nem maradt az erdőben, az azt is sajnálhatná, hogy a krumplit kiástuk a földből, és megettük. Ezeknek a fáknak az árából gondoskodunk azokról, amelyek az erdőben maradnak, úgyhogy a természetnek az segít, aki megvásárolja őket” – magyarázza a szóvivő.

 

50 eurót is elkérnek

Az áruházakban kínált, többnyire külföldről behozott fenyők között nagyon olcsók és satnyák, de nagyon délcegek és méregdrágák is akadnak. Aki megfizethető és mégis szép fát akar venni, az már most tegye meg, mert az ünnep előtti hétvégén már csak a két véglet közül választhat. A kispénztárcájúak az üzletekből is leginkább a lucfenyőt viszik, az igényesebbek kedvence pedig a kaukázusi jegenye- vagy Nordmann-fenyő, amelynek darabjáért akár 50 eurót is elkérnek. A vásárlást követően ajánlatos megőrizni a számlát, mert a karácsony előtti hetekben azt is ellenőrzik a rendőrök és az erdőgazdaságok őrei, hogy nem lopott fát szállítunk-e haza. A tiltott fakivágásért akár 663,87 eurós bírsággal is sújthatók az elkövetők, ha pedig több fát vágnak ki, tettük bűncselekménynek minősül. Ilyen kiadással vagy bűnvádi eljárással valóban nem érdemes elrontani a karácsonyra való készülődést, hiszen mint minden más az életben, a karácsonyfa is, legyen akármilyen csenevész, attól szép, hogy mi annak látjuk.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?