Jitka, a műfordító

Mintegy harminc prózakötetet és verseskönyvet, színdarabot és művészettörténeti publikációt fordított magyarról szlovákra. Számos hazai és külföldi irodalmi, kulturális rendezvény szervezésében közreműködött (Ars Poetica, Ars litera, Cap à l’Est európai költészeti, színházi és zenei fesztivál, irodalom éjszakája).

A Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 című publikáció fordításával Kiss-Szemán Zsófiával és Eva Andrejčákovával 2007-ben elnyerte az Irodalmi Alap díját társadalomtudományi kategóriában, 2014-ben pedig Márai Sándor Eszter hagyatéka c. regényének szlovák fordításáért kapta meg a díjat. Legújabb fordításai: Márai Sándor: Csutora, Válás Budán, Eszter hagyatéka (Kalligram), Rubin Szilárd: Csirkejáték (Slovart), Fellinger Károly: Alázat (SZMÍT), Balázs F. Attila: Minimal (SZMÍT), Strba Sándor: Érsekújvár és Madách Imre: Az angyal útja / Cesta anjela (Hagyományok és Értékek P. T. – Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma). Kihagyhatatlanok fordításai közül a Pozsonyi mesék sorozat eddig megjelent kötetei: Kempelen, Bartók, Lechner és legutóbb Széchenyi.

A fordítói munka mellett irodalmi tevékenységet is folytat: 2010-ben jelent meg Zhasínanie svetiel / Lámpaoltás (AB-ART), 2013-ban pedig Spriadanie slov / Helyrerakott szavak címmel verseskötete. Jelenleg a harmadik kötetén és az első mesekönyvén dolgozik.

Néhány éve az Irodalmi Alap által a legjobb magyar nyelvű kötetért és a legjobb szlovák–magyar fordításért odaítélt Madách Imre-díj bizottságának tagja. Fordítóként rendszeresen együttműködik a Pozsonyi Magyar Intézettel és a Pozsonyi Kifli Polgári Társulással.

Érsekújvárban él és alkot.

A keresztneved cseh, magyarul beszélgetünk, szlovákul írsz. Kifejtenéd ezt, kérlek?

Szüleim egy Érsekújvár melletti kis faluból származnak. Még születésem előtt Csehországba mentek, munka után. Én már ott születtem, Český Brodban. Jitkának kereszteltek, mivel nagyon tetszett nekik a név, különlegesnek tartották. Miután visszatértünk Szlovákiába (kétéves voltam akkor), nevem még egyedibbnek tűnt, hiszen eléggé ritka. Ami a magyar nyelvet illeti, magyar nemzetiségűnek tartom magam, és anyanyelvem a magyar. A szlovák a tanulási nyelvem. Nekem a többféle nyelv és kultúra egyesülése nagyon tetszik. Azt szoktam mondani, közép-európai vagyok.

Mi késztetett írásra? Honnan merítesz, inspirálódsz versíráskor?

Szüleimnek köszönhetően már kiskoromtól vonzódtam az irodalomhoz. Gazdag könyvtár vett körül otthon, magyar és szlovák nyelvű egyaránt. Amíg nem tudtam olvasni, szüleim rendszeresen felolvastak, később nagy örömmel faltam a könyveket. Az sem elhanyagolható, hogy az általános- és középiskolában is kitűnő pedagógusok tanították a szlovák nyelv és irodalmat. Első verseimet már harmadikos koromban írtam, és sikeresen vettem részt irodalmi versenyeken. Kamaszkoromban folytattam, de ezek már nem gyerekversikék voltak, hanem olyanok, amelyekbe visszavetítettem a tinédzserek aktuális gondjait-bajait. Felnőttkoromban megint egy másik irányba fejlődtem – pillanatnyilag a minimalizmus inspirál, próbálom a gondolatot, motívumot, témát minél kisebb területen kifejteni, ezzel adva az olvasónak lehetőséget aktívan bekapcsolódni a szöveg szerkesztésébe. Jelentősen ösztönöz a természet is, a falusi motívumok, részletek, amelyek talán első pillantásra szürkék, egyhangúak, de érdekes kommunikációs lehetőség rejlik bennük. Eddig csak verseket írtam, de a jövőben szívesen kipróbálnám magam más zsánerekben is. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulástól nemrég felkérést kaptam egy mese megírására, de egy beszélgetések könyvén is gondolkodom. Ötletekből sok van, meglátjuk, mit sikerül megvalósítani.

Kapsz támogatást? Van olvasói visszajelzés?

A költészet nem tömegeket megmozgató zsáner, a versekhez vezető utat inkább egyének találják meg. És ez jó, mert ezáltal is megőrzi egyediségét, személyes hangnemét és intim hangulatát. A visszajelzéseknek mindig nagyon örülök, és értékelem őket. Az olvasók nemegyszer mondják, hogy magukra ismertek valamelyik versben, hogy kellemes élményben volt részük. Az ilyenek, de az építő kritika is fontosak számomra, előbbre visznek, tovább ösztönöznek.

Mikor kezdtél műfordítással foglalkozni? Tanultad ezt?

A fordítást nem tanultam, többé-kevésbé véletlenül kerültem bele. Balázs F. Attila, az AB-ART kiadótól még 2000-ben azzal szólított meg, hogy lefordítanám-e Szaszák György Kassai műtermek című könyvét szlovákra. Beismerem, megtiszteltetésnek vettem a feladatot, de tartottam is tőle. Mivel azonban a szavakkal való munka közel áll hozzám, úgy döntöttem, megpróbálom. A műfordítás magával ragadott, és azóta különböző kiadóknak mintegy harminc prózai, verses és tudományos munkát, de színműveket is fordítottam.

Mit teszel elsőként, amikor egy új művet kapsz fordításra?

Először is természetesen megismerkedem a művel és az íróval, a mű nyelvezetével, a történettel és a szereplőkkel. Ezután következik az ún. nyersfordítás, amely folyamán megjelölöm a problematikus részeket, a szójátékokat és azokat a kifejezéseket, melyek nagyobb figyelmet, szótárazást vagy éppen az íróval való konzultációt igényelnek. A következő fázis a szöveg végső formázása, az élek csiszolása, stilisztikai javítása, hogy a végső verzió tükrözze a szerző sajátos névjegyét és gondolavilágát, s egyben érthető és esztétikusan élvezhető legyen a szlovák olvasónak is. Ez nagyon igényes, de kreatív folyamat, mivel a fordító bizonyos értelemben társszerzője lesz a végső műnek.

Fontos a fordítástudományi műveltség egy műfordító számára?

Több műfordítót ismerek, aki a fordítást soha nem tanulta, ennek ellenére elismerik őt a szakmában. De persze a műfordítás mint tanulmányi szak sok értékes információt és elméleti ismeretet kínálhat. A másik oldalon viszont úgy gondolom, hogy a legfontosabb feltétele a minőségi fordításnak a kiindulási és a célnyelv kitűnő ismerete, az egyfajta természetes érzék a szavakkal való munkához, a pozitív hozzáállás az irodalomhoz, a kreativitás és önmagunk fejlesztésének készsége, az állandó szókincsbővítés, a legújabb nyelvismereti trendek követése.

Mindemellett a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen tanítasz. Mennyire igényesek a mai fiatalok? És ismerik munkásságodat?

Doktori tanulmányaim befejezése után egyetemi berkekben kötöttem ki, már hatodik éve a bölcsészettudományi kar zsurnalisztika/újságírás tanszékén adok elő. Örülök, hogy az itt végzett munka többnyire a szavakkal és a velük való kreatív munkával függ össze. Sajnálattal tölt el viszont, hogy a mostani tömegorientált oktatási rendszerben olyan diákok is jönnek az egyetemre, akiknek a választott szakhoz sem érzékük, sem vonzalmuk nincs. Viszont sok ügyes és tehetséges diákunk is van, akik már az egyetemi éveik alatt különböző médiában vagy éppen irodalmi területen érvényesülnek. Hogy ismerik-e fordítói vagy irodalmi munkásságomat? Jómagam nem dicsekszem, de nemegyszer megtörtént, hogy felkértek egy interjúra, vagy elhozták saját irodalmi próbálkozásaikat.

Rengeteg helyen megfordulsz, kétnyelvű környezetben élsz, naponta érintkezel mindkét nyelvvel. Milyennek képzeled az ideális magyar–szlovák kulturális érintkezést?

Az irodalmat és a művészetet (a műfordítást is beleértve) egyfajta hídnak tartom, amely nemzetek békés, barátságos együttéléséhez és a kölcsönös kommunikáció fejlesztéséhez vezet, s amely különböző, sokszor teljesen ellentétes kultúrákat köt össze. Nagyon örülök, hogy jómagam is hozzájárulhatok ennek a hídnak az építéséhez és megerősítéséhez. A szlovákiai kiadók és olvasók érdeklődése növekszik a magyar irodalom iránt, hiszen az utóbbi években egy csomó magyar szerző műve jelent meg, s ez örömmel tölt el. Kár, hogy nincsen hasonlóan nagy kiadói érdeklődés a szlovák szerzők iránt Magyarországon, bár úgy érzem, a helyzet ezen a téren is javul. A szlovák–magyar kapcsolatok sikeres fejlesztését főleg az intenzívebb kommunikációban látom – nemcsak politikai, hanem kulturális szinten is. A két nemzet ugyanis nagyon közel van egymáshoz – nemcsak földrajzilag, hanem a történelmük is közös, hasonló az életvitelük, hagyományaik, értékorientációjuk. Ez jó alap, amelyre tudnánk építeni, és építhetnénk is a jövőben.