Lassan visszakapja régi fényét

A háború után a mezőgazdaság dominált az alsó-zempléni településen és környékén, később több ipari létesítmény – a közeli vajáni hőerőmű és Slovnaft-üzem, a tranzit gázvezeték, a Lykotex, a mátyóci vasúti átrakóállomás – adott kenyeret, megélhetést az itt élők egy részének. Nagykaposon társasházak épültek, s 1961 és ’91 között a lakosság száma 3,5 ezerről 9,5 ezerre ugrott. Ez minden téren – beleértve az oktatást és a kultúrát is – komoly feladat elé állította a várost. Mert a meggyarapodott lakosságnak kezdetben nem nagyon volt lehetősége kulturális igényeinek kielégítésére.

Hol tartanak?

A 2006-ban hivatalba került Petrikán Péter polgármester egy év elteltével a Vasárnapban, A keleti kapu őrzője c. riportban legfontosabb célkitűzéseként azt jelölte meg, hogy az elszürkült mezővárosnak visszaadják egykori hírnevét, fényét. Ezen belül az utóbbi években felszökött munkanélküliséget, az elkezdett építkezések befejezését, a turisztikai tájékoztató központ megnyitását s egy ipari park létrehozását említette. Sikerült elérni a célt?

„Kilenc év múltán kicsit másképp látom az akkori helyzetet – kezdi a polgármester. – Akkor úgy éreztem, hogy több területen szürkeségbe zuhan a város, s ebből a letargiából kell kirángatni. Mikor elkezdtem a munkát, voltak elképzeléseim, hogy mit szeretnék megvalósítani. Komoly összhangban az önkormányzattal, odafigyeléssel, lassú, kis lépésekkel sikerült sok mindent elérni; nem száz százalékban ugyan, de közel hozzá. A legjobb bizonyíték az, ahogy a visszatérő nagykaposiak, köztük a díszpolgáraink, képet festenek a városról. Ez arra utal, hogy a kilenc év alatt megyegettünk előre.”

Jelenleg 9600 a lakosok száma. Nagykapos a hatvanas évek iparosodásakor duzzadt fel. Azóta néhány üzem megszűnt, sok embert elbocsátottak: a munkanélküliség az egyik legégetőbb probléma lett. „Amikor elkezdődött az ipari parkok létesítése, felmerült, hogy városunk területén is kiépülhetne egy. Mindent megtettünk érte, de a régiónkba nehéz nyugati befektetőt csalogatni, a kormánypolitika sem kedvez ennek a gondolatnak – folytatja Petrikán Péter.—Rájöttünk, hogy más irányba kell nézegetnünk, a keleti piac felé. Az orosz partnerekkel komoly kapcsolatban vagyunk, s bízunk benne, hogy a kijelölt, nagykapos–veskóc–mátyóci ipari zónában meg is valósulnak az elképzeléseink. A terület azért kedvező, mert közel van a széles vágány, ez keltette fel az oroszok figyelmét. Az orosz partnerrel tárgyaltunk róla; logisztikai központot építene, ami bizonyos számú embernek munkát teremtene. Egyre inkább szóba kerül a mezőgazdaság fejlesztése is, sikeres megbeszéléseket folytattunk a magyar kormánnyal a határon átnyúló fejlesztésekről. A hely, a lehetőség adott, hiszen itt a mezőgazdaságból éltek az emberek.” Tegyük hozzá, hogy nemcsak a termelőszövetkezetekben. A hatvanas években itt volt az ország legnagyobb üvegházrendszere.

Elképzelés van más is: a hőerőműhöz közeli Bésben és a Nagykapos melletti Mokcsamogyoróson találhatók olyan geotermikus furatok, amelyek fellendíthetnék a környékbeli idegenforgalmat. Ez pedig a kisvállalkozóknak hosszabb távon több munkahelyet teremthetne. Esetleg EU-támogatással, amelyhez azonban rendezni kell a tulajdonviszonyokat.

Megújultak az iskolák

Amikor elkezdődtek a pályázatok, sok – iskolák, járdák és egyéb létesítmények alatti – terület tulajdonjogilag rendezetlen volt. Az önkormányzat elfogadott egy határozatot: volt, amit sikerült megvásárolnia, másutt bérleti szerződést kötött a tulajdonosokkal. Így tudtak eséllyel pályázni. Mindkét alapiskolát – a szlovákot és magyart – sikerült teljesen felújítani (hőszigetelés, ajtók-ablakok cseréje, mellékhelységek rendbehozatala); előbbi, ahol annak idején Petrikán volt az igazgató, nagyon rossz állapotban volt. A hét épületből még kettő várt tatarozásra: az a részleg, ahol laboratóriumok voltak, és a tornaterem, de ezt már saját költségvetésből sikerült megoldaniuk, s helyet kapott itt a művészeti alapiskola is. A városban két óvoda működik – most ezek felújítására szeretnének pályázni –, egy bölcsőde, amelyet a város üzemeltet, két állami (szlovák és magyar gimnázium) s egy magán-középiskola. A tanulók száma csökkent: az alapiskolába járóké jelenleg 500-nál kevesebb (2006-ban 800 volt), a középiskolásoké változó.

Igénylik a kultúrát

A város – amelynek szülötte Erdélyi János költő, polihisztor, s melynek1920 és 1929 között plébánosa volt Mécs László pap költő – kulturális élete is fellendült. 2003 óta működik benne egy olyan intézmény, melyre a Kárpát-medence bármely pontján büszkék lehetnének: a Magyar Közösségi Ház. Több magyar civil szervezetnek ad otthont. A benne létesített könyvtárban kaptak helyet a Nagykaposról és vidékéről összegyűjtött dokumentumok. Adományokból több mint kétezer gyűlt össze. A könyvtárhoz tartozik az egyedülálló Mécs László-gyűjtemény is. A közeljövőben pályázatokból próbálják felújítani a művelődési házat, a szabadtéri színpadot és a szolgáltatóházat; utóbbi kettőt határon átnyúló – Miskolccal és Egerrel való – együttműködés keretében.

Lecsófesztivál és sportnapok

„Az itt élő magyarság aránya 60-65%, a többi lakos szlovák és roma. Az utóbbiak számát nem tudjuk, mert a legutóbbi népszámláláskor kevesen vallották magukat romának. A legtöbb rendezvény a magyarok körében van – tájékoztat a polgármester. – A Csemadok rendszeresen szervez zenei fesztiválokat, színházi előadásokat. Itt működik a Fabotó citerazenekar – a múlt héten volt az országos találkozó –, vannak éneklő- és tánccsoportok (Őszirózsa, Latoričan) és kórusok (Erdélyi János vegyes kar, Cantabile).”

A város legnagyobb eseménye a kétnapos nyári lecsófesztivál, amelyen idén rengetegen vettek részt. A zsűri elnöke a párizsi Gourmand-díjas szakácskönyv írója, Bangó Margit Kossuth-díjas művésznő volt. Az eseménydús napok további fellépői közül említést érdemel Rúzsa Magdi és a Republic, Peter Cmorik és a Peter Bič Project zenekar is. Egy hétre rá következtek a sportnapok – Katus Attilával és Györki Erikával –, egybekapcsolva a már 17. alkalommal megrendezett nemzetközi futóversennyel (ennek motorja Vargaestók Géza). Utóbbinak a keretében azelőtt halászléfőző verseny is volt, amely sok sportolni szerető embert vonzott szlovák vidékekről is a városba. Idén másodízben került rá sor összevont formában, tömegmegmozdulásokkal, gyermekolimpiával. A cél az, hogy az emberek szórakozzanak, ráadásul új, egészségesebb életmódot próbáljanak kialakítani.

Kitörni az eseménytelenségből

A városvezetőségnek annak idején sok fejtörést okoztak a befejezetlen építkezések. Közülük csak az öregotthon maradt függőben – el is fogják adni – viszont az új köztemetőben elkészült a ravatalozó, s átadták a turisztikai tájékoztató központot is, amelyben élénk az élet. A városképen sokat javított a megszépült városi park. A központ képét, hangulatát ugyan rontják a mellette lévő, még a szoci kezdetén épült ütött-kopott sorházak, de a polgármester szerint nem sokáig. A régi lakótelepi épületeket a bennük élők megvásárolták, s ezek is felújításra kerülnek.

Nagykaposon jó az egészségügyi ellátás. Működik egy rendelőintézet, szinte minden szakorvost megtalálnak benne az emberek. Egyesek ugyan csak hetente kétszer-háromszor járnak ki ide, de nincs is szükség arra, hogy gyakrabban rendeljenek.

Az emberektől függ a siker

A várost és környékét leginkább a munkanélküliség sújtja; az egész vidéknek ez a legfájóbb pontja. Hogy mennyire sikerül orvosolni, azt a következő időszak megmutatja. S azt is, hogy a környezetvédelemben tudnak-e előbbre lépni, tisztább, szebb lesz-e Nagykapos, az utcák, terek, lakótelepi udvarok. Egy nagyobb kampánnyal már most próbálnak felkészülni az új hulladékkezelési törvényre, hogy mindenkihez eljussanak a szükséges tudnivalók, s odafigyeljen környezetére. Mert ahhoz, hogy az elképzelések sikeresek legyenek, nem elég a terv: ez is, mint minden más, csak a lakosok segítségével érhető el.