ISPILÁNG

Ispiláng, ispiláng, ispilángi rózsa,
Rózsa volnék, piros volnék,
mégis kifordulnék...
ĺgy szól a gyermekdal, amelyet mindannyian ismerünk. De mi is valójában ez az ispiláng, amelynek emlékét mára csak ez a kis gyermekdal őrzi?
A tudós táltosok hite és hagyománya szerint ispiláng a szellem ünnepe, pünkösd régi megnevezése. „Ekkor ünnepeljük az ÉG PEREMÉ-t, amikor az Istenek lelkünk mellé a SZUSZ-hoz (ösztön, a kettőslélek-hitben testlélek, testhez kötött lélek) ISZ-t (eszme, szellem, a kettőslélek-hitben árnyéklélek, szabad lélek) adtak. A tiszta lánggal égő SZELLEM nem más, mint a bölcsesség és szeretet IKERLÁNGJA.”
Az ünnep valamikor réges-régen egy egész héten át tartott, s a bácsák, táltosok hete is volt. Ezek a szellemi tanítók és gyógyítók a szabad ég alatt tanították a fiatalságot, beszéltek nekik törvényekről, a régiekről, ellátták őket jó tanácsokkal.
Ispiláng a nagy tűzgyújtások hete, valamint a „nagy lófuttatás” ideje is volt. A versenyen dől el, melyik lovat áldozzák a MÁ-nak, a magyarok istenének. A leggyorsabb lovat felnyergelték, a táltosok megáldották. Táltoslónak mondták. Körmenetekre ezt a lovat használták. Az a legény, aki felnyergelte a táltoslovat, a közösség által egy évig el volt látva étellel-itallal, szállással. Őt nevezték „ispiláng kagánjának” – pünkösdi királynak.
Ispiláng ünnepén leányok, ifjak, gyerekek jártak házról házra köszönteni. A gyerekek ajándékot kaptak, a koldusok alamizsnát. Az ifjak, leányok fehérbe öltözve jártak. Lepel alatt vezették királynéjukat meg királyukat. Bácsák, táltosok, harsányok és regősök is jártak házról házra. Megáldották a házat és a ház népét. Vízzel és tűzzel áldottak. A háziak cserébe megvendégelték őket.