<p>Huszonvalahány éve jártam először az Áprily Lajos-emlékházban Parajdon, osztálykiránduláson. Negyedikes gimnazista voltam. Akkor még nem nagyon ismertem Áprily költészetét, de a házat bemutató bácsi annyira szuggesztíven beszélt, s olyan gyönyörűen szavalta a <em>Halálpatak</em> című verset, hogy azóta Áprily a kedvenc költőim közé tartozik. </p>
Magától értetődő, hogy most, amikor sok év után újra eljutottam Parajdra, nem hagyhatom ki az emlékházat. A gyerekeim lázadnak. Főleg Sebi, a vad kamasz. Minek hülye költők emlékházait nézegetni?! Senkit nem érdekel! Én aztán nem fogok odamenni! Végül mégis csatát nyerek – megegyezünk, hogy csak én megyek be. Egy táblát találunk a házon: ezt és ezt a számot hívjuk. Hívjuk. Idős úr veszi fel, kéri, menjünk érte, mert éppen műtötték, nehezen jár. Megyünk. Seperc alatt kivallat, megtud rólunk mindent. Mire a házat kinyitja, már a szlovák politikánál tartunk. „A szlovákokat különben meg kell dicsérnem – mondja –, egész szépen rendben tartják a magyar várakat, nem úgy, mint a románok. Persze ha nem tartanák rendben, a saját történelmüket semmisítenék meg.”
A gyerekek engedelmesen mennek befelé, semmi lázongás. Bent a bácsi leülteti a családot, s mesélni kezd: hogyan lett a cseh–szász anya és a szász apa fiából a székelyek közt magyar költő. A legkisebb elalszik a karomban, a két nagy viszont megbabonázva figyel. A bácsi – ugyanaz, aki 23 éve, Csiki Zoltán tanár úr – az én vad kamasz fiamat úgy megszelídíti, hogy húgával együtt készségesen szavalja utána a verset: Áprily Lajos: Haza. Egy életben kétszer vesztettem el. / Nincs, nincs. Bús sorsot értem és kietlent. / Hová vezetsz utam? Egy hang felel: / Keress magadnak elveszíthetetlent. Nem tudom, értik-e, mennyire értik, de bízom benne, hogy nyomot hagy bennük, s egyszer majd megértik.
„Legyetek ti jó magyarok anyátok után, és legyetek jó szlovákok apátok után. De ne legyetek se gyászmagyarok, se gyászszlovákok!” – hangzik az útravaló a búcsúzásnál. Remélem, megszívlelik.
***
Volt a középiskolában egy Erdély-mániás tornatanárnőm. Állandóan adományokat gyűjtött, bibliákat fuvarozott, ódákat zengett az erdélyiek igaz magyarságáról, erkölcsi tisztaságáról. Engem utált, mert a gátfutásnál nem mertem átugrani a gátat. Az volt a kényszerképzetem, hogy beleakadok, és orra esem. Pedig futni különben szerettem. Abban az évben először életemben hármas csúszott a tiszta kitűnő bizonyítványomba. Testnevelésből. A tanárnő azt mondta, az ilyeneket le kellene dobni a Taigetoszról. Talán az ő személye miatt idegenkedtem mindig Erdélytől. Aztán jött az az erdélyi osztálykirándulás, sok maradandó szép élménnyel. De ha választani kellett, én inkább mindig észak felé vettem az irányt (meg is lett az eredménye).
Most viszont eljött az idő: úgy éreztem, a gyerekeimnek is illik megismerniük a világ e kultikus szegletét, amelynek puszta említésétől sok-sok magyarnak megdobban a szíve. Az apropót egy pályázat adta: Ajna lányom elnyert egy nyári zenei kurzuson felhasználandó művészeti ösztöndíjat. Zenész barátaink régóta csalogattak már a Csíkszeredai Nyári Egyetemre, hát most belevágtunk. Megérte! Nemcsak a zenélést élveztük, hanem a számunkra egzotikus vidék felfedezését is. Szecesszió és szocreál, kürtőskalács és csíki sör, székelykapuk, ezer bádogtornyocskás csiricsáré cigánypaloták, kerti törpés giccshegyek mögött megbúvó korondi tányérok és piros fonalas varrottasok, székely falvakban hivalkodó ortodox templomok, főúton lebzselő tehenek, segesvári gót betűs sírok, torockói polgárházak, bőrig ázós Székelykő-megmászás...
...na meg a kosztica. Szeredában a húspultnál állva próbálok valami vacsoránakvalót beszerezni. „Megkérdezhetem, hogy ez micsoda?” – mutatok egy szalonnaféleségre. „Kosztica” – közli a pultos néni. „Hm. De én nem tudom ám, hogy az micsoda.” „Az olyan, mint a kajzer.” Aha. Világos. Csak nem nekem. „Jó, akkor kérem” – mondom megadóan. Nem szeretnék teljesen süsünek látszani. (Utólag esik csak le, hogy hát persze: CSÁSZÁRszalonna!) Utána napokig ezen nevetünk a gyerekekkel. A székelyeknek is van hát párkijuk meg horcsicájuk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.