Mérgek 8/2. fejezet

Szonya csak késő este ért haza. Kutyafáradtan, de lényegében elégedetten. Nagy előrelépést könyvelhetett el az élete alakulását illetően: az albérlet kézzelfogható távolságba került, bár Cziborné fölhívta a figyelmét arra, hogy a lakás csak az év végéig kiadó, utána ugyanis elfoglalja egy rokona.


Szonya csak késő este ért haza. Kutyafáradtan, de lényegében elégedetten. Nagy előrelépést könyvelhetett el az élete alakulását illetően: az albérlet kézzelfogható távolságba került, bár Cziborné fölhívta a figyelmét arra, hogy a lakás csak az év végéig kiadó, utána ugyanis elfoglalja egy rokona. Szonya nem firtatta, hol lakik most ez a rokon, s miért nem marad ott, ahol van, annak örült, hogy akár azonnal is beköltözhet. Itt azonban arra kérte Czibornét, hogy az időpont legyen május közepe. Most április vége van, magyarázta, kell az a két hét, míg mindent megszervezek magam körül. Az asszonynak láthatóan mindegy volt ez is. Sőt, a korábban említett kilencezer is végleges lakbérnek tekintendő. Mindent beleértve. Maga a megbeszélés Szonya leendő albérletében zajlott le, s Olgica is elégedett lehetett, mert egyszer sem sírt fel. Mi több, az előző garzonnal ellentétben itt még az a hatalmas, elmozdíthatatlan komód sem foglalta fölöslegesen a helyet. Lényegében csak a legszükségesebbel volt berendezve: ágy, szekrény, két szék, egy asztal. Szonya rögtön látta, hová helyezi a kiságyat és a pelenkázót.
Mi több, a lakástól csak kétmegállónyira esett a Hatodik Érzék. Szonya élt az alkalommal, s a Czibornéval történt megbeszélés után babakocsistul beállított a szerkesztőségbe is.
Új átmeneti otthona megszokására és egy gyermekfelügyelő kerítésére nyilván rámegy majd néhány hete, de két hónapnál tovább nem maradhat gyesen, mert nem győzné pénzzel. Vagyis meg kellett kérdeznie a főszerkesztőt, vajon nyáron munkába léphet-e.
A szerkesztőségben érthetően mindenki a kisbaba köré sereglett. Ó, de édi! Milyen aranyos! Szonya büszkén tolta a kocsiban alvó csöppséget, s fogadta a bókokat. Egyikük fölajánlotta, hogy vigyáz rá, míg ő a főszerkesztővel megbeszéli, amit kell. Egy másik azt nem értette, miért törekszik ilyen korán vissza dolgozni? Hm, szóval a pénz... Innen már igazán csak oda lehetett kilyukadni, hogy egyedül van, egyedül neveli a gyerekét. Gyorsan otthagyta őket.
Szerencsére a főszerkesztő asszony bent volt, s fogadta az irodájában. Nyár elején munkába szeretne állni, közölte vele. Felettese arca semmilyen érzelmet nem tükrözött, örömöt végképp nem. Pedig valaha Szonya volt az egyik kedvence.
– Természetesen bármikor visszatérhet, ebben nem akadályozhatom meg – kezdte eléggé lekezelően és távolságtartóan. – Viszont a rovatait időközben mások szerkesztik, tehát most hirtelenjében fogalmam sincs, mihez is kezdhetnénk önnel...
Szonyát azonban nem tudta lehangolni ez a hideg zuhany sem. Mindenképp vissza kell ide jönnie. Bármi jobb, mint otthon, az anyjával. Most, hogy ismét itt volt, a szerkesztőségben, körülvéve az oly ismerős nyüzsgéssel, a számítógépek billentyűzetének kopogásával, a telefoncsörgésekkel, a frissen megjelent lap illatával – eszébe jutott, hogy itt még boldog volt.
De legfőképp keresetre volt szüksége, fizetésre és lehetőleg prémiumra is, vagyis pénzre, melyből sokra aligha futja majd, de megválthatja vele a szabadságát.
– Nyár elejét mondott? – kérdezte végre a főnök, ide-oda lapozgatva a zsebnaptárában, mintha abból akarná Szonya jövőjét kiolvasni.
– Igen, július elsejétől – válaszolta. Nem is értette, honnan ez a hirtelen nagy bátorság benne. S ha nem lesz elég a fizetése? Vagy nem talál bébiszittert?
– Hát jó, utóvégre még akár jól is jöhet – szólt a főszerkesztő, s örökírójával nagyot bökött a noteszébe, mint aki pontot tesz a beszélgetésük végére. – Akkor úgyis itt a szabadságok, a nyaralások ideje, majd mindig azt helyettesíti, akit kell. Legalább lesz ideje fölvenni a munkaritmust. Formába lendülni – mondta, s az asztal fölött Szonya alakját méregette, mint aki arra kíváncsi, fölszedett-e. De mikor már a kezét nyújtotta, végre el is mosolyodott. – Hát a kicsi? Ugye elég kicsike még? Vele mi lesz?
– Ó, hát ő rendben van. Van valaki, aki majd vigyáz rá napközben – válaszolta gyorsan.
– Akkor jó! – nevetett a főnő, s visszaült.
Szonya megkönnyebbülve hagyta el az irodáját.

A visszaút azonban alaposan próbára tette: Olgica már a pályaudvaron nyugtalanul fészkelődött és nyöszörgött, de amikor a busz végre kifordult a lepusztult állomásról, éktelen sírásba fogott. Mindenfelől szúrós pillantások, sóhajtozások és megjegyzések adták tudtára, hogy az utazó nagyközönségnek épp erre az átható gyereklármára van legkevésbé szüksége. Szonya eleinte illedelmesen mosolygott környezetére, aztán Olgicát csitítgatta, végül, mikor már érezte, hogy csurog a hátán az izzadság, legszívesebben maga is tele tüdővel ordított volna.
Olgica csak a kimerültségtől aludt el, nem sokkal a célállomásuk előtt. Amikor Szonya kiszállt vele, hirtelen s számára is váratlanul jóleső érzés fogta el. Mint aki hazaérkezett, a biztonságba. S már nem is volt annyira meggyőződve tervei sikeréről. S arról sem, fogja-e bírni, amit kigondolt.
Ilyen felemás érzések és gondolatok foglalkoztatták, szinte észre sem vette, hogy majdnem Sztellának tolta a babakocsit.
– Hát te hol jártál? – kérdezte az kíváncsian.
Röviden elmesélte neki, hogy albérletet talált a fővárosban, s ismét dolgozni fog.
– Akkor megint eltűnsz az életemből?
– Majd meglátogatsz – válaszolta Szonya nem túl nagy meggyőződéssel.
– Miért, te már ide sose jössz vissza, látogatóba se? Ennyire elmérgesedett köztetek a viszony anyáddal?
– Nem is tudom – mondta.
És tényleg nem is tudta. Hogy mit szól elköltözéséhez az anyja, hogy ezért mikorra lesz hajlandó megbocsátani neki.
Sztella fölajánlotta, hogy hazakíséri, s így is történt. Szonya érezte, hogy barátnője panaszkodni szeretne, kiönteni a szívét, de nem volt ereje erre buzdítani őt. Annyi ereje sem volt, hogy magát buzdítgassa, lélekben. Alig állt a lábán. Sztella meg, ez a valaha oly energikus kis nő, úgy lépkedett mellette, mint egy kivert kutya.
– Akkor viszlát – búcsúzott tőle a kapu előtt.
– Még nem költöztem el – mosolygott rá Szonya. – Majd hívlak, s toljuk együtt a babakocsit.

De alig várta, hogy elköszönhessen Sztellától, s hazaérjen. Olgica is fölébredt, végre kényelmesen átcsomagolhatta, megetethette. Kisvártatva le is heveredett, a kislányát maga mellé vette, s csendben, lehunyt szemmel élvezte az utolsó perceket anyja érkeztéig. Nemsokára a maga ura lesz.
Az ábrándozásból éles telefonhang riasztotta föl. Lehunyt szemmel tapogatta ki a készüléket, s emelte füléhez. Diána volt az.
– Csak azt akarom mondani, hogy fölöslegesen ügyködtetek Sztellával! Két ilyen szerencsétlen alak! Szánlak benneteket! És le vagytok szarva!
Szonya felült, próbálta kivenni a hallottak értelmét.
– Nyugodj meg, Diána, és ne szitkozódj. Mi történt? Fogalmam sincs, miről beszélsz?
– Vagy úgy? Fogalmad sincs? Bezzeg az anyádnak meg az anyósomnak sok fogalma volt, mikor idetolták a pofájukat a szalonomba!
Szonya most már sejtette, miről van szó: anyja és Mária néni hírét vették Diána szeretőjének, s fölkerekedtek rendet teremteni. Sebaj. Legalább máson tölti ki a mérgét az anyja, nem rajta.
– Semmi közöm hozzá. Ne kiabálj velem.
– Hogy ne kiabáljak veled? Szólni, gondolni nem fogok rád többet, te piszok! Lesheted az autónkat, a fényképezőgépünket... És megmondom Marcinak, hogy szét akarod verni a házasságunkat...
– Te magad vered szét, ha szeretőd van!
– Most kibújt a szög a zsákból! Elszóltad magad, te ócska, te undorító kígyó, te intrika!
– Nem szóltam el magam, és a hátad mögött se terjesztek semmit... – Még folytatta volna, de Diána káromkodva megszakította a beszélgetést.
Épp idejében, Szonya anyja lépéseit hallotta közeledni.
(Folytatjuk)

A fordítás az Ikar Kiadónál megjelent Jedy c. kötet alapján a Vasárnapban készül
Fordítás Cs. Liszka Györgyi

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?