Jár a bizonyítványért jutalom vagy büntetés?

Ma már más a módi: a jó bizonyítványért görkorcsolya, számítógépes játék, a rosszért egy hónapi internettől vagy tévétől való eltiltás jár – tudja a gyerek, hogy mindennek ára van

A motiváció persze régi pedagógiai eszköz, mindig is alkalmazták, a kérdés csak az, nem esünk-e olykor túlzásokba, és nem vész-e el a sok kilátásba helyezett jutalom vagy büntetés között maga lényeg: az, hogy az gyermek önmagának is bizonyítson.
Emlékszem, mennyire untuk annak idején a mondást, hogy magunknak és az életnek tanulunk, nem pedig mások örömére. Sokszor gondoltuk úgy, hogy az életben nemigen lesz szükségünk a krími háború dátumaira és a Pitagorasz-tételre, ergo csakis a jó jegyért érdemes megtanulni, amely önmagában volt a tudás jutalma. A rossz jegy meg a nem tudás büntetése – más ajándék vagy megtorlás nemigen járt, még bizonyítványosztás után sem.
Ahány szülő, annyiféleképp látja a dolgot, egyben értenek csak egyet mind: ha a gyerek nem különösebben ambiciózus, és nem tudja már kisdiák korában, mi szeretne lenni, ha nagy lesz, akkor nehéz ösztönözni. A jó bizonyítványnak, kitűnő érettséginek vagy rangos diplomának a rengeteg képzett munkanélkülit látva alig van értéke, ennélfogva sok diák a különösebb igyekezetnek sem látja értelmét – hacsak nem kap érte valamit azonnal. Ilyesformán pedig mit ér a pedagógusi intelem, hogy a jövőbeli érvényesülésért kell tanulni?

Akiben nincs tudásvágy, azt nehéz ösztönözni
„Szinte semmit, hiszen a diákok évek óta azt látják, hogy bármilyen jeggyel bárhová bekerülhetnek – mondja a pogrányi alapiskola igazgatója, Šonkoľ Zoltán. A fejpénzrendszer, valamint az egyre csökkenő gyermeklétszám ellenére úton-útfélen nyíló középiskolák, egyetemi szakok súlyos csapást mértek a diákok versenyszellemére: egyszerűen azt látják, hogy nem kell igyekezniük, úgyis mindenhol tárt karokkal fogadják őket. Tőlünk már harmadik éve nem felvételizett senki, még a jónak számító középiskolákba sem. Mivel lehet ilyen körülmények között ösztönözni azt a tanulót, akiben nincs tudásvágy? Sajnos, a gyerekek mintegy hatvan százaléka ilyen, csak addig terjed az igyekezetük, hogy meg ne bukjanak, és elképzelésük sincs, mit fognak egész életükben csinálni. Sokan az utolsó pillanatban úgy választanak középiskolát, hogy a barátjuk is oda jelentkezik, vagy csak találomra írnak be néhányat. Naponta tapasztaljuk, mennyire nincs rangja az iskolázottságnak a fiatalok között. Nem csoda: hiszen vagy azt látják, hogy azok is egyetemet végeznek, akik hármasokkal, négyesekkel bukdácsolták végig az alapiskolát, vagy azt, hogy a valóban szorgalmas, jó diákok sem találnak a végzetségüknek megfelelő munkát. Nem egyszerű mindennek ellenére mégis elhitetni velük, hogy érdemes tanulni. A büntetésnek, dorgálásnak nem vagyok híve, mert úgy látom, még inkább visszaveti azt, aki addig sem jeleskedett. Az év végi könyvjutalmak, osztályfőnöki, igazgatói dicséretek hagyományát viszont hasznosnak gondolom, mert ezek által megtapasztalhatja a gyermek, milyen az, amikor teljesítményével kiemelkedik a többiek közül. Nagyon fontos a szóbeli értékelés is, mert csak így lehet érzékeltetni, mennyit fejlődött, esetleg miben esett vissza, megfelel-e az osztályzat a képességeinek, vagy többre volna képes, ha igyekezne. Az utóbbi években valóban egyre több szülő igyekszik ajándékkal motiválni gyermekét. Ezt nem tartom szerencsés dolognak, főleg ha túl drága holmiról van szó. Hallottam már olyat, hogy valaki plazmatévét kapott a bizonyítványáért, pedig hármas-négyes volt; de ezzel csak arra szoktatják a gyereket, hogy nem kell igyekezni, úgyis mindene meglesz. Véleményem szerint a kitűnő bizonyítvány vagy a jelentős javítás érdemel jutalmat, de annak az értékét sem pénzben mérném. Inkább azt igyekeznék tudatosítani a gyermekkel, hogy leküzdötte önmaga korlátait, és képes a jó eredményre. Ez az önbizalmát és az ambícióit tekintve sokkal nagyobb ajándék, mint a legdrágább plazmatévé.”

Az a lényeg, hogy érdekelje valami
Száraz András komáromi szülő, egy középiskolás és egy egyetemista fiú édesapja. Azt mondja, a kettőt másként kellett ösztönözni, néha büntetni is, de arra mindig ügyelt, hogy a srácok tudják: az ő érvényesülésük a tét. „Az idősebbik kiskorától nagyon szorgalmas volt, ötödiktől rajziskolába járt, már hetedikben tudta, hogy építész akar lenni, és az is lesz – most harmadéves a műszaki egyetemen. Őt szinte csak jutalmaztuk, nem nagy dolgokkal – többnyire építészetről szóló könyveket kapott. Környezetében voltak, akik a sikeres egyetemi felvételiért autót kaptak, úgy, hogy nem is felvételiztek. Én megmondtam neki, hogy erre nem telik, de ha a felét megkeresi idénymunkával, a másik felét kifizetem, amikor lediplomázik. Jobban fogja értékelni, és azt is megtanulja, hogy semmi sincs ingyen. Büntetni egyszer kellett: amikor magyarból hármast hozott a gimnáziumban, és ezzel elrontotta a bizonyítványát. Addig nem kapott új számítógépet, amíg nem javított. Úgy láttam, telibe találtunk, mert nagyon igyekezett, annak ellenére, hogy az irodalom soha nem érdekelte. A kisebbik más tészta, az alapiskola felső tagozata óta ügyelnünk kellett, hogy egyáltalán járjon iskolába. Szinte állandóan büntetésben van, hol a zsebpénzét vonjuk meg, hol mosogat, hol füvet kaszál, de szerintem már meg is szokta. A számítógépét nem kapcsolhatom ki, mert a tanuláshoz is kell, azt meg nem tartanám jó ötletnek, hogy a sportolástól tiltsuk el, pedig talán ez lenne az egyetlen, ami hatással lenne rá – nagy focirajongó. Jó eszű gyerek, csak az a baj, hogy semmi sem érdekli különösebben. Ha megembereli magát, nagyon könnyen tanul, de nagyon nehezen szánja rá magát. Próbáltuk jutalmakkal – kirándulással, kerékpárral, laptoppal – is kecsegtetni, de a várt hatás elmaradt, mert utána ugyanolyan rossz jegyeket hozott. Most harmadikos, abban bízom, hogy mire eljut az érettségiig, valami leköti a figyelmét. A jó előmenetelt nem tartom olyan fontosnak, mint azt, hogy találja meg magát az életben, legyen olyan szakmája, melyben örömét leli. Ezt pedig azt hiszem, sem jutalmazással, sem büntetéssel nem lehet befolyásolni.”

Nem lehet mindenki jó tanuló
„Mit tegyen az a szülő, aki elégedetlen gyermeke jegyeivel? Mielőtt dühbe gurulna, esetleg szitkokat szórna a gyerek fejére, vagy netán lendületbe hozott keze éppen csemetéje arcán landolna, gondolkozzon el azon, hogy mit is tükröznek az osztályzatok. Valóban csak a gyermek az oka annak, ha nem megy a tanulás?– mondja Hadas Katalin pszichológus. – A szülők megadtak neki minden támogatást, segítséget? Odafigyeltek az első kudarcra, s elgondolkoztak azon, hogy ez miért is történt így? Türelmesek, segítőkészek voltak, ha gyermekük valamit nem értett? Próbálják megkeresni a kudarc okát, s akkor helyrehozása, a baj kiküszöbölése is könnyebben fog menni.
Köztudott, hogy az embereknek különböző képességek vannak. Azt könnyen tudomásul vesszük, hogy nem lehet mindenki jó futó, de minden gyermektől megkövetelnénk, hogy kitűnő tanuló legyen – holott ez sem reális elvárás. A gyengébb szellemi adottságúnál inkább arra törekedjünk, hogy képességeit maximálisan használja ki. S ha az eredmény hármas osztályzatot ért, ennek örüljünk vele együtt. Ha viszont fordított a helyzet, hogy egy kitűnő adottságú gyerek lustasága, nemtörődömsége miatt kapott hármast valamiből, akkor az már bírálatot érdemel.
Főleg a tehetősebb szülők hajlanak arra, hogy jutalmazzák gyermekük bizonyítványát, különféle ajándékokkal halmozzák el őt. A tanulásért csak egy fizetség jár: mégpedig a megszerzett tudás, az elsajátított készség. Fontos volna tudatosítani, hogy az ajándék ne fizetség legyen a jegyekért, hanem annak kifejezése, hogy a szülő örül gyermeke elért sikereinek. Hasonlóan, mint amikor születésnapja van: nem valamilyen eredményért kap fizetségként ajándékot, hanem örömszerzés céljából. Aki ahhoz szokott, hogy tárgyi ajándékért tanuljon, sose fog komoly tudásra szert tenni.”