Szabó István: „Itt minden világos számomra”

Elmondhatjuk, hogy az a színész, aki bekerül az öt jelölt közé, félig-meddig már Oscar-díjasnak érezheti magát? – kérdezem Szabó Istvánt, aki A napfény ízében több mint száz napig forgatott Ralph Fiennesszal.

Igen. Ott lenni az öt között óriási eredmény. Ott már csak szerencse kérdése, hogy a szavazók kit hoznak ki győztesként. Előfordul, hogy az csak egy-két szavazaton múlik.

Ralph Fiennest először a Schindler listájával, másodszor Az angol beteggel jelölték a díjra.

Örülnék, ha harmadszorra megkapná. A Schindler listájában különleges alakítást nyújtott. Nagyon nagy színész. Mindent tud. Az emberi gazdagsága pedig még ennél is több. De Az angol beteg Almásy László grófja valószínűleg közelebb állt hozzá, mint a német tiszt, Amon Göth figurája.

Felmenői között állítólag uralkodók is voltak. Érzett ebből valamit a forgatáson?

Semmiféle uralkodói magatartást nem tapasztaltam nála. Nem is beszélt erről. Az édesapja fotós, az édesanyja író, azt tudom.

Hogyan került annak idején, A napfény ízére készülve a rendezői látókörébe? Már a forgatókönyv írása során is benne gondolkozott, vagy a szereplőválogatások idején döntött mellette?

Egyik sem. Olyan művészt kerestem, aki a Sonnenschein (később Sors) család három generációját hitelesen képviseli. Az volt az elképzelésem, hogy nagyapa, apa és fia hasonlítsanak egymásra. Ezzel a producer is egyetértett. Több színészt javasoltak nekünk, köztük Ralph Fiennest. Így kerültem vele kapcsolatba.

S akkor elutazott Londonba, és megnézte őt a Royal National Theatre vagy a Royal Shakespeare Company valamelyik előadásában? Mert ő színpadon is jeleskedik. Hamletjéért 1995-ben a rangos Tony-díjjal jutalmazták.

A Mephisto esetében a német színészeim közül mindegyiket megnéztem színházban. Jegyet vettem, és beültem az előadásra, hogy lássam őket. Így jutottam el a Tartuffe-re Bécsben, ahol Klaus Maria Brandauer játszotta a címszerepet. De Ralph Fiennes esetében csak filmeket néztem.

Kamerapróbára sem volt szükség?

Egyáltalán. A filmjei alapján egyértelmű volt, hogy ő kell.

Mivel fogta meg?

Láttam, hogy ő az! Meg is kérdeztem tőle rögtön, hogy mit szól a szerephez? Elolvasta a forgatókönyvet, és azt mondta, vállalja. Egy hónappal a forgatás elkezdése után már azt a kérdést tettem fel neki, hogy miért mondott igent a felkérésemre. A következőt válaszolta: „Kisfiúkoromban, amikor édesapám új állást kapott, Angliából Írországba költöztünk. Én lettem ott, az iskolában az idegen, ismeretlen fiú. Nem volt egy barátom sem. Egy évbe telt, míg kezdtem jól érezni magam. Később, amikor az édesapám Angliában kapott kedvezőbb állást, visszaköltöztünk. Az angliai iskolában én lettem az ellenség, az idegen, akivel senki nem barátkozott. Egy évig tartott, míg szorosabb kapcsolatba kerültem a többi gyerekkel. Ez az emlék is közrejátszott abban, hogy elvállaltam ezt a filmet.” A napfény ízében három különböző karaktert kellett megformálnia. Magatartásban és a másokhoz való viszonyaiban is. Ő pedig világosan látta ezt.

Mivel ő maga is rendezett már filmet, a Coriolanust, rendezői ambíciói egyszer sem keresztezték az ön elképzeléseit?

Nagyon harmonikus volt a kapcsolatunk. Már az első megbeszélésen szimpatikus volt. Mindig értettük egymást. Nem az én tört angolomra gondolok, hanem a történettel és a szerepével kapcsolatos meglátásokra, amelyeket egymással kicseréltünk.

Volt olyan epizód a felvételek során, amikor azt gondolta, ezt talán nehezebben fogja megoldani?

Nagyon tudatos emberről beszélünk. Egy csomó dolgot elmagyaráztam neki a közép-európai és a magyar történelemből, hogy pontosan értse, miről van szó. Hogy mindig tudja, mit miért mond a filmben. Vagy hogy úgy viselkedjen, ahogy a helyzet megkívánja. Nagyon nyitott, érdeklődő ember, úgyhogy sok történelemórát kellett tartanom neki. Ő meg az angol történelemről mesélt. Tudást cseréltünk, ami nekem sem ártott.

A film legmegrázóbb jelenete egy orosz munkatáborban játszódik, ahol kegyetlenül megkínozzák a főhőst. Ütik-verik, mezítelenre vetkőztetve, a csuklójánál és a bokájánál fogva kikötözik, majd a karjánál fogva felhúzzák, és a fagyos télben jéghideg vízzel fecskendezik. Ez fizikailag is megerőltető lehetett számára. Hogyan tudta őt erre lelkileg felkészíteni?

Őszinte leszek. Zseniális maszkmesterek jégmaszkokat készítettek neki. Azok változása, fejlődése mutatta az idő haladtát. Gondosan, figyelmesen, a részt vevő emberek teljes megbecsülésével és tiszteletével vettük fel a jelenetet. Nagyon egyszerűen és aránylag gyorsan megcsináltuk.

A hatás elementáris. Nem is láttam még ilyet filmben.

Színészi tehetség! Mindenkinek az volt a feladata, a sminkmesternek, a kellékesnek, az operatőrnek és nekem is mint rendezőnek, hogy minden hiteles legyen. De úgy, hogy az senkit ne sértsen, ne bántson.

Egy 114 napos forgatáson sok minden kiderül a színészről. Magánemberi énjét is megismeri a stáb. Ralph Fiennesról, huszonöt évvel a film bemutatója után mi maradt meg az emlékezetében?

Hogy nagyon kedves ember. Mindenkinek a munkáját megbecsülte. Nagyon művelt, nagyon érzékeny színész, aki a forgatás minden napjára százszázalékosan felkészült. A szöveget is pontosan tudta, soha nem szorult segítségre. Ralph Fiennes egy igazi angol úr.

A Mephisto óta több világsztárral dolgozott. Kapcsolatban van még velük?

Mindegyikkel. Abszolút mértékben. Ralph Fiennestól a múlt héten kaptam e-mailt. De ugyanilyen kapcsolatban vagyok Harvey Keitellel, Helen Mirrennel vagy Glenn Close-zal. Ezeket az embereket én szeretem, és akiket szeretek, azoknak még írni is szoktam. Néha képes levelezőlapot, máskor e-mailt. És amint az idejük engedi, válaszolnak rá. Valahogy úgy alakult, hogy elfogadtak. A barátjuknak tekintenek.

Klaus Maria Brandauer a legutóbbi rendezésében, a Zárójelentésben is főszerepet kapott. Az azóta eltelt öt évben viszont nem készített filmet. Nem is áll már a szándékában? Vagy szép csendben írja az új történetet?

Most nem írok. Más feladatom van. Családi jellegű. Filmet forgatni mostanában nem nagyon lenne időm. Tervei minden filmrendezőnek vannak. A megvalósításuk azonban a világ állapotától kezdve egészen az ő fizikai állapotáig sok mindentől függ.

A Mephisto világsikere után több ajánlatot is kapott Hollywoodból. Hogy létezik, hogy egyiket sem fogadta el, és még csak egy rövidke időre sem maradt kint Amerikában?

Először is én egy közép-európai fiú vagyok. Ezt a világot ismerem. A legjobban Magyarországot, egy kicsit Ausztriát és Németországot. Itt ismerem a történelmi fordulópontokat, és hogy mi tette olyanná az embereket, amilyenek. Tudom, mit éltek meg. Itt minden világos számomra. Nem hiszem, hogy egy amerikai filmbe igazán bele tudtam volna tenni a szívemet-lelkemet. Másodszor: minden forgatókönyvet elolvastam, amit Hollywoodból kaptam, de úgy éreztem, egyikhez sincs közöm. Hogy én ahhoz nem tudok hozzátenni semmit. Nem ismerem eléggé azt a világot, amelyről azok a forgatókönyvek szóltak. Nem lett volna érzelmi közöm azokhoz a történetekhez. Jött az első, megköszöntem, visszaadtam. Jött a második, megköszöntem, de arról is lemondtam. Jött a harmadik, az sem tetszett. Több nem jött. Nyilván úgy gondolták, ez a nagyképű magyar rendező menjen a fenébe! Neki semmi nem tetszik, ami nekünk igen. Ez lett a vége. Németországból érdekes ajánlatok jöttek. Azok imponáltak. Redl ezredes, Hanussen. Ezek is megkapták az Oscar-jelölést. Minek erőltettem volna azt, ami nekem nem megy?

A hét első öt és az utolsó két napja között érez valamiféle különbséget? A szombatoknak és a vasárnapoknak más a hangulata, mint az előző napoknak?

Néha nem is tudom, milyen nap van. Meg kell kérdeznem. A lényeg az, hogy minden napom tartalmas legyen. Örülök, ha sikerül elérnem.