Kiment a divatból a demokrácia?

Elegünk van abból, hogy magunknak kell döntéseket hoznunk és viselnünk értük a felelősséget: inkább azt szeretnénk, ha újra volna egy erőskezű vezető, aki megóv minden bajtól és veszedelemtől. Ha meg épp nincs ilyen, akkor kitalálja, mitől véd meg bennünket. Nem egész három évtized múltán tehát szinte ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Azzal a különbséggel, hogy a hatalmi elit most már a választásokra hivatkozik, és sokkal rafináltabban használja a propagandát. Ennek is köszönheti a 40-50 százalékos támogatottságot, amely egyelőre mindennel szemben elsöprő érvnek számít.

A többségnek mindent szabad

A hidegháborút követően a posztszocialista országok számára az amerikai típusú demokrácia volt a minta, de a Freedom House szerint tizenkettedik éve egyre csökken azoknak az országoknak a száma, amelyekben emelkedőben volna a demokrácia szintje. Főleg a kelet-közép-európai térségben terjedt el a nézet, hogy a szabad választásokból kikerült többség mindenről dönthet, és evégett az ilyen többség egyre inkább hajlamos manipulálni is – ha nem is a választásokat, legalább a választókat. Akik gyakran a bosszú eszközének tekintik a választójogot, s egy erős, karizmatikus vezetőben látják a korrupt politikai garnitúra ellenszerét. Arra ugyanis nem gondolnak, hogy az egy személyre épülő diktatúrát mindig a csókosok lekenyerezése, tehát megint csak a korrupció tartja fenn.

Érzelmi manipuláció

„Belefáradtunk a demokráciába, főleg a korrupció elburjánzása és a társadalmi egyenlőtlenségek miatt” – mondja Aneta Világi politológus, a pozsonyi Comenius Egyetem oktatója. A demokrácia ugyanis arra készteti az embert, hogy napról napra döntéseket hozzon, és ezekért vállalja a felelősséget, az autokrata rendszerben pedig helyette döntenek, még azt is megmondják, miről mit kell gondolnia. „Az idősebb nemzedék a szocializmusban ahhoz szokott, hogy nem túl nagyok az elvárások vele szemben, s úgysem tud javítani a sorsán. Ez sokak számára ma is megfelel, mert a demokráciában sokkal gyakrabban szembesülünk azzal, mennyi minden múlik a saját igyekezetünkön. Sokan az életszínvonaluk gyorsabb és nagyobb mértékű emelkedését várták a rendszerváltást követően, és mivel nem következett be, amit reméltek, csalódtak. Ez főleg az a korosztály, amely most vonul nyugdíjba, és számvetést készít, mennyit dolgozott, mi mindenről mondott le, és mit várhat cserébe. A végeredmény gyakran csalódás, a csalódott ember pedig hajlamos a múltat megszépítő nosztalgiába menekülni s megkérdőjelezni a jelenlegi rendszer igazságos voltát.”

A demokráciából való kiábrándulásnak minden érintett országban megvannak a specifikus jegyei is. Míg Csehországban ez a kommunizmus iránti nosztalgia, nálunk a mostani garnitúrában való csalódottság, Magyarországon a migránsoktól való félelem, Lengyelországban pedig a nemzeti katolicizmus. „A közös nevező mindenhol az érzelmek manipulálása – a hatalmon lévők vagy arra törekvők ezzel érik el, hogy a választók csak tőlük várjanak oltalmat és biztonságot. Érzelmileg frusztrált tömeg nélkül ugyanis nem lehet sem rendszert váltani, sem önkényuralmi rendszert fenntartani” – magyarázza a politológus.