Hol lesz majd Pozsonyban parkolóhelyünk?

<p>És főleg mennyiért? Tavaly decemberben a fővárosi önkormányzat jóváhagyta a pozsonyi parkolás új szabályzatát. Bár idén márciusban életbe lép, érdemi változás nem fog történni, amíg az egyes városrészek jóvá nem hagyják (mindeddig még egyik sem tette meg). De azért jócskán van mire felkészülni.</p>

Túl sok a bejáró

Amíg ez megtörténik, a naponta autóval Pozsonyba járó vidékiek gondolkodhatnak a pótmegoldáson. Olvasóink közül ez nyilván leginkább a csallóközieket érinti, hiszen aki kocsikázott már hétköznap reggelenként befelé vagy délutánonként Somorja irányában, az tudja, hogy a rengeteg autó miatt órákba telik, amíg munkahelyére ér, vagy éppen haza. De persze a szélrózsa többi irányából is dőlnek a gépjárművek a fővárosba: az erdőhátiak vagy a Nagyszombat környékiek, de még a nyitraiak is szép számban jönnek gépkocsival. Ők jelenleg vagy kifizetik a nagyjából 1 euró per órás parkolási díjat a belvárosban, vagy az úgynevezett tágabb belváros utcáin, a bérházak környékén keresnek helyet, ahol a parkolás ingyenes mindenki számára, tekintet nélkül arra, hogy az illető rendelkezik-e állandó lakhellyel abban a városrészben, vagy nem. Miután leállították kocsijukat, tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog jutnak el munkahelyükre. Délután négy és öt között aztán megkeresik az autót, és hazamennek, az üresen maradt helyekre pedig visszaparkolnak a közeli bérházak lakói. Ez történik ideális esetben, a valóság viszont egyre többször fest úgy, hogy a vidékiek járművei lehetetlenné teszik a parkolást a helyiek számára (bizonyos városrészekben arányuk az utóbbi időben a 20 százalékot is meghaladta).

 

A vidéki fizetni fog

Míg az egyes városrészek lakói türelmi időszakokra és kezdeti kedvezményre számíthatnak, a vidékiek mindenképpen fizetni fognak a parkolásért. Persze csak miután az adott városrész elfogadja az új szabályokat (ez az év folyamán valószínűleg meg is történik). Lesznek városrészek, amelyek vélhetően nem fogadják majd el őket, jellemzően azok, amelyek távolabb esnek a központtól, s ahol leginkább családi házak vannak, így nincs gond a bejárókkal (például Oroszvár, Horvátjárfalu, Dévény).

Visszatérve a vidékiek parkolási díjára: nekik két lehetőségük lesz. Vagy a számukra kijelölt zónákban hagyják kocsijukat, és megfizetik a 20 centtől 3 euróig terjedő (ezt az adott városrész állapítja meg) óránkénti parkolási díjat, vagy parkolóbérletet (abonentská karta) vesznek, mely egy évre 100 és 1000 euró közti összegbe kerül (erről majd szintén az adott városrész dönt, ahogy arról is, kibocsát-e egyáltalán ilyen bérleteket). Hosszú távon nyilván a parkolóházak építése lehetne megoldás, ahogy más európai nagyvárosokban.

 

Pozsonyiaknak sem ingyen

Bár az új szabályzat elsősorban a fővárosban állandó lakhellyel rendelkezők életét hivatott megkönnyíteni, az ingyenes pozsonyi parkolást ők is elfelejthetik. A legtöbb fővárosi egy 20–100 euróba kerülő, helyben lakást igazoló kártyát (rezidentská karta) válthat ki, amellyel egész évben ingyen parkolhat mind a saját városrészében, mind a többiben, leszámítva az Óvárost. Viszont ha már két autója van (ezt háztartásonként számítják), a többi városrészben már csak 50%-os kedvezménye lesz.

Az Óvárosban állandó lakhellyel rendelkezők számára gyakorlatilag semmi nem változik (ott eddig is pontos szabályok szerint történt a parkolás). Ugyanúgy és ugyanannyit fognak fizetni, mint eddig, ha pedig átkocsikáznak más városrészekbe, a kijelölt helyeken ingyen parkolhatnak. A nem óvárosi pozsonyiak viszont az Óvárosban ugyanúgy fizetni fognak, mint eddig (akár lesz kártyájuk, akár nem).

 

Két autó nagy luxus

Leginkább azoknak a fővárosiaknak kell majd a zsebükbe nyúlniuk az új rendszer bevezetését követően, akik háztartásonként egynél több gépkocsival rendelkeznek. Mert míg az elsőnek a parkolását 20–100 euróba kerülő éves kártyával meg tudja oldani, a másodikért fizetendő összeg már 50 és 500 euró közt fog mozogni. A helyben lakást igazoló kártyák esetében ugyanakkor a városrészeknek lehetőségük lesz 24 hónapos türelmi időszak bevezetésére, melynek során a kártyákat ingyen is kiadhatják (a vidékiek számára ilyen türelmi időszakot nem terveznek). A városrészek vélhetően élni is fognak a türelmi időszak bevezetésének jogával, mert így időt nyernek majd annak felmérésére, hogy mennyivel csökken az új szabályok bevezetése után a vidéki gépkocsik aránya, és hányan mutatnak igényt a kártya kiváltására. Ez azért nem egyszerű kérdés, mert Pozsonyban nagyon sokan csak átmeneti lakhellyel rendelkeznek, vagyis évek, akár évtizedek óta életvitelszerűen itt tartózkodnak, állandó lakhelyük azonban más településen van. Az ő járműveik az új rendszer szerint szintén „bejáró”-autóknak fognak minősülni. Vélhetően tehát sokan döntenek majd úgy, hogy állandó lakhelyüket Pozsonyba teszik át, ha már úgyis itt élnek egy ideje.

A vidékiek pedig vagy megfizetik az említett díjakat, vagy vonattal, esetleg busszal fognak bejárni. A mérlegelésre még van néhány hónapjuk.

 

 

 

Beszámítják a szolgáltatás árába

Mivel a fővárosi parkolásért a (vidéki) vállalkozók is többet fognak fizetni, könnyen meglehet, hogy 10-20 euróval többet fognak számlázni egyes munkák elvégzéséért. „A parkolási díjat beépítjük az árainkba” – mondja Norbert, aki közművesítéssel kapcsolatos munkákat vállal, és kollégáival Érsekújvár mellől szinte naponta kocsikázik be a fővárosba. Azt tudakoltuk tőle, mekkora bevételcsökkenéssel számol az új pozsonyi parkolási díjak miatt. „Semekkorával. Ezt a kliens fogja megfizetni. Egyébként már eddig is az történt, hogy ha az Óvárosban dolgoztunk, a számlához hozzáírtam külön tételként a parkolási díjat, hiszen nem spekulálhatunk olyasmivel, hogy a munka helyétől távolabb parkolunk, mert ingyen van: a gépeket, az anyagot és a szerszámokat a furgonból nem cipelhetjük túl messzire” – teszi hozzá.

 

 

 

Ki mire számíthat?

A pozsonyiak 20–100 euróért igazolókártyát kapnak (kivéve az óvárosiak)

Az egynél több autóval rendelkező pozsonyiak a második autó parkolásáért 50–500 eurót fizetnek

A bejárók vagy megfizetik az óradíjat, vagy évi 100–1000 euróért parkolóbérletet vesznek

Az óvárosiak számára marad minden a régiben

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?