Házunkkal a környezetünknek üzenünk

Hiányoznak a jó minőségű, szemet gyönyörködtető és rendeltetésüknek minden szempontból megfelelő épületek, mert ilyenek tervezését sem az állami, sem a helyi közigazgatás nem támogatja. Hogy ez itthonról is így látszik-e, egyáltalán mi minősül a mai építészetben szépnek és jónak, s mennyire van rá igény, arról Jávorka Tamással beszélgettünk.

Hiányzik az építészeti összhang

A neves somorjai építészt diákként még a képzőművészeti egyetem is vonzotta, de amikor elérkezett a pályaválasztáshoz, végül is a gyakorlatiasabb, biztosabb megélhetést ígérő építészet mellett döntött. A rajzhoz így sem lett hűtlen: máig azt vallja, hogy bármennyit fejlődött is a számítógépes tervezés, a képzelet leginkább a kézi rajzolással követhető.

„Legalábbis az első fázisban, az ötletgyűjtés szakaszában nekem könnyebb, gyorsabb egy kézvonással felskiccelni az elképzelésemet, mint egérrel, gombokkal a gépbe táplálni. Persze vannak a számítógépes munkának is előnyei. Ez a pontosság, gyorsaság, továbbá olyan amorf formák is tervezhetők így, amelyeket kézzel szinte lehetetlen pontosan megrajzolni. Elég, ha például a pozsonyi Eurovea bevásárlóközpont homlokzatán látható könnycseppet említem. De számomra ma is a rajzolás az alap, a munka első szakaszában nélkülözhetetlennek tartom.”

Jávorka Tamás és társa, Ľubomír Bobek építészeti irodája középületek, lakóházak, üzletközpontok, ipari csarnokok tervezését is vállalja. Szerintük egyik sem rutinmunka, mert minden épületben emberek élnek és dolgoznak, számukra kell olyan tereket és formákat tervezni, hogy jól érezzék magukat. Mivel nálunk az utóbbi években leginkább családi házak épülnek, és sajnos, nagyon kevés köztük az igazán ízléses, elmaradhatatlan a kérdés: milyen az igazán jó ház?

„Egy családi ház megtervezése legalább olyan igényes, mint egy nagyobb középületé. Tükröznie kell a megrendelő ízlését, elképzeléseit, illeszkednie kell a környezetbe, egyedi kell, hogy legyen, és viszonylag kis területen kell megoldani több funkciót. Nagy kihívás ez, mert a megrendelővel való összehangolódás szükséges hozzá, de úgy tapasztalom, hogy aki építészhez fordul, az már hajlandó kimozdulni a sablonokból, és meghallgatja az érveket. Az összkép még nem ezt mutatja. Ha az ember bármely településen végignézi a családi házakat, zavaró sokféleséggel és nagymértékű önkénnyel szembesül. Sajnos, úgy látszik, hogy a jogszabályok és településfejlesztési tervek megtartatása még alacsonyabb szinten van, mint 89 előtt. Nagy kár, mert ezáltal hiányzik településeinkről az építészeti összhang.”

Mi keressük, mások kizárnák a fényt

Az építészeti egység iránti igény felett nálunk még inkább a „saját telkemen azt építek, amit akarok” elv érvényesül, és sajnos, alig van rá példa, hogy valakin számon kérnék a tervek és törvények megtartását. Jávorka Tamás szerint az alacsony általános ízlésszint mellett nagyrészt a következmények nélkül maradt túlkapások okozzák, hogy településeink jellegtelenné, jellegükben zavarossá válnak. „Érthető, hogy a szocializmus lehangolóan szürke építészete után nálunk is igény volt valami színesebbre, díszesebbre, az alapanyagokban is hirtelen sokkal nagyobb lett a választék, a lehetőségeknek valóban csak az ízlés szabott határt. Szerencsére az újabban épült családi házakat már gyakrabban az egyszerű, letisztult formák, az egy szín árnyalatai jellemzik. Nagyon fontos szerepet kap a fény: ez az egyik paraméter, amelyet lakóépületeknél a hatóságok is elég szigorúan ellenőriznek.”

A társasházak építtetői általában szabad kezet adnak a tervezőknek. Ez az a kategória, amelyben nálunk is egyre gyakrabban lehet európai szintről beszélni. Persze nem mindenhol, inkább csak az igényesebb közönségnek szánt lakóparkokban, de mivel az építészet vizuális ágazat, bízvást lehet arra számítani, hogy az irányt a többiek is követni fogják. Jávorka Tamás katalógusokat mutat az általuk tervezett lakóházakról – némelyeket külföldi irodákkal együtt terveztek, és ezáltal betekintést nyertek abba is, hogy ott hogyan gondolkoznak az építészetről.

„Az egyik pozsonyi lakóházegyüttest például egy izraeli–szlovák társaságnak, annak külföldi irodájával együtt terveztük, és azt tapasztaltuk, hogy nekik a napfény nem annyira fontos, inkább kizárnák; hiszen náluk sok van belőle. Azért vannak a déli és keleti országokban annyira közel egymáshoz a házak, hogy egymást is árnyékolják. Minél északabbra megyünk, annál nagyobbak az ablakok, annál fontosabb a ház tájolása, hogy mindegyik lakóhelyiséget elegendő ideig érje a nap. A lakások elrendezésében a környező országokban, Európában nincsenek nagy különbségek. Manapság mindenhol a konyhával egybekötött nappali a lakás központja, külön konyhát már alig tervezünk. Vannak országok, ahol takarékossági okból a kisebb szobákat választják, míg nálunk a tágasakra van igény. A legtöbb lakásvásárló fontosnak tartja azt is, hogy ami az övé, legyen az udvar, kert vagy akár csak egy terasz, az el legyen kerítve. Egyik lakóházunkban például a földszinti lakásoknak volt a belső udvaron kertjük, és meg kellett emelnünk a szintet, hogy ezeket elválasszuk a játszótértől, mert az ingatlanügynökség szerint nem fogytak volna el úgy, hogy mindenki által megközelíthetők. Az én házam az én váram nálunk még mindig alapszabály, ezt a tervezéskor mindenképp figyelembe kell vennünk.”

A biztos alap

Jávorka Tamás igazi lokálpatriótaként az egyik somorjai tervét mutatja mint az iroda szemléletére jellemző munkát. Az Anjel café belső udvarát, amely az újabb beépítésből egyedüliként főutcára jellemző régi patiókat idézi. Saját otthonát a nagyszülői házban alakította ki. Azt mondja, ez a költségesebb megoldás, és több benne a megkötés is, viszont nagyobb szakmai kihívás. „Az építkezéshez két dolog kell: egy telek, amely inspirál, és anyagiak. Átalakítani fokozatosan is lehet, és ami szintén nem mellékes, az épületnek már lelke, története van. Most már mi írjuk a történetét a családommal” – mondja a háromgyermekes édesapa.

Legidősebb lánya Anna, Skóciában egyetemista, európai jogot, kultúrát és nyelveket tanul. Emmának a közgazdaság és a film a szakterülete, a tizenhárom éves Marcell még alapiskolás. Ő az egyetlen, aki legalább rajzolni szeret, de ő sem készül építésznek. „Ezt kicsit sajnálom, de fontosabbnak tartom, hogy azzal foglalkozzanak, ami őket érdekli. Mindhárman magyar alapiskolába jártak, ahogy én is, ez nem is volt kérdés számunkra. A saját tapasztalatomból is tudtam, hogy az anyanyelven szerzett tudás olyan, mint a háznál a jó alap, amelyre bátran és biztonsággal lehet építkezni.”