Kedves Jézuska!

Dehogy kérek! Azt kérem, kedves Jézuska, hogy meghallgass. Mert bár csak pár napja, hogy megszülettél, nem is ismerheted még rendesen a világunkat, a mostanában igen gyatrán működőt, ezt a furcsát, hóbortosat, ezt a színeset, mégis oly sokszor borzalmasan szürkét, én bizony máris írni szeretnék neked. Valami kedveset, huncutat, vidámat erre az új évre, amit majd itt töltesz velünk. Írok, hogy felkészülhess. S ne haragudj, kérlek, ha erősen vidám szándékom időnként szomorkássá válik majd! Igen, azt hiszem, nagyon sokszor kell majd a fejünkre koppintanod galádságainkért, megbocsátanod egymás ellen elkövetett bűneinket.

Nem akarlak ám elszomorítani, kedves Jézuska, inkább valami szívmelengetőt, boldogítót vinnék a lábaidhoz, valami reménykeltőt az esztendőre, valami madárfüttyöset, olyat, amit ezek a kópék, a kopasz fákon süvöltöző furfangosok művelnek hajnalonta. Szinte táncra perdítenek, ahogy kísérnek munkába menet, elhisszük, szép lesz minden, megjavulunk, szeretni fogjuk egymást, ételt, fedelet, baráti szót ad a tehetős a magatehetetlennek, kezet nyújt az erős a gödröket járó baktatónak, szóval a varázsos madárfüttyről elhisszük... Pedig, pedig... Még a rád való csendes – dehogy csendes, inkább hivalkodó – várakozás is mennyire méltatlan a megszületésedhez. Olyan hamiskás. Már november elején, jó, ha nem október végén villog minden kirakat, úton-útfélen ömlik ránk a sok flinc-flanc. Boltban, utcán, munkahelyen. A lélek meg lassan elsivárosodik, feketedik, kedves Jézuska. Nem akarok én árulkodni sem, de tudod, mostanában divatba jött ez a fekete péntek, amikor hatalmas árengedményekkel csábítják a szupermarketek a megkótyagosodott népet. S képzeld, a rád való várakozásban sok helyen egymást taposta, tépte a felbolydult áradat, hogy több, több, még több jusson egynek-egynek a gagyiból. Aztán meg az is megtörtént, hogy a városunk szépséges mindenki karácsonyfája alól rögtön az első adventi vasárnap után ellopta valaki a díszes gyertyát a szép tartóval együtt. Minek kellett neki? Gyanítom, szegény ember nem lehetett, mert ő aztán igazán hová tenné? Nyilván nincs feldíszíteni való kapubejárata palotányi háza előtt. S vajon milyen lélekkel állt a tolvaj szentestén a saját hamis karácsonyfáját csodálva?

Kedves Jézuska, tudod, én igazán haladni szeretnék a korral, de valahogy nem értettem a mikulási tűzijátékot sem, és amikor megláttam egy kiskutyát Mikulásnak öltöztetve (szegény ebet büszkén sétáltatta szánalmas gazdája), bizony azt gondoltam, nem is igazán szeretnék haladni ezzel a korral. Valahol kificamodott a világ, mert közben arról panaszkodott egy néni a boltban, hogy elfoglalt, sok pénzt kereső gyerekei nem tudták meglátogatni, de talán majd...

Látod, Jézuska, mennyi balgaságot követtünk el, amíg vártunk rád, mennyit azóta is naponta, de a legrettenetesebb, hogy párját ritkító öldökléssel pusztítja ember az embert. Elborult fanatikus elmék, fajgyűlölettől véres szemek, gyalázkodást üvöltő szájak mindenütt. Tudod, félünk, pedig nem szabadna, mert akkor veszünk csak el igazán, ha a gonosz nyer a félelmeinken. Ám te megszülettél. Tántorítsd hát el fagyos lelkű, botor világunkat az öngyilkosság határáról! S lám, kérek, mégis kérek tőled valami karácsony utánit. Ezt, ezt kérem, hogy világosítsd meg néha sötét elménk, juttasd eszünkbe, hogy ezt az egyetlen rövid életünket szebbé csak mi tehetjük. Vidámabb, sokkal vidámabb levelet akartam írni neked, de hát ilyenre sikeredett. Sok dolgod lesz még velünk, azt hiszem. Jaj, s még el kell mondanom neked egy szépet, egy igazán szépet, hogy 149 iraki keresztény üldözött lelt menedéket országunkban, rájuk is figyelj, meg a többi hontalan földönfutóra! Szépen kérlek! Felszabadult lélekkel szeretném énekelni legközelebb, hogy Fel nagy örömre, most született...

Vigyázz magadra és ránk, kedves Jézuska!

Hegyi Zsuzsa

--------------------

VASÁRNAP mise, az kell, hogy lássa, nem pimaszkodunk. Félni kell az Istent, írva van.

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat –