Kedves Györgyike!

Okoskodó, fontoskodó, szép szavak helyett, álljon most itt egy üzenet, mely bár adventben, karácsony előtt érkezett, a Vasárnap szerkesztőségének mégis egész évre szóló igazi ajándék! Alázattal fogadva, nagy-nagy köszönettel kívánunk áldott ünnepeket és az alábbiakhoz méltó hétköznapokat minden jóakaratú embernek!

Most jött el az idő, hogy megköszönjem minden egyes írását. Ha szépet ír, azt az oldalt félreteszem emléknek. Gyarlók vagyunk a jót jóval viszonozni, lusták, hogy köszönetet mondjunk.
Már a zászlós téma után is akartam írni, de gondoltam, nem érdemes, mert mindig az bírál, aki keveset vagy semmit sem tud felmutatni a közös ügy érdekében. A magyarságunkkal úgy legyünk nagyra, hogy gyermekeinket magyar iskolába adjuk, és vásároljuk az itteni magyar sajtót, mert az nekünk és rólunk szól.
Györgyike! Magának szép a lelke! Ezt lehet kiérezni az írásaiból. Ezért nem kell mindenért bocsánatot kérnie. Aki olyan cikkeket ír, mint pl. az Ima az anyákért…, a Hiszek egy… és sorolhatnám, aki büszke tanáraira, volt osztálytársaira, büszke csapatára, aki nem magáról készíttet interjút, hanem kollégáival készít, arról azt lehet mondani, hogy jó ember! Az az olvasó pedig, aki pedig csak azt keresi az újságban, hogy nem jó a fénykép róla, hogy a vessző nem ott van, ahol ő akarja, és máris tollat ragad, hogy bíráljon, azt csak sajnálni lehet. A búzás írótól is szívesen megkérdezném, hogy még nem tiltakozott-e az ellen a magyar nóta ellen, amelyben azt éneklik: Bezárult szemekkel csak egy ablak bámul, mert ugye, az is igaz, hogy becsukott szemmel nemigen bámulhatunk.
Én nagyon örülök, hogy ilyen gerinces, szorgalmas csapat szerkeszti nekünk hétről hétre ezt a színvonalas hetilapot. Nem is beszélve arról, amit még pluszban kapunk: receptek, irodalmi mellékletek, sok-sok szépség, amitől az ember lelke kisimul és formálódik, s mind-mind a jó és a szép felé vezet. Az a mondás, hogy ha valakit szeretünk, ne a koporsójánál állva mondjuk, hogy hogyan szerettelek, hanem addig, amíg élt. Most pontosan azért írok, hogy a sok rosszat próbáljam ellensúlyozni, hogy – bizonyára sokan vagyunk – szeretjük a Vasárnapot és az egész kis csapatot. Köszönök minden egyes számot. Már szinte családtagként ismerem az egész szerkesztőséget. Önök a „jobbik részét választották”.
Karácsony közeledtével engedjék meg, hogy nekem oly kedves Móra Ferenc részlettel köszöntsem kedves mindnyájukat:
Édes kicsi Jézus
… édes kicsi Jézus, szabad-e havas fejjel és hamus szívvel elejbéd borulni, és kis inged szélét megcsókolva arra kérni, várj még egy kicsinyét, mielőtt betündökölnéd egy éjszakára ezt a szomorú, süket és sötét földkerekét?
Édes kicsi Jézus, talán te vagy az utolsó gyermek Isten teremtett világán, aki hiszel még abban, hogy születésed napja dicsőség mennyben az Istennek, és békesség földön az embernek. Hol fogsz itt Betlehemre találni, édes kicsi Jézus, akit az örökkévaló szeretetnek neveznek az írások? Rongyos istálló hiszen csak találtatik még a Földön, de hol vennéd az embereket, akik tiszta szívvel ereszkedjenek térdre a jászol előtt, ahol a világ világossága mosolyog?
Édes kicsi Jézus, számot vetettél-e te azzal, hogy ma csak Heródes poroszlói vannak meg az evangéliumokból, ők a világ urai, a Gonoszság, a Rémítés, a Kapzsiság, a Gyűlölet, a Gőg, a Bosszú, és nincs e világon Egyiptom, ahol tőreik el ne érnének?
Édes kicsi Jézus, nem érdemel meg téged ez a mi világunk, és nem biztonságos mi közöttünk a te járás-kelésed, mégis nyittasd ki angyalpajtásaiddal az egek aranykapuját, és lebegjetek le ez nap a vigasztalan földi mezőkre. Nem miértünk, korhadt nemzedékért… Ezekért a ma gyerekeiért, a holnap embereiért, a bánaterdő reménysarjaiért szállj le az idén is a földre, megsimogatni őket és a magad lelkét beléjük lelkezni, édes kicsi Jézus!

Legyenek áldottak!