Mi lett vele? A zene szerelmesei

<p>A Vasárnap olvasói számára Derzsi Györgynek és Vadkerti Imrének nemcsak a neve cseng ismerősen, sokan a hangjukat is felismerik. A két tehetséges énekes öt éve együtt szerepelt az István, a király jubileumi előadásában, és azóta sem vált szét az útjuk.</p>

 

 

A nagyszarvai származású Gyuri családjával Budapesten él, Imre Gútán, és az utóbbi évben leggyakrabban Komáromban találkoztak, a Magyar Lovas Színház produkcióiban. Tavaly a János vitézben és a Honfoglalásban szerepeltek együtt, idén a Kincsem című előadásban és az István, a király új feldolgozásában láthatja őket a közönség.

„Tavaly kértek fel a lovas színház rendezőjének és művészeti vezetőjének, ez foglalja le időm java részét, de azért önálló esteket, fellépéseket is vállalok. Jelenleg a Szerelmem, Sárdy című zenés naplóval járom az országot és a világot. Ez zenés darab a neves énekesnek, Sárdy Jánosnak, a negyvenes évek legnagyobb magyar bonvivánjának a dalaival. A forgatókönyvet az én ötletem alapján írta Meskó Zsolt. Egy színész a főszereplő, akinek elment a hangja, és ezért kirúgták a munkahelyéről. Miközben magába roskadva otthon ül, elhunyt nagymamája naplóit olvasgatja, így elevenednek meg a színpadon régi történetek. Hat szerepet játszom a darabban, és minden jelenetet egy Sárdy-dal keretez. A közönség mindenhol nagyon fogékony erre a műfajra, és bár eleve az idősebb nemzedéknek szántam, a történet a fiatalokat is megfogja” – mondja Gyuri, aki februárban Szlovákiában turnézik a zenés naplóval.

Imre énekesi karrierje szintén ígéretesen alakult: az István a király után a Pécsi Nemzeti Színházban, majd a Sziget Színházban kapott szerepeket. Közben 2010-ben a Kormoránba hívták énekelni, azóta is a zenekar oszlopos tagja. „Nagyon sokat köszönhetek nekik. Ezen nemcsak a fellépéseket és külföldi turnékat értem, hanem azt is, amit a szakmáról, pl. a stúdiómunkáról megtanultam – mondja. – A múlt évünk nagyon termékeny volt: három lemezünk jelent meg, és sokat turnéztunk. Idén Amerikába készülünk, s új lemezen is dolgozunk már. Emellett a társulatos István, a király is folyton visszatér az életembe, idén a Honvéd néptáncegyüttessel adjuk elő több helyszínen. Az előadóesteket én is folytatom, nagyon sok falunapra, helyi rendezvényre hívnak, és a zenekarommal saját dalokat is írunk. Szeptemberben negyedik alkalommal szeretnénk megszervezni a Vadkerti Imre és barátai című zenei estet, próbálunk vele hagyományt teremteni. Úgy látom, a lovas színházba olyan zenekedvelők is bejönnek, akik egyébként színházba nem járnak, viszont önálló estjeink közönsége a színházi előadásainkra is kíváncsi. Számunkra ez a két csodálatos dolog már elválaszthatatlan egymástól, és Gyurival együtt szeretnénk minél több emberrel megosztani.”

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?